szerző: MorelloUnderground Magazin Évértékelő 2015
2015. év top lemezei
Bár igazán világmegváltó, mindent gyökeresen felforgató újdonságot talán hiába várunk a metal színtéren, aki nem csak elitista módon finnyáskodni, hanem zenerajongóként lelkesedni akar, szerintem bőven találhatott hozzá muníciót a 2015-ös évben is. Nekem ezeket sikerült „puska végre kapnom” az év folyamán, amelyeket kimagasló teljesítménynek értékeltem. És szokás szerint, nem fogom tudni 20 alatt megúszni. Íme ezek ABC sorrendben:
Amorphis - Under The Red Cloud Angelus Apatrida - Hidden Evolution Blind Guardian - Beyond The Red Mirror Dalriada - Áldás Ensiferum - One Man Army Fear Factory - Genexus Five Finger Death Punch - Got Your Six Gama Bomb - Untouchable Glory Helloween - My God-Given Right Iron Maiden - The Book Of Souls Kataklysm - Of Ghosts And Gods Lamb Of God - VII: Sturm Und Drang Magor - Testamentum Omen - Huszonöt Év Parkway Drive - IRE Powerwolf - Blessed & Possessed Saxon - Battering Ram Slayer - Repentless The Gentle Storm - The Diary U.D.O. - Decadent
A finn Amorphis a bejáratott úton jár már jó régóta, a csapat rajongóinak viszont az Under The Red Cloud című korongtól sem kell félniük. A jól megszokott, szerethető Amorphis hangzással fognak találkozni.
A spanyol thrash metal legfőbb képviselője, az Angelus Apatrida igencsak berobbant a tutiba, még Magyarországon is több alkalommal be tudtak mutatkozni. A legtöbb bandával ellentétben, akik a nyers, durva debütálás óta folyamatosan puhulnak elfelé, náluk épp fordított a tendencia: legharapósabb, legerőszakosabb, leggyorsabb album lett a Hidden Evolution.
Egy új Blind Guardian album mindig várva várt esemény a fémzene világában, a Beyond The Red Mirror a tőlük megszokott módon végtelenül színvonalas alkotás lett. Bár a csapattól már a régi idők pörgős, slágeres power metal csapásait nem érdemes elvárni, de a monumentálisabb, összetettebb, de épp ezért rengeteg izgalmas felfedezni valót rejtő új dalcsokor szerintem így is kiszolgálja a rajongók szépérzékét.
A Dalriada az én szememben sehogy sem tud hibázni, a legújabb Áldás című korongjuk talán a legizgalmasabb, legszerteágazóbb lemez lett a történetükben. Szinte minden dal más egy kicsit, hol metalosabb, hol folkosabb, hol musical-esebb, hol érzelmesebb, hol bolondozósabb, de minden benne van, amit a Dalriadában szeretni lehet. A szintén idén megjelent, Mesék, Álmok, Regék című gyűjteményük pedig bátran nevezhető bónusznak a rajongók számára.
Az Ensiferum a legutóbbi, meglehetősen megosztó fogadtatással találkozó album után a One Man Army-val kiküszöbölte a csorbát. Járt utat a járatlanért azért így se hagyták el, de egyértelműen emlékezetesebb, ütősebb dalok születtek most, mint a 2012-es lemezre.
A Fear Factory a Dino-Burton -féle újbóli összeborulás óta kissé megosztónak számít, bár zeneileg kifejezett baklövéseket nem követtek el. A Genexus-szal főleg nem, hiszen bivalyerős, a 3 évvel korábbihoz képest határozottan emlékezetesebb dalcsokor született. Fémes, gépes, ahogy a csapattól megszoktuk, de mégsem lelketlen, mert Burton remek dallamokkal ízesítette a képet. Kár, hogy mindez csak itt a lemezen lesz élvezhető...
Óriási lehúzás fogadta a Five Finger Death Punch új albumát, ami előtt tökéletesen értetlenül állok. Oké, lehet hogy egy kicsit túlságosan amerikai, lehet hogy kicsit mesterkélt, hatásvadász, de mégis szuper-emlékezetesek a dalok, első hallás után szinte dúdolni lehet valamennyit. És még nyálasnak, rágóguminak se mondható a lemez, mert metalos annyira, amennyire lennie kell. De hát akkor mi az istencsudája a probléma a Got Your Six-szel, emberek!?
Az Írországban honos Gama Bomb eddig is titkos favoritnak számított az old school thrash metalosok számára, az Untouchable Glory album viszont valami elképesztően állat lett. Retro filmes hangulatú, ütős slágerparádé, ami egészen biztosan minden thrashert magával ragad. Kötelező darab!
Mára bátran elmondhatjuk, hogy a Helloween neve garancia a power metal magasfokára (ez nem mindig volt így...!) Jópár lemez óta nem tud hibázni a német gépezet, a My God-Given Right is van annyira slágeres és harapós, hogy a rajongók maximális megelégedésére szolgáljon. Nekem még talán jobban is tetszik az amúgy szintén kiváló előző korongnál.
Egy új Iron Maiden album megjelenése mindig a rockvilág ünnepe, a kötelező tiszteleten túl a The Book Of Souls viszont tényleg végre olyan album (mi több, dupla album!) lett, amit érdemes többször végighallgatni. Igen, mindkét részét. Harris-ék ugyanis végre ismét dalokban gondolkoznak, és ezúttal az se baj, ha 8-10 percesek továbbra is a szerzemények, mert végre nem hagyják lankadni a figyelmet, képes mindvégig emlékezetes maradni az anyag. Ezt hiányoltuk a legutóbbi két alkotásból.
Megjött Kanada mészárosainak, a Kataklysm-nek is az új lemeze. A legutóbbiról csak néhány dal ragadott magával, a mostani Of Ghosts And Gods viszont egészében is emlékezetes lett megint. Durva, harapós és egyúttal dallamos is, ahogy azt megszokhattuk, szerintem akik az utóbbi évtized óta számítanak a banda rajongóinak, azoknak biztosan nem ad okot csalódásra.
Viszontagságos időszakon van túl a Lamb Of God, a VII: Sturm Und Drang címet viselő új albummal talán ezeket a feszültségeket is kiadták magukból. Ezzel együtt mégsem lett egy dühödt üvöltés a világ felé ez a lemez, hanem kimunkált, átgondolt, okos, sőt a csapattól eddig szokatlan dallam-foszlányokat is tartalmaz. Érdemes többször meghallgatni, mert minden hallgatás után ad valami újat.
A Magor zenekar nagyot robbantott a Testamentum című új albumával, a legszebb metalcore-os hagyományokhoz méltó, egyszerre üvöltős és dallamos, de mindvégig magával ragadó zenével kenyerezték le a hallgatóságot. Mindezt ráadásul magyar nyelven.
Az Omen jubiláló lemeze, a Huszonöt Év abból a szempontból nem egy metal történelmi mérföldkő, hogy évek után is ezt a korongot fogjuk emlegetni, abból a szempontból viszont igen, hogy remek összefoglalója ennek a 25 éves bandának a pályafutásáról. Jó dalok, remek zenészi teljesítmény, és mint mindig, mondanivaló is van a sorok között. A színtér megbízható szereplőjétől egy megbízható album.
Kissé nehezen sikerült megszoknom a legutóbbi Parkway Drive albumot, de több dal is utat tört magának végül a legnagyobb kedvencek közé. Az IRE névre hallgató új korong viszont már elsőre is adta magát, noha meglehetősen eklektikus a végeredmény, szinte minden dal más, még egymáshoz képest is. Van itt könnyen énekelhető, már-már slágeres alkotás, van szinte doom-ba hajló súlyosság, vannak hagyományosabb metalcore szerzemények, de mindegyik elsőrangú lett a maga nemében, így az album egészében is nagyszerű lett.
