hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2015. december 7. hétfő   08:18
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Új album a Historica zenekartól


  2015. december 7-én jelenik meg a Historica együttes negyedik CD-je, Olyan fa vagyok címmel a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A csapat harmadik rock albumán, az elődeihez képest kissé „puhább” hangvételű lemezen, a megszokott konkrét történelmi témák és életérzések mellett néhány személyesebb hangvételű dal is helyet kapott.
  
  A november 26-án, délben debütált első videóklip és a lemezelőzetes single egyaránt a címadó dalból készült, melynek szövegét Thököly Vajk, fiatal erdélyi költő írta.
  
  Ézsiás Péter énekes, zenekarvezető röviden így foglalta össze az Olyan fa vagyok CD tartalmát:
  „A Historica zenekar jellemzően a magyar történelem fontos eseményeit, illetve az ezzel kapcsolatos érzelmeket dolgozza fel a rockzene nyelvén. Így van ez most is, annak ellenére, hogy ezúttal a megszokottnál kevesebb dal szól konkrét történelmi eseményről.
  Az „Olyan fa vagyok” album több szövege szól általánosságban a nemzethez való tartozásról (Olyan fa vagyok, Magyarok, Parancs, Út a harcon át) és a személyes érzéseinknek is több teret engedtünk (Ilyen vagyok, Őszinte blues, A csend benn vár).”
  
  Az új album kiadásával párhuzamosan, decemberben elindul az összes korábbi Historica dal digitális terjesztése. Tehát az új korong mellett hamarosan az összes digitális áruházban elérhetővé válnak a korábban csak magánkiadásban kiadott Historica CD-k szerzeményei.
  
  A Historica zenekar 14 éves múltra tekinthet vissza, egészen pontosan 2001 novemberében kezdett el formálódni. Az idők folyamán többen is megfordultak a zenekarban. A jelenlegi felállást Ézsiás Péter (Dandy Kwartett, Tandem, K.É.Z., Right!, Útonállók, Black Box) ének, zenekarvezető, Gönci „Apuka” György (Roxérum, Missió, HitRock, Hungarian Pink Floyd Show, Rolls Frakció, ZZ Tap, stb.) gitáros, Németh „Csoki” László (Black Box, Vágatlan Verzió, Útonállók) gitáros, Csikós Csaba (Zöld Csillag, Mellékvonal, Team Rock Band, Black Box, Black Dog, Jó a Rossz és a Csúf, Dzsunzi Music BT) dobos és Berkes „Charlie” Károly (Interfolk, Seneca, Z´zi Labor, Roxérum, Deák Bill Blues Band, Tunyogi Rock Band, HitRock, stb.) basszusgitáros alkotják.
  
  Számtalanszor turnéztak már Erdélyben és más határon túli, magyarok lakta területeken, így a Felvidéken és Kárpátalján is. Valamint játszottak már Spanyolországban és három alkalommal turnéztak az Egyesült Államokban is. Kalifornia, Nevada és Arizona államokban eddig összesen tizenkét koncertet adtak.
  
  A rock koncertek mellett a színház világába is sikerült belekóstolniuk. A kő marad... című zenés irodalmi műsorunkat eddig négy alkalommal adták elő telt ház előtt a budapesti Új Színházban, de a los angelesi Egyesült Magyar Házban és Erdélyben is bemutaták már.
  
  Mindemellett jótékonyságra is futja a zenekar idejéből: koncertjeikkel támogatták a holtmarosi Tulipán Gyermekotthont, valamint a Czegei Wass Albert Alapítványt, de a halmozottan sérült lakókat összegyűjtő Reménysugár Habilitációs Intézet falai közé is sikerült néhány órára becsempészniük a felhőtlen kikapcsolódást.
  
  A Historica a nemrégiben megszűnt Best of Rock FM rádió legnépszerűbb zenekara volt. A hallgatók naponta többször kérték a dalaikat, a rádió klubnapjain pedig minden alkalommal zsúfolásig megtöltötték a koncert-termeket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 clutch    nervosa    inevitable end    myra    kamarás iván    arcok az efottrol    robert downey jr    prophets of rage    john cale    southern oracle    billy talent    sajnos batár    junkies    mortician    venom prison    sean paul    r.e.m.    anasztaszija makarenko    i exist    borknagar    watch my dying    minority sound    story of the year    flowers of whores    social distortion  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!