hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. március 8. kedd   04:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Middlemist Red; PAUW (NL)


  Két remek, pszichedelikus vintage-rockot játszó kvartett az A38 Hajón! A magyar Middlemist Red az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar befutója, a nagyon fiatal holland PAUW pedig - aminek két hete jelent meg első nagylemeze - a jövő egyik legnagyobb reménysége.
  
  A még mindig elképesztően fiatal, de első lemezével már óriási sikereket arató Middlemist Red 2012 végén alakult. Az együttes zenéje a hatvanas évek pszichedelikus őserejéből és a beatből táplálkozik. Első EP-jét, az As If You Could Mess This Up című bemutatkozó lemezét „az év egyik legerősebb hazai bemutatkozásaként” jellemezték a zenei blogok. 2014-ben Single Switcheroo című dalával elsöprő fölénnyel nyerte meg A számot az Index alternatív dalversenyét.
  
  Ugyanebben az évben a Deezer 182 ország zenekarai közül a Middlemist Redet beválasztotta Young Guns című programjának legígéretesebb négy produkciója közé. A végső döntést a hallgatókra bízták, és a viadalból pedig toronymagas pontszámmal a Middlemist Red került ki győztesen. Ekkorra a zenekar már az összes jelentős hazai fesztiválon fontos fellépő volt, és a Supersonic Overdrive című debütáló nagylemezt telt házas koncerten mutatta be az A38-on.
  
  A zenekar tagjai
  Nóvé Soma: gitár, ének
  Papp Dávid: gitár
  Deli Soma: basszusgitár
  Ürögdi Ábel: dob
  
  Lemezek
  Supersonic Overdrive, 2014
  
  A holland rockszíntér egyik legfrissebb befutója a 2014-ben alakult PAUW. A szó jelentése nemes egyszerűséggel PÁVA, és az elnevezés igencsak találó: a kvartett kaleidoszkópszerű, irizáló, pszichedelikus vintage-poprockot játszik. A Tame Impala, a Kasabian vagy az Elephant Stone nyomdokaiban járó zenekar zenéje tele van keleti hatásokkal, hippifílinggel, ugyanakkor elképesztő slágerérzékenysége hatalmas népszerűséget hozott neki.
  
  A PAUW első lemeze alig két hete jelent meg, de a holland rádiók és tévék már tavaly folyamatos rotációban játszották dalait. Nem kérdéses, hogy az elkövetkező évek egyik legnagyobb holland befutójával van dolgunk, ami hamarosan nemzetközi fesztiválkedvenc lesz.
  
  A zenekar tagjai
  Brian Pots: gitár, ének
  Kees Braam: billentyűsök
  Eszl Du Vois: basszusgitár
  Rens Ottink: dob
  
  Lemezek
  Macrocosm Microcosm, 2016
  
  Middlemist Red; PAUW (NL)
  2016. április 22., péntek 20:00
  A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
  Jegyár: 1900 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pogues    terrorized    ratm    the elijah    great american ghost    barabás lőrinc    eta    bootsie    despised icon    charlie st. cloud    imák    zechs marquise    fabricius anna    tudósok    will ferrell    heboidophrenie    total world domination    botanica    worning    danielle spencert    uma thurman    crossholder    heroic    tűzvihar    meshuggah  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!