beszámoló [koncert] 2004. március 18. csütörtök 17:10
nincsen hozzászólás
szerző: AndrásJulith Krishun, Buried by Time, Velvet Stab 2004 február 27, Marco Polo
Velvet Stab, Buried By Time
Ismét hardcore matinénak adott helyet a Marco Polo klub. Alapvetően szeretnivaló dolog, hogy ezen a helyen minden koncertnek véget kell érnie 22 óráig, mert így nem rontja el az élményt a hazaúton az éjszakai közlekedéssel való vergődés, de kellemetlen ez a kényszer, ha csúszik a műsor, hisz ez a fellépők programjának rövidülésével jár. Így történt ez ezen a péntek estén is, a két magyar fellépő tehát némileg kurtított produkciót kényszerült bemutatni.
Az elsőként fellépő Velvet Stab - mind a tagok, mind a zenekar korát nézve - rendkívül fiatal csapat, és talán ennek is köszönhetően alkalomról alkalomra érezhető a fejlődésük. Tavaly nyáron ugyanitt még egy ígéretes, de bizonytalan kezdő zenekar képét mutatták, mostanra azonban már egész rutinossá váltak a színpadon: görcsös koncentráció helyett egyre inkább felszabadultsággal jellemezhető a játékuk. Programjuk a megszokott volt, a Where Parallels Meet EP dalai mellett terítékre került néhány új dal, amelyek továbbra is a megismert eklektikus, Glassjaw-, néhol Deftones-hatásokkal terhelt, de egyértelműen egyéni stílust képviselik. S hogy nemcsak én veszem észre úgy, hogy rohamléptekkel fejlődik a Velvet Stab, arra bizonyíték, hogy a közönség is egyre kíváncsibb rájuk, és az ováció is rendre nagyobb a fellépéseiken.
A Buried By Time-nak már nem kell különösebben küzdenie a közönség kegyeiért. Miért is kellene, hisz már számtalanszor bizonyították, hogy mire képesek. Mint manapság sok hardcore csapat, ők sem rejtik véka alá a metal-hatásaikat, de érzésem szerint ők sokszor a többségnél eggyel messzebbre nyúlnak vissza, a göteborgi stílus helyett egészen a klasszikus heavy metalig (talán nem véletlen, hogy amikor először láttam őket, az Iron Maiden Trooper-jével álltak be). Hatásaik egyértelműek, de a stílusuk markáns, váltásokkal teli emo-s metalcore. Összesen négy vagy öt számot volt csak lehetőségük eljátszani, de ezen kívül nem volt mit fájlalni velük kapcsolatban. Süt a szenvedély a dalaikból, nem kevésbé az előadásmódjukból, nálam ők az egyik legmegbízhatóbb magyar koncertbanda.
Julith Krishun
Nem a legfrappánsabb dolog más csapatok nevével dobálózni egy zenekarral kapcsolatban, de azt hiszem, helytálló volt a szórólap állítása, amikor a német Julith Krishun-t a Converge-hez és a Catharsis-hoz hasonlította, és így legalább el lehetett képzelni elöljáróban is, hogy mire számíthatunk.
Elképzelni el lehetett (bár EZT azért valószínűleg senki nem sejtette, hacsak nem látta már őket), de elmondani már nem olyan könnyű, mi is történt! Hardcore koncertre azt mondani, hogy „intenzív”, olyan, mintha nem is mondanánk semmit, de ez még az errefele használatos mércével is eszelős volt (eleve nem emlegetjük ugyebár akárkivel kapcsolatban a fent nevezett két zenekart). A legpőrébb, palástolatlan érzelmek olyan zenébe bújtatott kavalkádját vezették elő, amivel kapcsolatban az őszinteséget megkérdőjelezni teljesen felesleges, annál indokoltabb viszont az épeszűséget. Tempóváltásokkal sűrűn tűzdelt, kaotikus, a hagyományos dalszerkezetekből gúnyt űző, már-már az emészthetőség határán egyensúlyozó számaikat a két frontember ráadásul olyan mozgással és grimaszolással vezette elő, hogy szinte esély sem maradt a hangszeresek komplex játékát figyelni. Egymással vetekedett a zenéből és az ő puszta személyükből áradó kontrollálatlan energia. A látványt szerencsére nem kell nagyon firtatnom, mindenki megnézheti a fotókat. Sajnos csak maroknyi ember volt tanúja ennek az elképesztő koncertnek, de ha híre megy a dolognak (márpedig híre megy, mert a sikerük egyértelmű és elsöprő volt), akkor legközelebb többen tapasztalják meg a Julith Krishun elementáris erejét. Ha újra jönnek, sokkal többen gyertek el, megérdemlik ők is, de Ti is!