A német power metal gépezet, a Powerwolf beállt egy ideje beállt egy adott szintre, még szerencse hogy ezt a szintet egész magasan helyezték el. A Blessed & Possessed semmivel sem több egy újabb jellegzetesen powerwolfos slágerparádénál, de éppen ez a jó benne. A bónuszként adott Metallum Nostrum című feldolgozáslemez pedig hasonlóképpen szórakoztató.
A Saxon tagjai vénségükre sem akarnak nyugdíjba menni, sőt! Az Iron Maiden inkább az önkiteljesedés, a zenei kalandozások irányába ment, Biff-ék viszont továbbra is nyakas angolokként tolják a maguk arcbamászó, harapós heavy metalját. A Battering Ram remek, naprakészen megszólaló heavy metal album lett a brit veteránoktól.
Hogy is maradhatna ki a Slayer az év végi listáról. Noha el kell mondjam, bár tőlük megszokott módon kíméletlen és zúzós album született, hol gyors, hol nyomasztóbb tételekkel, mind a 3 megelőző korongot valamivel erősebbnek éreztem. A Hannemann szerzeményekkel várhatóan utoljára felvértezett Repentless album viszont így is van annyira Slayer-es, hogy a 2015-ös év egyik nagy megjelenésének nevezhessük.
Az Arjen Lucassen és Anneke Van Giersbergen koprodukciójában készült The Gentle Storm projekt nagylemeze, a The Diary szokás szerint Arjen mester maximalizmusát tükrözi, ugyanakkor végtelenül szerethető, egy kicsit folkos, kellemes történetmesélős album. A két verzió közül a metalosabb jobban tetszik, de az akusztikus lemez hangulata is nagyon ott van.
Udo Dirkschneider a legutóbbi U.D.O. koronggal végre rátalált a helyes útra, a felfrissített zenészgárdával ismét képes harapósabb, dinamikusabb dalokat szerezni. A Decadent sem lesz ellenére az U.D.O. rajongóknak, még ez az album is mérföldekkel ütősebb a mester 2000-es évek közepi próbálkozásainál. Vérbeli heavy metal esszencia.
Voltak persze még további jó lemezek is, csak említés szintjén ezekről is essen szó, mert megérik a meghallgatást:
Annihilator - Suicide Society Children Of Bodom - I Worship Chaos Dew-Scented – Intermination Don Gatto - Sawbotage! Hatesphere - New Hell Kalapács – Enigma Kárpátia - Tartsd Szárazon A Puskaport Korpiklaani – Noita Nightwish - Endless Forms Most Beautiful Palmetta - Kis Kece Lányom Perzonal War - The Last Sunset Skyforger - Senprusija Symphony X - Underworld The Crown - Death Is Not Dead Vader - Future Of The Past II - Hell In The East
2015. év top koncertjei
Erre az évre is jutott egy rakás koncert természetesen, olyannyira hogy bele se fér a listába minden. Pedig a „futottak még” kategóriában is sok olyan van, amelyek mindenképpen helyet érdemelnének a toplistában.
