beszámoló [koncert] 2016. április 13. szerda 23:44
2 hozzászólás
szerző: MorelloDeath DTA, Obscura 2016. április 6, Barba Negra
Harmadik felvonás. Akinek nem volt elég hétfőn az Avantasia, kedden az Amorphis, most szerdán a Death hagyományait tovább ápoló Death To All formációval folytathatta a permanens bulizást. Nyilvánvaló, hogy a 2001-ben elhunyt Chuck Schuldiner nélkül nincs értelme Death-ről beszélni, de azért mégis fontos az egykori zenésztársak különböző felállásaiban működő Death DTA, mert ez az egyetlen esély arra, hogy a metal-történelem fontos mérföldköveinek számító nótákat ma is kvázi hitelesen lehessen végigélvezni élőben. 2014-ben már járt nálunk a Death DTA a Track-ben, akkor egy remek hangulatú bulival ajándékozták meg a közönséget, most 2 év múlva pedig ismét itt vannak, egy kicsit módosult felállásban.
A mai este előzenekara a német Obscura volt, akik természetes választás voltak a progresszív, technikás death metal legenda elé, ugyanis ők is hasonló műfajt képviseltek. A Death zsenijéhez persze nem érhettek fel, de egészen kellemes volt az ő nagyjából háromnegyed órájuk. Természetesen itt is a hörgős énekkel elővezetett durva riffek, technikás szólók, pazar dobmunka jelentették a krémjét a zenének. A szelíd arcú Steffen Kummerer és társai nagy átéléssel lengették a hajukat, ráadásul Steffen a 2014-es Death DTA turnén maga is színpadra állt néhány Death nótát tolmácsolni, szóval abszolút adta magát az Obscura elhívása a mostani turnéra.
Legutóbb a Human albumon közreműködő Paul Masvidal gitáros és Sean Reinert dobos jelentették a Death képviseletet, most pedig a Symbolic lemez prominensei, Bobby Koelble és a bemutatásra nem szoruló atom óra, Gene Hoglan jöttek el hozzánk. Az állandóságot az ugyancsak legendás státuszt kivívó basszer, Steve DiGiorgio képviselte, valamint a mikrofon és a gitár mögött Max Phelps az Exist-ből, aki ugyan sosem volt a Death tagja, de remek választás volt Chuck Schuldiner pótlására, már ha egyáltalán szabad ilyet mondani...
Bár ez a felállás egyértelműen a Symbolic előtérbe tolását adná magával, a program kiegyensúlyozott arányban tartalmazta a Death életmű különféle időszakaiban született tételeket. Elsőként rögtön a legismertebb slágernek nevezhető The Philosopher-t kaptuk a nyakunkba, azt hiszem mondanom sem kell, hogy innentől egy szemernyi kétség sem merülhetett fel, hogy ez az este bombasztikus lesz. Vastag, erős, bivaly hangzást kapott osztályrészül a csapat, minden tökéletesen szólt, úgyhogy a közönség lelkesedése nem hiába volt határtalan.
A Death olyan zenekar volt, amelynek minden megjelent lemeze önmagában is mestermű, ugyanakkor nincs két ugyanolyan korong. Mindegyiken megvannak a hol árnyalatnyi, hol egészen nyilvánvaló különbségek a többihez képest. A kifinomultabb, progresszívabb kései időszakon kívül számos nyers, thrash-es, arcbamászó korai dal is előkerült, mint például a Leprosy és Left To Die párosa a Leprosy lemezről. A rá következő Spiritual Healing korongot az egy szem Living Monstrosity képviselte, majd a rajongók ovációja közepette eljátszották a Suicide Machine-t is. Szép sorban haladtunk a diszkográfiában, a Human lemezes tétel után jöhetett az Overactive Imagination, az Individual Thought Patterns album nyitánya.
Innentől kicsit felborult a sorrend, a Trapped In A Corner érkezett ugyanerről a lemezről, majd pedig szép sorjában a Lack Of Comprehension, Jealousy, Flattening Of Emotions, Destiny, a Human és az Individual Thought Patterns között ugrálva. Öröm volt látni, hogy erre a koncertre főleg az a keménymag váltott jegyet, akiknek tényleg sokat jelentett az életében a Death zenekar és ezek a nóták. Némelyek összeölelkezve ugráltak, sőt egyenesen örömtáncot jártak, amikor olyan dalokat jelentettek be, mint a Symbolic vagy a Zero Tolerance. Ezek az arcok persze kívülről fújtak minden szöveget, átszellemült arccal. Ez az igazi rajongás.
