szerző: imetaMinden végzet nehéz! (Something’s Gotta Give) Hazai bemutató: 2004. március 25.
Jacket senkinek nem kell bemutatni. 1958 óta egyszerűen jelen van a filmek csillagokkal teli világában, és bár mostanában egyre ritkábban találkozhatunk vele a vásznon, még mindig képes rá, hogy meglepetést okozzon. Ragyogás, Száll a kakukk fészkére, A postás mindig kétszer csenget, Kínai negyed, sorolni is felesleges az ördögi mosolyú Jack filmjeit. Aztán jött a Lesz ez még így se, egy olyan vígjáték, aminek a főszerepéért megkapta HARMADIK arany szobrocskáját, bizonyítva, hogy nemcsak borzongatóan gonosz figurákat tud életre kelteni. Legújabb filmje, a Minden végzet nehéz hasonlóan könnyű vígjáték, üdítő két órával ajándékoz meg minket.
Harry (Nicholson) hatvanhárom éves, független agglegény, aki bolondul a női szoknyákért. Természetesen csak a fiatal nők keltik fel az érdeklődését, igen rövid ideig, esetleg párhuzamosan, hiszen egyáltalán nem elítélendő egyszerre több vasat a tűzben tartani.
Legújabb barátnője, Marin (Amanda Pee, aki ismét nagyon szép és kellemesen feledtette velem a Nő a baj szörnyetegét) egy ígéretes hétvégére invitálja tengerparti házukba. Az izgalmas párnacsata helyett azonban Harry szemben találja magát Marin anyjával, Ericával (Diane Keaton) majd a kínos hétvégét lezárva, szívrohamot kap és kórházba kerül. Felépülése nem megy olyan zökkenőmentesen, mint képzeli, és az idegen környezetbe kényszerült nőcsábász kénytelen kelletlen átértékeli addigi életvitelét.
A történet nem is igazán érdemel több szót, inkább csak háttérül szolgál a két főszereplő brillírozásához. Nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a filmet.
Nancy Myers íróként és rendezőként is bemutatkozott már, romantikus témájú filmjei, ha kissé felemásra is sikeredtek, sikeresek voltak a tengerentúlon. (Örömapa I-II, Mi kell a nőnek?) Úgy tűnik, mostanra megtalálta az arany középutat, a film utolsó tíz percéig nagyszerű érzékkel kerülgeti a műfaj szirupos buktatóit.
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen- mondhatnánk és sajnos ez a mondat a Minden végzet nehézre is igaznak bizonyult. A szórakoztató, önironikus hangvétel az utolsó jelenetekben teljesen ellaposodik, mintha a rendezőnő nem tudta volna eldönteni, miként is szeretne búcsúzni a jó, öreg Harry-től. Két befejezést is kovácsolt hát a filmhez, előbbiben elfut mellette az utolsó lehetőség, utóbbiban, szörnyű, műhavas happy end kerekedik, ami az érzékenyebbekben fokozottan rossz utóízt hagy maga után. Szerintem a film, Jack Nicholson-nal a kormánynál, könnyedén elbírt volna egy kissé életszerűbb végkifejletet is.
Ennek ellenére biztosan újra nézem még ezt a filmet, majd, videón, már csak Keanu Reeves miatt is, aki végre (!) kibújt világmegmentő napszemüvege mögül, és újra ránkragyogtatta vonzó mosolyát. (hmmm. Nem ártana a hazai egészségügynek pár ilyen orvos)
Majd kihasználom a távirányító adta lehetőségeket, és lekurtítom az utolsó perceket.
Szereplők: Diane Keaton, Jack Nicholson, Amanda Peet, Frances McDormand, Jon Favreau, Keanu Reeves, Paul Michael Glaser Írta: Nancy Meyers Rendezte: Nancy Meyers