hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2016. április 28. csütörtök   16:08
nincsen hozzászólás

szerző: Tíí
Pierce The Veil Budapesten
2016.11.09. - Budapest, Dürer Kert



  Teltházas turnékkal, milliós Youtube-nézettséggel, újságcímlapokkal, különféle díjakkal és TV-s szereplésekkel a hátuk mögött a Pierce The Veil hamar a post-hardcore egyik legmenőbb nagykövetévé vált. A San Diegó-i csapatatot egy testvérpár, Vic és Mike Fuentes alapította tíz évvel ezelőtt. Első lemezüket 2007-ben jelentették meg A Falir for the Dramatic címmel, ekkor még duó felállásban, de még ugyanebben az évben csatlakozott hozzájuk Tony Perry gitáros és Jaime Preciado basszusgitáros. Már ekkor olyan zenekarokkal turnézhattak, mint A Day to Remember, az All Time Low, vagy a Sleeping with Sirens.
  A nemzetközi áttörést a zenekar számára a King for a Day című slágerük, illetve 2012-ben megjelent harmadik, Collide With The Sky című lemezük hozta meg, ami a Billboard listájának 12-edik helyén nyitott, és a mai napig szépen fogy belőle világszerte. Az élőben is igazán elementáris erővel bíró srácok elindultak első, szinte végig teltházas önálló brit turnéjukra, ezt pedig egy hasonlóan sikeres amerikai körút követte. 2013-ban pedig szintén az amerikai kontinenst hódították meg az All Time Low társaságában, ám ekkor már nem előzenekarként, hanem a főműsoridőn osztozva.
  A hatalmas siker után nem volt meglepő, hogy a szakma és a rajongók is lélegzetvisszafojtva várták a folytatást, ami idén májusban végre meg is érkezik. A Misadventures című koronggal a zenekar egy különleges utazásra indul, ami a zene iránti fanatizmusukból építkezik, és minden valószínűség szerint hatalmasat fog szólni. Az már biztos, hogy a srácok karrierjében az idei év vízválasztó lesz, aminek fontos eleme az európai turnéjuk, amely során végre Budapestre is ellátogatnak! Találkozunk november 9-én a Dürer Kertben!
  
  Jegyárak:
  Elővételben: 5.500 Ft / helyszínen: 6.000 Ft
  
  Jegyek a Tixa rendszerében vásárolhatóak.
  A Facebook-esemény itt található.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 octopoly    kosztolányi dezső    sam worthington    tankard    megtorlás    akusztika    mighty boosh    harry potter    maradék    distillator    seventh void    kálloy molnár péter    féktelen harag    the crown    +she+    szabad akarat    maneskin    luis fonsi    the gathering    el pollo loco    thornwill    beatles    flúg    heavy eyes    csata: los angeles  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!