hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2015. március 27. péntek   16:27
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
UDO, Sister Sin, Garagedays
2015. március 24, Barba Negra

  Az októberi Accept beszámoló után ismét nagy vállalkozásba fogok, ezúttal az elődzenekar nevét fogom kényszeresen hanyagolni Udo Dirkschneider koncertjének ismertetőjéből. Udo-t mostanság többször is üdvözölhettük Magyarországon az elmúlt években, legutóbb egy esztendővel korábban ugyanitt a Barba Negrában adott emlékezetes bulit. Bár akkor is túlzásnak bizonyult a helyszín mérete, most egy évre rá ugyancsak nem voltam meggyőződve arról, hogy tényleg egy Barba Negra nagyságrendű érdeklődőt vonz-e a veterán énekes. Tavaly még az igazán nagy dobásnak minősíthető Steelhammer albummal turnéztak, mostanra viszont új korong is van, a szintén igen erősnek mondható Decadent. Sőt, más tekintetben is változás történt, ezúttal a doboknál immár Sven Dirkschneider kísérte a kedves papát.
  Nem meglepő módon szellősen lézengetek a látogatók, pláne amikor az elsőként színpadra lépő Garagedays zenélt. Emlékszem rájuk, tavaly az A38 hajón már megtekinthetőek voltak Ozzy egykori gitármágusának, Jake E. Lee-nek turnépartnereiként. Sokat nem lehet elmondani róluk, viszonylag átlagos heavy/thrash metal-ban utaznak, a mai estén nem volt lehetőségük beindítani a maroknyi érdeklődőt.
  
  A Sister Sin fellépésére már kicsit bővült a létszám, a svédek pedig egy elég energikus showt prezentáltak. Nem voltak nagy megfejtések ebben a zenében sem, jellegzetes rock & roll / heavy metal, panel panel hátán, de a színpadi lelkesedés és a lendület mégis eladta a produkciót. A svédek (mert hogy azok) a 2003-as debüt óta már az ötödik nagylemeznél járnak, de mintha csak mostanság kezdene forogni a nevük a rockmédiában. A nagy átéléssel előadott teljesítmény mindenképpen dicséretes, de a banda igazi karakterét Liv Jagrell énekesnő adta, aki mindent megtett azért, hogy szinten tartsa a közönség figyelmét.
  Bár van nem egy rockbanda, akik egy bombázó énekesnővel próbálják reflektorfényben tartani magukat (és esetenként feledtetni az emellett fájóan átlagos zenét), Liv-et semmiképpen nem mondanám egy szexbombának vagy különösen dekoratívnak, bár biztos vannak, akiknek ő az esete. Viszont a rendkívül erőteljes és energikus színpadi jelenléte, az a határozott rock & roll kiállás, a dögös bőrcucc és a neccharisnya mégis kihangsúlyozza a nőiességet. És emellett a hölgy énekelni is tud, legalábbis minden egyes dallamot tökéletesen prezentált. Karcos orgánumával Lemmy női alteregójaként maradhat meg mindenki emlékezetében.
  A programjuk döntő többségét a tavalyi Black Lotus lemez tartalma adta, nem csoda, hogy próbálják adagolni az új dalokat a nézőknek, ha már ennek kapcsán kezdték el felfedezni őket. Nem hiszem, hogy ők lesznek valaha is a heavy metal nagy dobása, de egy lendületes koncertprogrammal bármikor képesek kiszolgálni a közönséget.
  