A 2014-es szabadtéri bulin sem játszott éppenséggel keveset a csapat, bár ott elég kurtán-furcsán lett vége az előadásnak. Most viszont panasz nem lehetett, varacskos hangzással bőven kijutott erre az estére a Death szerzeményekből. Az utolsóként megjelent The Sound Of Perseverance album sem maradhatott ki természetesen, a maga übertechnikás tételeivel, a Bite The Pain is nagyot ütött, a Spirit Crusher pedig egyenesen egy szőnyegbombázással ért fel. A közönség teljes erőbedobással zúzott a küzdőtéren, még némi mosh is kialakult.
És még mindig volt hátra néhány további dal. Az ugyancsak klasszikussá érett debütalbumról, az előző 1998-as szerzeményekhez képest még belezősebb mondanivalójú Scream Bloody Gore-ról még semmit nem játszottak, pedig DiGiorgio beígérte, hogy mindegyik korong terítékre fog kerülni. Így két tételt is előszedtek, az alapdalnak számító Zombie Ritual és a Baptized In Blood hangzottak el. És hogy senki ne mondhassa, hogy hiányérzettel tért haza, a végére ott volt még a kimunkált Crystal Mountain és a nyers Pull The Plug párosa. 19 Death szám szólalt meg tehát ma este, a ´90-es évek egyik legtöbbre hivatott, legizgalmasabb metal bandájának repertoárjából és persze Chuck Schuldiner zseniális agyszüleményeiből. Róla egy külön kis bejátszással is megemlékeztek.
Ez a buli telitalálat volt, de egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezek a kivételes képességű arcok óriásit fognak nekünk zenélni ma este. Max Phelps nem csak a zenei teljesítménye miatt mutatott jól a mikrofon mögött, hanem kicsit a fazonjában, sőt a gitárjában és a gitár tartásában is volt egyfajta Schuldiner utánérzés. Ő tényleg csak az éneklésre szorítkozott, a kommentároknál szerényen a háttérbe vonult és átadta a terepet Steve DiGiorgio-nak.
A hippis fejkendőt viselő basszer lehet az igazi mozgatórugó a Death To All formáció mögött, mert minden jelenkori felállásban szerepel és emellett a szót is viszi a színpadon. Ő is észlelte, milyen óriási hangulat uralkodik a teremben, nem győzte dicsérni a magyar rajongók elhivatottságát. Az általában mostoha basszusgitáros-sors esetében nem áll fenn, hiszen a bassz gyakorlatilag szólóhangszer az ő kezében, és mivel az arányos hangzásban a mélyek sem lettek elnyomva, kifejezetten izgalmas volt látni/hallani, ahogy zabolátlan játéka új dimenziót ad a nótáknak.
Gene Hoglan ellenben pont nem a zabolátlanságáról híres, hanem az atom-precíz, kiszámítható, magával sodró ütemeiről. A nem csak tudásban, hanem méreteiben is legendás dobos mintha fogyott volna, legalábbis most nem terült szét annyira a dobok felett. Sőt, még az elmaradhatatlan napszemüvege sem volt rajta. És hogy még ennél is tovább menjünk, az általában szótlanul szegelő Hoglan még a mikrofont is maga elé kapta egy esetben és a közönség felé is intézett egy rövid szózatot. Szóval már csak emiatt sem akármilyen buli volt ez.
Gene Hoglan játékát természetesen ezúttal is élmény volt figyelni, eszméletlenül feszesen dobol ez a fazon. Sőt, az általában ritkán színező, dinamikában jeleskedő ütős ezúttal a tőle megszokottnál jobban is kibontakozhatott, a komplexebb dobtémákkal megáldott (főleg kései) Death dalok esetében bemutatta, hogy a cineket is mesterien uralja.
Ezek a tagok megfordultak már számos híres formációban, Bobby Koelble-ről viszont nem nagyon lehetett hallani a Death óta. A reflektorfényből eltűnés szerencsére nem ment a zenei teljesítmény rovására, Bobby szintén odatette magát és remekül gitározott. DiGiorgio egyszer még amolyan improvizálásra, jammelésre is próbálta rávenni, de épp nem figyelt oda, és csak pislogott, mint hal a szatyorban, hogy most miről is van szó...? Aztán elkezdett valamit prüntyögni a gitárján, amibe a többiek is próbáltak bekapcsolódni, de elég hamvába hol próbálkozás volt, ez egy kicsit felesleges esemény volt a koncerten. Hiába, Bobby ezek szerint nem az improvizálásban erős. Viszont az ő énekével is előadtak egy kis szösszenetet (én nem ismertem meg, mi volt ez), szóval egy kicsit más szerepben is tetszeleghetett a gitáros.
A Death To All-lal egy bivalyerős koncerten idézhettük fel ismét a Death zenekar klasszikusait. Ez tényleg egy olyan este volt, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Gondolom a turnék sikere magától értetődő, így nagyon szívesen látnám újra a csapatot hazánkban, akár ismét valamilyen más Death felállást tető alá hozva.