lemezajánló [nagylemez]  2004. március 22. hétfő   16:10

nincsen hozzászólás

  A 2000. decemberében alakult csapat első CD-jét tartom a kezemben, és azon gondolkodom mit is jelenthet ez a furcsa borító. Egy száj közelről, valami cetli-féleség rajta apró pillangókkal és egy szem körvonalaival. Azt hiszem elég elborult ábrázolás ez ahhoz, hogy azonnal tegyem is be a lejátszóba az anyagot és belevágjak egy érdekes de valahonnan ismerős európai utazásba.
  
  Akinek a csapat nevére nem ugrik be a Darkest Hour 2001-es albumának címe (The Mark Of The Judas), az felejtse is el az egészet. Először ugyanis azt kell hallania az elvadult metalcore kedvelőnek, nehogy azt higgye, hogy ez a maximum amit ki lehet hozni a témából. Aki viszont otthonosan mozog ezen területen annak feltétlenül ajánlom a Winter Recordings ezen új szerzeményét. Nem elég, hogy a név az amerikaiakat idézi, de az első szám szinte megidézi az évente hazánkba látogató csapat félelmetes zenei világát. Utoljára az Atreyu A Song For The Optimists esetében éreztem ezt az érzést. Félretéve a hasonlítgatásokat, egy igen erős anyagot dobtak össze a német arcok, s ha összejön az április végére tervezett budapesti koncert akkor mindenképp ott a helyem.
  
  A kilenc számos korong (kicsit több, mint fél óra) egyik legerősebb dala a már említett What Will Be Left, de az utána következő Flatline is ott van a helyén. A belassulás a szám végén nagyon lehúz a mélybe, s erre pakolnak rá némi black-metalos feelinget a harmadik számban. Ez a CD címadó dala, bár zeneileg nem a legprofibb. Érdekes, hogy a szövegekben többször is előkerülnek a vér, meg a hús és az ehhez kapcsolható témák, s ennek ellenére inkább mondanám hardcorenak a zenét, hisz vannak értelmes igazi mondanivalóval rendelkező nótáik is.

  Itt van például a New Sons Of Babylon. Tulajdonképpen ez a szám szól a csapatról legalábbis a nevükről ebben elevenedik meg az áruló képe az emberé aki ...do you believe what you teach, do you live what you preach...” (hiszel abban amit tanítasz, úgy élsz ahogy prédikálsz) erre a kérdésre csak hallgatással tud felelni, Bjoern Decker pedig ő a vokalista csak annyit mond: Fuck you Judas!”. Tulajdonképpen ez az a hozzáállás ami az egész anyagot át meg át járja. Nekem a legjobban az 5-ös szám tetszik, lendületességével és a refrén alatt hallható gitártémájával iszonyat komolyan szétveri az agyad. Úgy zakatol át rajtad, hogy a következő számot pihenéssel kell töltened pedig az se egy egyszerű darab. Itt inkább a svéd beütéses”, dallamosabb gitárral próbálkozik a Dennis Thiele-Christoph Schoenbach kettős, és Decker hangja változatlanul uralja a terepet, ráadásul a szám arról szól, hogy én vagyok Isten”. Ezután tényleg szükség van egy kis belassulásra, amiről a hetes A Walk... gondoskodik. Instrumentális betét ez, s ha nem is emelkedik In Flames-es magasságokba (Starforsaken Lunar Strain album, a legnagyobb!) beleillik a koncepcióba. A Stones...-nak így sokkal erőteljesebb lehet a hatása, s mondanivalója is sokkal koncentráltabban hat ezáltal. Az idő végtelen voltával, a folyamatos falépítés metaforán keresztül a tomorrow is now and now is forever” (nagyjából: a holnap a most és a most az örökkévalóság) végmegállapításig jut el a dal. S én ezzel le is zártam volna az anyagot, de a A Traitor Like Judas tagjai nem így gondolták, s egy balladásabb” darabot még betűztek a végére. Nem rossz, de...
  
  A lényeg, hogy összességében ott van a korong a szeren rendesen, s mindenképp hasznos lehet beszerezni, hisz ha túl kétségbeejtő is, hogy belélegezd, azért meghallgatni érdemes.
  
  1. What will be left
  2. Flatline
  3. Too desperate to breathe in
  4. New sons of babylon
  5. Prayers for my broken dreams
  6. Easy to kill
  7. A walk on the moonlight mile
  8. Stones, blood and gold
  9. The stars will set them free

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: