hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. április 27. szerda   17:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
15 éves a Žagar – jubileumi koncert a Budapest Parkban


  A hazai elektronikus zene úttőrő zenekara Idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból különleges koncertre készülnek május 12-én a Budapest Park színpadán. Ennyi év alatt rengeteg jeles esemény történt a csapat életében.
  
  A zenekar alapítója és vezetője, Zságer Balázs így emlékszik vissza:
  ”Tizenöt évből nehéz kiemelni bármit is, valószinű mást-mást tart mérföldkőnek a közönség vagy a szakma. Számomra nagy élmény volt az első Trafós koncertünk, a Volt Fesztiválos fellépések és a hozzá kapcsolódó vacsorák, egy balatoni vihar után a nagyszínpad a Dívákkal, havas hegycsúcson játszani júliusban Innsbruckban, a Space Medusa videoforgatás Barcelonában, az M83 előtt koncertezni Moszkvában vagy a Light Leaks gyerekkórus felvétele Nyíregyházán„ – sorolja Balázs, a teljesség igénye nélkül.
  A koncert egyik vendége az Anima Sound System lesz, akiknek a pályája sokszor összefonódott Zagarékkal. Prieger Zsolt zenekarvezető elmondása szerint a Žagar dubos korszakát kedveli legjobban.
  
  ”Tisztán emlékszem az első felismerésre, hogy arra a korszakra reflektálnak, ami nekem annak idején gyerekkoromban oly sokat jelentett, és ez a pszichedelikus, progresszív rockzene. A Žagar nem is oly régi dubos korszakát nagyon szeretem, ebben Balázson kívül nagy szerepe van az egyik kedvenc hazai basszusgitárosomnak, Zságer-Varga Ákosnak is. Ligeti Gyurival és Bootsie-val pedig évek óta szeretek világot fejteni hosszasan, amikor összefutunk. Ezen a születésnapon mutatkozik be két új tagunk is, Fatime Songoro és Kása Juli is, ráadásul egy vadonatúj számot is bemutatunk, ami már az új Anima-album előfutára lesz. „ - teszi hozzá Zsolt
  
  Az ünnepi estére így készül a Žagar:
  ”Ez egy igazi ´best of´ koncert lesz„ – mondja Balázs. – „A legkedveltebb koncertszámainkat fogjuk játszani, nagy részét eredeti verzióban. Ezen kívül számos vendéget is hívtunk az elmúlt évekből, ott lesznek velünk az Underground Dívák is. Különleges látványvilággal készülünk, ebben is próbáljuk megmutatni minden dalnak az eredeti képi világát. A régi videókat viszont egy új vizuális installáció teszi majd érdekesebbé.„.
  
  Az estét az elektronikus zene fiatal és izgalmas arca, Iamyank nyitja meg. A napokban új albummal jelentkező előadó DJ settel melegíti be a közönséget.Természetesen a koncert után sem áll meg az élet, a jubileumi év tartogat még meglepetéseket a Žagartól. Ez alkalomra publikáltak egy régi koncert felvételt a korai időszakukból is.
  
  ”Szeretnénk egy remix gyűjteményt is kiadni az eddigi teljes katalógusunkból, számos itthoni és külföldi producert sikerült megnyernünk az ügyre. A kiadvány valószínűleg ősszel jelenik majd meg, remélhetőleg vinylen is. Emellett lesz pár kollaborációnk is a jövőben és már dolgozunk egy új stúdiólemezen is egy ideje, ami már csak jövőre lát majd napvilágot. „ – vetíti előre Balázs.
  Hamarosan pedig egy új interaktív Žagar videó jön „Lost Ticket” címmel, melynek kulcsfontosságú szereplője a zenekar, de egy koncert kulisszái mögé is betekintést nyerhet a néző. Az inMedia Interactive által készülő kisfilm világszinten is új fejlesztésnek ígérkezik.
  
  2016.május 12. Budapest Park
  
  Zagar 15 éves jubileumi koncert
  Underground Divas & Kama
  Anima Sound System
  Iamyank



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 haydamaky    mad caddies    beyond the bridge    ab/cd    muse    shrek 4    firkin    presidance: hungarythm    leecher    avantasia    zsákbamacska    impro school    pribojszki band    takács tamás band    dalriada    skyclad    moby    vicky sunday    ang lee    gyöngyössy bence    milla jovovich    karma to burn    dirty dogs    mothica    ease of disgust  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!