hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [album]  2015. december 16. szerda   16:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A magyar film doyenjét köszönti a Müpa – Makk Károly 90 éves


  Idén, egészen pontosan december 22-én ünnepli kilencvenedik születésnapját egyik legnagyobb és legismertebb filmrendezőnk, számtalan film és tévéjáték alkotója, Makk Károly. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt, forgatókönyvírót, színészt, érdemes és kiváló művészt születése napján különleges előadással köszönti a Müpa. Az este során közismert színművészek, zenészek – többek között Szirtes Ági, Jordán Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Tenki Réka és Csányi Sándor – ragadnak ki egy-egy meghatározó pillanatot a mester életéből, közel hét évtizedes munkásságának magyar filmremekeiből zenével, verssel, személyes történetek felidézésével, bejátszásokkal és számos meglepetéssel.
  
  Makk Károly munkássága egyidős a háború után megújuló magyar filmművészettel. Mozigépész édesapja révén már gyerekkorában közel került a filmekhez, érettségi után a Hunnia Filmgyárban vállalt munkát. Budapesten a Pázmány Péter Egyetem magyar-művészettörténet-esztétika szakos bölcsészhallgatója volt, aztán 1946 és 1952 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát. Első filmjét az akkori hatalom betiltotta, az ötvenes évek elején egy ideig traktorosként dolgozott. 1952-ben került a MAFILM-hez mint társrendező. Első játékfilmje, a Liliomfi 1954-ben kirobbanó siker, a kor legnézettebb filmjeinek egyike lett. A későbbiekben korszakhatárokat jelentő alkotások fűződnek a nevéhez, több filmjét is – Szerelem (1971): Macskajáték (1972) Egy erkölcsös éjszaka (1977) Egymásra nézve (1982) – jelölték Cannes-ban az Arany Pálma díjra. 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, később docense, majd egyetemi tanára. 1991-ben a Demokratikus Charta szóvivője. Tagja a Széchenyi Akadémiának, a Magyar Művészeti Akadémiának és az Európai Filmakadémiának. Szerelem című filmjét 2001-ben minden idők legjobb 100 filmje közé választották. Alkotásait számos díjjal tüntették ki. Életműdíjat 1986-ban Figueira da Foz nemzetközi filmfesztiválján, 1994-ben a Magyar Filmszemle alkalmából és 2001-ben Karlovy Varyban kapott.
  
  ”Szeretni kell” Makk Károly 90
  2015. december 22. kedd 19:00-21:00; Fesztivál Színház
  
  Közreműködők:
  Szirtes Ági
  Jordán Tamás
  Szakcsi Lakatos Béla
  valamint meglepetésvendégek
  
  Alkotók:
  Káel Csaba - rendező
  Oláh-Fenyvesi Judit - dramaturg
  Tenki Réka, Csányi Sándor - műsorvezető



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. január 24.
Fates Warning A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2018. január 26.
Kreator, Vader, Dagoba a Barba Negra klubban (Barba Negra Music)
2018. február 17.
Kowalsky meg a Vega - Budapest Arena (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FELEVAD DUÓ – Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter
Erdélyi utakon gyűjtötte lemezanyagát a Junior Prima Díjas énekesnő
Huszonötezredik látogatóját köszöntötte a budapesti Hatszín Teátrum
Ezek lesznek 2018 ingatlantrendjei
A Képmutogató - zenés, táncos játék Arany János verseiből
Lajkó Félix szólóban és barátaival - Alexander Balanescu
Boban Markovic Orkestar újévi örömkoncertsorozata
Év végi sikerözön a Fesztiválzenekarnál
 kiemelt 
VUUR-koncert: Anneke van Giersbergen az A38-on
  
Tiszta vizet önt a pohárba Anneke van Giersbergen: a rendkívül sokoldalú holland énekesnő az elmúlt évek műfaji kísérletezései után most visszakanyarodik progresszív metal gyökereihez, melyekre a Gatheringgel töltött évekből emlékezhetünk: Hollandia legjobb metal zenészeit gyűjtötte maga köré, és VUUR néven adta ki első albumát

Alice In Chains a Budapest Parkban!
Ugly Kid Joe a Barba Negra Trackben!
Fates Warning A38-on
Rhapsody: 20. jubileumi koncert
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 timebomb    comeback kid    bastards of bodom    kerecsen    hurts    waco jesus    guilty parties    haydamaky    zoroaster    dvd film    dóm tér    pitt    sad kolibries    alice in chains    hegyalja 2012    budapest    subsonica    zagar    nulladik változat    szalóki Ági    jay chou    állás    falcongate    trick or treat    la dispute  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!