1. An evening with Machine Head - 2015. szeptember 18, Barba Negra
2. Nightwish, Arch Enemy, Amorphis - 2015. december 12, Papp László Sportaréna
3. Rockmaraton 2015 (Death Angel, Helloween, Hatebreed, Biohazard, Dalriada, Don Gatto, Powerwolf, Kataklysm, Destruction, Remorse, Magor, Moby Dick, Bloody Roots, Agnostic Front, Ismerős Arcok, Unearth) - 2015. július 13-19, Dunaújváros
4. Ensiferum, Insomnium, Omnium Gatherum - 2015. március 15, Barba Negra Klub
5. Annihilator, Harlott, Archer - 2015. október 19, A38
6. Arch Enemy, Drone, Agregator - 2015. június 1, Barba Negra Track
7. Overkill, Sanctuary - 2015. március 13, Club 202
8. Fezen 2015 – 1. nap (Judas Priest, Black Label Society, Gus G) - 2015. július 29, Székesfehérvár
9. Apocalyptica - 2015. október 11, Barba Negra klub
10. Suicidal Tendencies - 2015. június 24, Budapest Park
Sick of it All - 2015. április 25., szombat
Hammerfall - 2015. december 9, Barba Negra
Skyforger - 2015. április 8, Dürer Kert
Dew-Scented, Angelus Apatrida, Paradise Lost - 2015. október 26, Dürer Kert
Suicidal Angels, Dr. Living Dead!, Angelus Apatrida, Toxic Waltz - 2015. február 25, Dürer Kert
Delain, The Gentle Storm, Amberian Dawn - 2015. november 25, Club 202
Sabaton, Delain, Battle Beast, Tales Of Evening - 2015. január 25, Petőfi Csarnok
Amaranthe - 2015. április 5, Club 202
Epica, DragonForce - 2015. január 24, Petőfi Csarnok
Accept - 2015. május 26, Barba Negra Klub
Sonata Arctica, Freedom Call, Twilight Force - 2015. május 13, Barba Negra Track
Sepultura, Cadaveres, Magor - 2015. július 21, Barba Negra Track
UDO - 2015. március 24, Barba Negra
Orphaned Land & Stimmgewalt Choir - 2015. október 21, A38 hajó
Powerwolf, Orden Ogan, Civil War - 2015. október 25, Barba Negra klub
És amit még mindenképpen meg kell említenem:
Vektor, Angelus Apatrida, Distillator - 2015. november 30, Escape Metalcorner, Bécs
Talán az első számú kedvencnek számító Machine Head olyan életműkoncertet adott, aminél jobbat egy rajongó sem kívánhat. Egy teljes estés előadás, a legfontosabb számok 2 és fél órában, elképesztő hangulattal. Megismételhetetlen!
A legütősebb (és egyszersmind legszokatlanabb) turné kétségtelenül a Nightwish, Arch Enemy, Amorphis trió előadása volt, mindegyik csapat emlékezetes előadást produkált. A Nightwish az új énekesnővel, a végtelenül látványos, jó hangzású, maratoni hosszúságú koncertjén maradandót alkotott.
A hazai rockfesztiválok terén kétségtelenül a Rockmaraton vitte a pálmát, elképesztő mennyiségű és minőségű felhozatalt hirdettek meg. A koncertek pedig, ahogy az új helyszín is, egyaránt beváltották a reményeket.
Az UM-os bandák közül, mind a zúzós folk metalos Ensiferum, mind a melodikus death metalos, andalító hangulatú Insomnium, mind a hasonló melodikus death metalban utazó Omnium Gatherum óriási bulit adtak, a nagy számban megjelent közönség remekül szórakozott.
Hosszú idő után tért vissza az Annihilator, Jeff Waters gitárhős ezúttal az A38 hajón adott egy rendkívül élvezetes ízelítőt eddigi életművéből.
Az Arch Enemy saját headliner-ként teljesedhet ki igazán, a szabadtéri koncertjük, a Drone és az Agregator közreműködésével igazán ütősre sikerült, és ez az esemény legalább jól is szólt.
Az Overkill esetében mindig borítékolható egy végtelenül intenzív, bomba hangzású, megállás nélküli buli, így történt ez ebben az évben is. A Warrell Dane-nel újra összeálló Sanctuary pedig igazi kuriózumot jelentett.
A Fezen fesztiválnak sem kell a szomszédba menni egy ütős felhozatalért. Én az első napon voltam jelen, ahol a Judas Priest lehengerlő teljesítményt nyújtott. A Black Label Society se volt rossz, de láttunk már tőlük jobb koncertet, Gus G pedig szimpatikus bemutatkozást tartott.
A finn cselló-metalos Apocalyptica nem adta alább, egy nagyon hangulatos, jól megszólaló, szórakoztató bulit tartott. Remek érzékkel válogatták össze a dalokat, szerintem egy rajongó sem lehetett csalódott.