  Az UDO zenekar koncertjében az a jó, hogy sosem lehet pontosan felkészülni arra, mit is fog az ember hallani, mely tételeket fogja előhúzni az öreg az immár 15 nagylemezre duzzadt életműből. Vannak persze egyértelmű, kihagyhatatlan slágerszámok, de ami mindenképpen elismerésre méltó, hogy friss korongról, név szerint az egyel ezelőtti Steelhammer-ről is beszivárogtak olyan dalok a programba, amik mostanra a kihagyhatatlan, definitív kategóriába kerültek.
  Ugyancsak jót tett a vérfrissítés a zenekarnak, a két gitáros, a finn Kasperi Heikkinen és az orosz Andrey Smirnov nagyon sokat hozzátesznek a dinamikus színpadi jelenléthez (Udo bácsitól azért már nem lehet elvárni, hogy gazella módra szökelljen a deszkákon...), de az ifjabb Dirkschneider határozott játéka is sokat nyom a latban a doboknál. A mai estén is jelen volt a háttérben a billentyűs srác, aki amellett, hogy borzasztóan lelkesen tombolt, teljesen funkciótlan ebben a régivágású heavy metal zenében.
  Nem meglepő módon a Decadent album nyitó tételével, a Speeder-rel kezdtek, ami erőteljes, riffelős felvezetés volt a mai estéhez. A hangzásra nem lehetett panasz, remekül szóltak a ma este elővezetett számok. Még az olyanok is, mint a másodikként elhangzó Blitz Of Lightning az 1990-es Faceless World-ről. Az egész este folyamán feltűnő volt, hogy kifejezetten az újabb számok, vagyis a Steelhammer és a Decadent szerzeményei jelentették az izgalmasabb, emlékezetesebb pillanatokat, és nem a sokszor csak eléggé alapra vett „korai klasszikusok”. Szinte minden nagy múltra tekintő zenekar koncertjén fordítva van mindez. A King Of Mean például nagyot szólt, amit hirtelenjében az 1989-es Mean Machine albummal vontam egybe, de amikor rájöttem, hogy bizony ez is Steelhammer-es tétel, ismét csak azt támasztotta alá, hogy a Smirnov-Heikkinen időszak volt a mindent vivő a mai estén.
  Ugyancsak ezt az időszakot képviselte az új lemez címadója, a Decadent, bár ez pont egy kicsit monotonabb dal volt, a maga egyszerű refrénjével. Aztán megkezdtük az időutazást Udo Dirkschneider-rel, 1997-ből jött az Independence Day, az első UDO albumról, az 1987-es Animal House-ról pedig a ritkaságszámba menő Black Widow. A közönség meglehetősen konszolidáltan viselkedett. Igaz, voltak fiatalok az első sorokban, de inkább a 30-40-es generáció tette ki a jelenlévők nagy részét. Nem volt őrült tombolás, fejlóbálás, inkább csak finoman bólogatva követték a nézők a programot. Bár a zenészek, különösen Heikkinen, Smirnov és Fitty Wienhold nagy lendülettel és rendkívül vidáman szelték a deszkákat, nem sikerült átragasztaniuk a dinamizmust a közönségre. Ezek a korábbi dalok is a maguk pőre egyszerűségében erőteljesen szólaltak meg, de nem volt beindító hatásuk.
  
  Bezzeg amikor újra visszakanyarodtunk a Steelhammer lemezhez, a Never Cross My Way azonnal képes volt fellelkesíteni a rajongókat. Ezzel a dallal úgy érzem, klasszikust szerzett az UDO zenekar, a kellemesen ringató témák és a felejthetetlen refrén mindenkit képes volt magával ragadni. Még az idősebbek is, akik talán a Holy album környékén elvesztették a fonalat, kívülről fújták ezt a dalt. Ez mindenképpen nagy szó! A Never Cross My Way volt az egyik tagadhatatlan csúcspontja a mai koncertnek.
  A meglehetősen hanyagolt Thunderball album se maradt ki a múltidézésből, elhangzott a The Bullet And The Bomb, majd pedig az idei korong egy emlékezetes pillanata, az Under Your Skin. Udo öregesen de korrekten teljesített. Komótosan mozgott, de az ének rendben volt, még ha nem is próbálta a képességeit túlénekelni. Inkább a gitárosokra hárult a közönség lelkesítése, Heikkinen és Smirnov mindig igyekeztek bolondozni egy kicsit a közönséggel, miközben persze a gitármunkára és a szólózásra nagy összpontosítással koncentráltak. Még egy kicsit nagyobb reflektorfényt is kaptak a most következő akusztikus blokknál, ami érdekes újdonságot jelentett a koncerten.
  
  Két akusztikus gitárt állítottak fel a színpadon, így Kasperi Heikkinen és Andrey Smirnov kíséretében Udo egy-két lassú szerzeményt is előadhatott. Most jutott csak végre érdemi szerep a billentyűsnek is, most legalább ő is hasznosnak érezhette magát.
  A 2007-es Mastercutor album egy ultra-ritka száma, a Tears Of A Clown hangzott el, Udo átszellemült énekével. De az új albumnak ugyancsak van lassú tétele, a Secrets In Paradise is előkerült, bár a második felében már az elektromos gitárok is felzúgtak. Szerintem inkább érdekesség volt ez az akusztikus blokk, mintsem a hangulat felszítása, az eddig se túl aktív közönség továbbra is inkább csak figyelte, mintsem átélte az eseményeket.
  
  Jöttek újra a zakatolósabb tételek, a Faceless World, Pain, Untouchable, Let Me Out dalokban Udo egészen nagyokat énekelt, azért mégsem játszott teljesen biztonsági játékot az öreg. Újfent a Steelhammer-es Metal Machine jelentette a legnagyobb zúzást így a koncert vége felé, a Metal Eater-rel karöltve erőteljes lezárása volt az alapszakasznak.
  Persze volt még hátra bőven játékidő, és hát a ma megjelentek azért még mindig reménykedtek néhány ősrégi dalban, ami még abban a korszakban született. A Break The Rules elhangzása után imájuk meghallgattatott, valóban az anyazenekar néhány örök érvényű száma következett. A nagy közönségénekléssel kísért Princess Of The Dawn praktikus választás volt, a rock & roll-os hangulatú I´m A Rebel-t is együtt zengték a népek, ezzel egészen 1980-ig ugrottunk vissza az időben.
  De még mindig nem volt vége, egy igazi pörgős, zúzós slágerre, a Fast As A Shark-ra azért mégis képesek voltak megmozdulni még az idősebbek is, a koncert zárásaként elhangzott Balls To The Wall pedig tényleg népünnepély hangulatot teremtett. Jók voltak a korábban elhangzott dalok is, a zenekar korrektül előadta őket, de azért mégis ki kell mondani, hogy a hangulat igazi felpörgetése és a szemmel látható lelkesedés az Accept nótákra várt.
  
