hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2015. szeptember 9. szerda   17:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szabó Balázs bandája és Pálházi Bence és bandája a Fonóban
2015. szeptember 18. Fonó

  Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra (hogy egyszer saját zenekara legyen), rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek.
  
  A magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig három lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki a legfrissebb dalokból álló nagylemezüket, az Élet elvitelre címűt, amely 2015-ben „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram díjat kapott.
  
  ”Mikor először találkoztam a népzenével, élő, lüktető közelségben, azonnal a részesévé akartam válni. Vele akartam szaladni, mert olyan társ, aki mindig segített: kacagtatott, vagy hagyta kikeseregni a rossz napok zúgását. Azóta sokat tekeregtem fürtös dalaiban, sokszor ropogtattam a padlót örömömben és most kicsit a népzene-néptánc híres csarnokában, avagy igazi nevén a Fonóban erre az első és örök szerelemre emlékezünk majd szeptember 18-án egy rendhagyó koncerttel. A vendégeink népzenészek lesznek, a dalaink egy lócára ülnek és pletykálnak majd, anyákról, fiakról, hétköznapokról, bújkálásokról egy olyan ruhában, amiben még nem, vagy csak nagyon ritkán láthattuk őket.„ (Szabó Balázs)
  
  
  
  A zenekar jelenlegi felállása:
  Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval
  Harangozó Sebestyén – gitár, ének
  Ölveti Mátyás – cselló, ének
  Acsády Soma - basszusgitár
  Ferencz László - dob
  A koncert után táncház Pálházi Bence és bandájával.
  
  Jegyár elővételben: 1500 Ft
  Jegyár a koncert napján: 2000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
Caskets új kislemezzel jelentkezett: Make Me A Martyr
Új dobossal indul turnéra az Omega Diatribe
Lynyrd Skynyrd: Az utolsó koncert Gary Rossingtonnal – 50 év southern rock
Atom Juice leszerződött a Heavy Psych Sounds kiadóhoz
Adrian Smith (Iron Maiden) szerint a zenészeknek csak egy töredéke tud megélni a zenélésből
Megjelent Amanna legújabb dala, Valahol címmel
Holló - Látványos kisfilmmel érkezett a az új Dalriada album második előfutára
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jim carrey    terhes társaság    kultúra    mocsok 1 kölykök    panírozott barikák    apey&the pea    symphonium    refused    exhumed    winterborn    pelican    the big bunny hall swinger club    kosheen    circle ii circle    induction    beastie boys    v.i.v fesztivál    fürgerókalábak    transformers 3    red dragon cartel    holy moses    jerry lee lewis    la dispute    a vadon törvényei    while she sleeps  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!