hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2015. november 24. kedd   08:29
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Színesebb lesz a SZIN


  Megújult külsővel és gazdagabb kínálattal jelentkezik a hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok 2016. augusztus 24-28. között, benne a hazai zenei élet legjava és nemzetközi sztárok. Mindez, most early bird áron 11.990 (!) forintért.
  Sok vonzó „leg”-et tudhat magáénak a Szegedi Ifjúsági Napok. Egyrészt ez a buli a legnagyobb múltú fesztivál, amire már a hatvanas évek végén összegyűltek szerte az országból az akkori hippik, s ahol a kor legnagyobbjai – az amúgy tiltottak is (bármily furcsa, akkor volt ilyen) – léptek fel, ami még kurrensebbé tette ezt a rendezvényt. A legek közé emeli az is, hogy az ország egyik/talán legszebb városában zajlik, mi több a Tisza partján, mégis a belváros közepén. Legelső és egyedüli magyarként kapta meg a SZIN a környezettudatos fesztiválokat díjazó nemzetközi Greener Festival Awards-ot abban az évben, amikor a „zöld zsűri” – mások mellett – a Glastonbury és a T-in-the-Park fesztiválokat is jutalmazta. És a leg-lista egyik legvonzóbb része, hogy a SZIN rendkívül olcsó, a létező hazai fesztiválok legolcsóbbika.
  
  Továbbra is zöld...
  A SZIN ismét zászlajára tűzi a fenntartható fejlődés, az ökotudatos szemlélet népszerűsítését. A Re-Pohár bevezetése mellett élményszerűen mutatják be, hogyan kell fenntarthatóan élni, fejlődni, fesztiválozni. A rendezvényen például elektromos kerékpárok segítségével, egy össznépi bringázás keretében kapcsolják majd fel a Tiszán átívelő Belvárosi híd fényeit. A SZIN ideje alatt bárki előállíthat majd zöld energiát, ezáltal egy hatalmas, világító SZIN felirattá változtatva a Tiszán átívelő hidat. A természetközeli hangulatot interaktív vízi installációk és látványelemek segítségével fokozzák majd.
  
  ... de még sokszínűbb
  A 2016-os SZIN minden eddiginél látványosabb külsőt kap, melynek középpontjában – a rendezvény hagyományainak megfelelően – a környezettudatos életmód, az esemény természetközeli mivoltja áll. A SZINezők gigantikus virágok, növények és állatok társaságában, teljesen egyedi fesztivál-környezetben bulizhatják végig a szegedi nyár utolsó hétvégéjét. És nem csak a látvány sokszínű, de a programok is a pop-rock-elektronikus zenei szcéna mellett idén kialakítanak egy „összművészeti” teret is, ahol a színháztól a jazzig, a világzenétől a blues előadókig szórakoztatják majd a Tisza-parti buli közönségét.
  
  Karácsonyig early bird ár
  A fesztivál-bérletek értékesítése már megkezdődött a Ticketportal országos hálózatán, Karácsonyig kedvezményes, 11.990 Ft-os early bird áron.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 novembers doom    neurotic    biffy clyro    roger faxon    nemesis    vl45    emmure (usa)    hrutka róbert    alexander payne    danielle spencert    des filles et des riffs    így neveld a sárkányodat    fuck your pride    búvópatak    ripoff raskolnikov    csata: los angeles    october    world painted blood    chaoswave    ozirisz    szemtől szembe    barn burner    in vain    gravefruit    vágtató csodaszarvas  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!