hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2004. március 29. hétfő   17:23
nincsen hozzászólás

szerző: kishell
Mind1: Nászhaláltánc


  Tavaly ilyenkor találkoztam először az előzenekarként fellépő MIND1-gyel. Bohókás színes öltönyeik, nyakkendőik és az ének erős karaktere felkeltették figyelmemet. Pár szót váltottunk az akkor megjelenő első nagylemezről, melyre nagyon büszkék voltak. Több mint 10 év zenélés után ez érthető.
  
  Az intro és outro (laza gitár és ének) nagyon szépre sikerült, sajnálom, hogy mindössze pár másodperc hosszúságúak
  A hangszerkezelés kellőképpen egyedi, az Álom 2.0-ban ebből ugyan nem kapunk ízelítőt, mivel a téma miatt ez dal csak programokból épül fel, sokáig az ének is torzítva szól, jelezve, hogy itt most semmi sem valódi. A többi szám visszafogott elektromos gitárjai, a hegedű kiegészítő játéka és a dobos pontossága egy-egy dalt szinte művészien dolgoz ki. Enyhe vibrálást kelt, hogy az ének, hol a gitár csap át lírai hangnembe. Nem mindegyik darabot érzem túl jól eltaláltnak, a Nevem című például elsőre leginkább paródiának tűnt, csak figyelmesen hallgatva nyert értelmet számomra, a Mint Szlovákiában pedig talán túl durvára sikerült a szöveg szintjén. A Csillagok megállnak, a Ki az ott? és a Mi ketten szerelmes hangulata a 90-es évek leszálló ágait” juttatják eszembe, utóbbi kettő nagyon is Republicos hangzású.
  
  A szövegekben leghatásosabban az ambivalencia érvényesül, kissé csalódott és statikus helyzetek. Afféle nincs mit tenni állapotokat rögzít, állást foglal a fogyasztói társadalomba való részleges beilleszkedés mellett, helyenként realista felfogású.
  
  A MIND1:Nászhaláltánc lemeze a direkt zenehallgatásban lehet igazán értékes, nem az az ideális háttérzene. Remek lemez, figyelmet kíván, de nehezen lehet megítélni, hogy meg is érdemli-e azt.
  
  Juhász Miklós - gitárok, furulya, ének, vokál
  Menyhei Balázs - billentyűs hangszerek, vokál
  Temesvári Bence - hegedű, balalajka, vokál
  Földes Gábor - basszusgitár
  Szöllősi Csaba - dob, ütősök, programok
  
  1. Nászhaláltánc I. (intro)
  2. Álom 2.0
  3. Supermarketing
  4. A nevem
  5. Mint Szlovákiában
  6. A csillagok megállnak
  7. Ki az ott?
  8. Elég!
  9. Vörös
  10. Mi ketten
  11. Kakaó és sör
  12. Nászhaláltánc II. (outro)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 péterfy bori love band    piramis    starset    mickey rourke    kiss erzsi    royal flush    man overboard    bőrgyári capriccio    takáts eszter    wall of sleep    avantasia    ian astbury    twilight force    ralph fiennes    the order of chaos    absu    el pollo loco    over promises    alcohol    kelet underground    abysmal torment    black sabbath    evanescence    steve vai    negarm  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!