hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2015. augusztus 18. kedd   05:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fókuszban az énekesnők a New Orleans Swingfesztiválon


  Ahogy nyitása óta minden évben, augusztus utolsó hétvégéjén idén is a swing veszi át a főszerepet a Müpában. Augusztus 28-án, a New Orleans Swing nyitónapján az ország egyik legkeresettebb szinkronhangja, Náray Erika az általa írt dalszövegekkel énekel világslágereket magyarul. Másnap Szűcs Gabi és zenekara Amy Winehouse legismertebb dalait swing-átiratban adja elő, míg a zárókoncerten a Bohém Ragtime Bandhez az amerikai jazzszíntér ünnepelt énekesnője Catherine Russell csatlakozik.
  
  Náray Erikát legtöbben prózai- és musicalszínésznőként, valamint szinkronhangként ismerik, pedig a Színművészeti Egyetem prózai osztálya után a Zeneakadémia jazztanszakán énekesnőként is diplomát szerzett. Első lemeze 2006-ban „Azt súgta a szél” címmel jelent meg, ezt öt évvel később a személyes hangvételű „Női dolgok” követte. Augusztus 28-i koncertje a „Magyar hangja: Náray Erika” címet kapta. Az elnevezéssel nemcsak a szinkronszerepek sorára kívántak utalni, hanem arra is, hogy az elhangzó világslágerek egytől-egyig az énekesnő által írt magyar dalszöveggel szólalnak meg egy nyolctagú big band kíséretében.
  
  A legendás brit énekesnő, Amy Winehouse jazzelőadóként is rendkívüli hatású volt. Bár életében mindössze két nagylemeze jelent meg, művészete számos énekesnőt megihletett. Közéjük tartozik a Cotton Club Singers egykori tagja, Szűcs Gabi is, aki zenekarával augusztus 29-én Amy legismertebb slágereit swing-átiratban szólaltatja meg a Müpában. Gabi szerint a Kuzbelt Péter szaxofonossal közösen készített feldolgozásokban a dalok új értelmet nyernek, új színekkel gazdagodnak. Az est repertoárja már nagylemezen is megjelent, és néhány nagy sikerű koncerten is bemutatkozott. Ez alkalommal azonban a Swinging Amynek különleges csavart ad a vendégművész személye, aki nem más, mint Little G Weevil, az Amerikában élő magyar blues-énekes és gitáros.
  
  A New Orleans Swing zárónapján a Bohém Ragtime Jazz Bandhez David Bowie, Cyndi Lauper és Paul Simon egykori vokalistája, Catherine Russell csatlakozik. Az amerikai énekesnő egyenesen kapcsolódik a New Orleans-i hagyományhoz. Apja, Luis Russell ugyanis Armstrong együttesének volt zenei vezetője, édesanyja pedig egy női zenekar, az International Sweethearts of Rhythm tagjaként lett ismert. Catherine pályáját vokalistaként kezdte, 2004 óta koncentrál szólista pályájára. Egy tavalyi összesítés szerint a második legsikeresebb jazzénekesnő volt az online eladások adatai alapján. A Bohém Ragtime Jazz Banddel 2013-ban már játszott közösen, akkor még magyarul is énekelt, lenyűgöző sikert aratva ezzel nemcsak a közönség, de a zenésztársak körében is.
  
  New Orleans Swing 2015
  
  ”Magyar Hangja: Náray Erika”
  2015. augusztus 28., Fesztivál Színház
  
  Szűcs Gabi és zenekara: Swinging Amy
  2015. augusztus 29., Fesztivál Színház
  Vendég: Little G Weevil - gitár, ének
  
  Bohém Ragtime Jazz Band & Catherine Russell
  2015. augusztus 30., Fesztivál Színház



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 children of bodom    a papháború a vámpírok ellen    nőnap    lovasi andrás    iphone    21 jump street     coffins    sonar    nightmare in elm street     a kutya vacsorÁja     zord    raunchy    zöld darázs 3d    bőrgyári capriccio    ego project    zombie11    excrementory grindfuckers    czutor zoltán    dr living dead    spirits    the last charge    kőváry zoltán    hrutka róbert    soundmirror    fifa  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!