A Suicidal Tendencies neve már fogalommá vált, tőlük mindig egy rendkívül intenzív buli várható. Bár valaki úgy megrúgott, hogy hetekig fájt utána a bordám, egy cseppet sem bántam meg, hogy ellátogattam a Budapest Parkos koncertjükre.
Volt néhány olyan buli is, ami szintúgy ide kívánkozna, de valamilyen ok miatt sajnos lemaradtam róla. Nagyon bánom a februári The Gentle Storm bulit a Planetáriumban, ami mindenképpen egy különleges hangulatú esemény lehetett, sőt hogy Arjen mester is ott volt személyesen, az biztosan egyszeri alkalom volt.
Az At The Gates koncert sajnos a Rockmaraton ideje alatt volt, valamint még Ózdra is hajlandó lettem volna elmenni a Harc! felállásos Remorse nosztalgia koncertjéért, ha nem pont a Karácsonyra esett volna. Jó lett volna ismét megnézni Slash és Myles Kennedy produkcióját, mert a korábbi hatalmas volt, továbbá a Gamma Ray 25 éves fennállását ünneplő életmű koncert is figyelemre méltó volt még az év folyamán.
2015. év top csalódásai
Azért a nagy kedvencek, sztárzenekarok vannak már olyan szinten, hogy teljesen kutyaütő produkció ne kerüljön ki a kezeik közül. Tőlük azonban egy kisujjból kilökött rutinmunka, egy kevésbé magával ragadó, semmitmondó alkotás is csalódásnak számít, amikkel ezeken túl egyébként nincs más probléma. Alább néhány olyan lemez, amelyek kétségkívül hallgathatóak, azonban emlékezetesnek mégsem mondhatók.
Az Act Of Defiance nevű szupercsapat nem Mr. T-vel, hanem egykori Megadeth, Shadows Fall és Scar The Martyr tagokkal áll fel, Birth And The Burial című lemezük viszont a kétségtelen virtuozitáson túl sem lett kifejezetten magával ragadó. Korrekt, színvonalas munka, de egy ilyen felállás nagyobbat is robbanthatott volna.
A Soulfly már régóta nem rakott le igazán értékelhető albumot az asztalra, Max Cavalera-tól pedig lassan az is csodaszámba megy, ha képes egyáltalán felcsoszogni a színpadra, és ötletszerűen megpengetni 1-2 húrt. Az idei Archangel talán egy fokkal élvezhetőbb, mint a megelőző korong, de az ötlettelenség-hegyekből továbbra is képtelenek voltak kitörni.
A brit Sylosis több nagyszerű albumot is készített már a maga modern metalos, melodic death stílusában, a mostani Dormant Heart viszont véleményem szerint egy kicsit halványabbra sikerült. A hangzás se tetszik, de a dalok terén is kaptunk már izgalmasabb csokrot tőlük.
A Trivium jó pár zenei pálforduláson túl van már, de akármilyen hatásokra építették rá az újabb és újabb albumukat, a végeredmény eddig mindig színvonalas volt, néhányszor pedig egészen kiemelkedő. A Silence In The Snow most gyakorlatilag egy vegytiszta power metal album, egy újabb arcát mutatja meg a zenekar. Kár, hogy a dalok teljesen izgalommentesre sikerültek, lehetett volna ebből jobb végeredmény is.
2016. év reménységei
Nem szeretek konkrét előadókat, lemezeket megemlíteni itt, mert lehetne bőven sorolni a nagy várakozásokat. Néhány lemezről már most tudjuk, hogy várhatóan nagyot fognak szólni, máshol az elvárások, ígéretek nagyok. Biztos, hogy nem leszünk hallgatnivaló nélkül 2016-ban sem, így leginkább azt várom, hogy a nagy kedvencek beváltsák a hozzájuk fűzött reményt, valamint jussanak olyan feltörekvő titánok is reflektorfénybe, akik megérdemelten követelhetnek maguknak helyet a zenei színtéren.
00:55
