hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2015. március 19. csütörtök   04:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az Európa Kiadó és Gryllus Dorka is kiadja magát


  Harmadik alkalommal lesz Bábel-est a Művészetek Palotájában, ami ezúttal Gryllus Dorka műsorvezetésével a „Kiadások(k)” témakörét járja körül. A március 21-i eseményen fellép a hazai underground újra aktív legendája az Európa Kiadó, a Pegazusok Nem Léteznek, megrendítő családi költészetével Karafiáth Orsolya, valamint A halandóság feltételei című előadás részletével a Hodworks kortárstánc-együttes.
  
  A Bábel-estek hagyománya szerint ezúttal is „összművészeti” rendezvény várja látogatóit, mégpedig abból a fajtából, amely feloldja a határokat a „magas” és a populáris művészet között. Zene és tánc, irodalom és film, hagyomány és kísérlet – beleférhet bármi, hiszen csak az számít, hogy a végén biztos legyen a katarzis. Erre pedig garanciát jelentenek a „Kiadások(k)” szereplői, akik nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy „kiadják” a legintimebb érzéseiket, a lelküket, a testüket, a családjukat, vagy akár egy egész kontinenst.
  Két zenekar, az Európa Kiadó és a Pegazusok Nem Léteznek, egy világhírű kortárstánc társulat, a Hodworks és Karafiáth Orsolya egymásba folyó produkciói alkotják az est programját, amit Gryllus Dorka moderátorként fog egybe.
  
  Az Európa Kiadó másfél évvel ezelőtt Annak is kell címmel új albummal jelentkezett, de nemcsak annak a számaiból, hanem a régiekből is játszani fog. Európa kiadó, Romolj meg, Mocskos idők, Megalázó, durva szerelem – megannyi klasszikus. A Pegazusok Nem Léteznek – mely a közelmúltban éppen egy Európa Kiadó szám, az Így vonulunk be feldolgozásával jelentkezett – a tavalyi év legsikeresebb debütálását könyvelhette el. Kirívó érzékenységű darabjai – mint például a Kiadó, a Gyilkosok, a Segíts nekem vagy a Mérgező – egyaránt magukon viselik a Balaton, a Trabant és a Velvet Underground, illetve a nyolcvanas évek post punkjának és napjaink gitárzenéinek a hatását, mégis megrendítően egyediek.
  
  Karafiáth Orsolya ugyancsak felkavaróan őszinte arcát mutatja ezen az estén, Tükör című versciklusának édesanyjáról írt darabjaival. Mindezt tetézi a Hodworks kortárstánc társulat, melynek A halandóság feltételei című előadását a 2014-es év húsz legjelentősebb produkciója közé választotta a nemzetközi Aerowaves hálózat. Ennek harmadik tételét mutatja be Hód Adrienn társulata, a „minden akadálytól megszabadult” testet állítva középpontba.
  
  Bábel-est - Kiadások(k)
  Csak tizennyolc éven felüli vendégeinknek ajánlott!
  
  2015. március 21., Fesztivál Színház
  Közreműködők: Gryllus Dorka – moderátor, Európa Kiadó,Hodworks, Karafiáth Orsolya, Pegazusok Nem Léteznek
  Rendező: Marton László Távolodó



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chris hemsworth    luis fonsi    bálint bence    yonaka    twisted sister    brutally deceased    virgin steele    periphery    prince    transitional    szabad európa rádió    peter jackson    crest of darkness    thaurorod    another way    nervosa    hope the last    bibliotheque pascal    easy a    brujeria    deviant    al di meola    structures    metsatöll    cate blanchett  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!