hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2016. május 25. szerda   13:13
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Salvus - 15 éves születésnapi koncert


  15. életévét egy rendkívül speciális koncerttel ünnepli meg az egykoron Szegedről startolt, de ma már budapesti székhelyű modern metal zenekar, a Salvus. Egyrészt a megszokottnál jóval hosszabb, közel másfél órás dalcsokorral szántják be a Showbarlang színpadát, melyek között számos ritkán vagy nagyon régen játszott téma is felbukkan majd, kezdve a „demók még jók voltak” korszaktól egészen a tavaly megjelent Lélektartó című harmadik nagylemezükig. Másrészt a műsor folyamán gyakorlatilag az összes egykori Salvus tag fel fog bukkanni egy-két egyéb vendégzenésszel együtt, illetve további zenei természetű meglepetések is várhatóak az este folyamán, főleg azoknak akik végigvárják a buli.
  Ezen felül, gondolván a közelgő meleg időre és a hosszú izzasztó koncertre, a csapat ismét főzetett pár száz litert a februárban debütált és nagy sikert aratott, Lélektartó névre keresztelt kézműves sörből, mely néhány rekesz erejéig a koncerten is kapható lesz. Aki tehát némi korianderes ízesítésű vörös ale szürcsölgetése közepette szeretné a koncert első hangjait várni, az igyekezzen időben jönni.
  
  Az est vendége posztra nem is volt kérdéses, hogy azt a zenekart hívja meg a csapat, akikhez a legrégebbi ismeretség és barátság fűzi. A szegedi Dystopia szinte együtt indult a Salvussal annak idején, a kezdeti években együtt járták az országot, és azóta is számos alkalommal volt közös koncert, hogy már rég nem egy székhelyű a két csapat. A gitáros/énekes, Vári Gábor volt a producere/hangmérnöke mindhárom Salvus nagylemeznek, - a Minden Kezdet konkrétan az első komolyabb munkája volt -, aki azóta a Black Hole Sound stúdióval és az onnan érkező bivaly hangzású anyagokkal országos hírnévre tett szert. Maga zenekar sem az a tétlen fajta, tavaly egy röpke spanyol turnét zavartak le, idén éppen az új dalaikat pofozgatják, de a koncertjük előreláthatóan az eddig megjelent 2 nagylemezükre fog épülni, de ha kellő lelkesedéssel kiabál majd a kedves közönség, talán a zseniálisra sikeredett Sting feldolgozásukat előveszik! ;)
  
  Esemény itt.
  
  Beugró: 1000 huf
  Kapunyitás: 20:30
  Dystopia: 21:00
  Salvus: 22:00



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 brittney jones    alexandra    csányi sándor    ahumado granujo    transformers 3    fields of the nephilim    lars ulrich    antonio carlos jobim    radare    infected rain    greg bennick    torture squad    taking back sunday    lara stone    elhajlási engedély    megahertz    wings of love    stormhammer    isolated youth    tara reid    space battleship yamato    timo tolkki    vince neil    les touffes kretiennes    last hope  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!