  (A francba, mégis kimondtam, nem sikerült megállni...)
  
  Hát így mutatkozott be a Decadent album, néhány remekbe szabott Steelhammer-es dallal, jó pár régi szerzeménnyel karöltve, sőt még egy rövid akusztikus blokkal fűszerezve, egy kissé energiatakarékos Udo-val, egy kissé energiatakarékos közönségnek. Az énekes természetesen hálás volt a rajongók szeretetéért és ha már nem is erőlteti azokat a velőtrázó sikolyokat, azért jellegzetes orgánumán ma is képes elénekelni az 1980/90-es évek generációs himnuszait. Udo nem igyekszik mindenképpen a központban lenni, előzékenyen hagyja a társait érvényesülni, különösen Andrey Smirnov és Kasperi Heikkinen élnek a lehetőséggel, hogy előrevonuljanak szólózni és a rajongókat szórakoztatni. Fitty Wienhold is nagy lelkesedéssel és átéléssel játszott, ő ugyancsak a zenekar egyik motorjának tekinthető, ráadásul a basszusjátékát is jól lehetett követni a mai estén.
  Sven Dirkschneider-t ugyancsak megilleti az elismerés, érdekes lehet egyfelől egy igazi heavy metal legenda nevének árnyékában élni, másfelől ilyen lehetőséget kapni, hogy élőben is együtt zenélhet a papával. Az ő feszes, pontos játéka ugyancsak sokat hozzátett a koncertélményhez és szintén dicséretes, hogy ez a fiatalember a dobok mögött is bőszen énekelte az I´m A Rebel és hasonló ősrégi tételeket, amik még akkor születtek, amikor még nem ő járhatott Udo fejében, hanem maximum a színpad körül legyeskedő groupie-k (már amikor még voltak neki olyanok...)
  Nekem az egy évvel ezelőtti koncert emlékezetesebb, élvezetesebb maradt a mostaninál, valahogy azért fel kéne ráznia Udo-nak még az idősebb közönséget is így koncerten. Ez feltétel nélkül csak a ráadásban elhangzott daloknak sikerült. Mindez azért jelent valamit, mint ahogy az is, hogy a tavalyi Accept beszámolónál meg tudtam állni, hogy Udo nevét emlegessem, de fordítva már úgy tűnik, nem megy.
  


Kulcsszavak:
  udo     sister sin     garagedays 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Tudósok

 kapcsolódó cikkek: 

Segít az olvasástanulásban a BOOKR Kids

Gönczi Gábort és a judo

Duplázik Ludovico Einaudi!

UDO: kilépett a finn gitáros

Az Osztrák–Magyar Monarchia, mint művészeti színtér - A kulturális élet, a mecenatúra, a kánon sajátos aspektusai a 19. század utolsó évtizedeiben- Tudományos konferencia
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Richie Kotzen
Amon Amarth, Sear Bliss
FEZEN 20
Nervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus
EFOTT 2017
Gojira, Omega Diatribe
Nova Rock 2017 - 3. rész
Nova Rock 2017 - 2. rész
Nova Rock 2017 - 1. rész
Dream Theater - Images, Words & Beyond
Lacuna Coil, Infected Rain
 kapcsolódó fotók: 

SISTER SIN - 2015. március 24. BARBA NEGRA MUSIC CLUB

GARAGEDAYS - 2015. március 24. BARBA NEGRA MUSIC CLUB
 kapcsolódó videók: 

TUDÓSOK
 kiemelt 
Avatarium, Slayerking: progressziv doom metal a DURER Kertben
  
Harmadik nagylemezét mutatja be a svéd Avatarium szeptember 30-án, Budapesten

Serious Black- power metal csapat a Durerben
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
James Newton Howard Budapesten- 3 Decades of Hollywood Music
Blood Incantation, Spectral Voice
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 flynn    begotten silence    szelíd teremtés    olivia wilde    winter    king diamond     impericon never say die tour    osonó poszáták    timebomb    richie kotzen    trial    action    cattle decapitation    pluto    still got the blues    nicko mcbrain    tosca    robert downey    org4org    keresztes ildikó    flúg    ereb altor    harcsa veronika    emarosa    rockpart  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!