hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2015. február 25. szerda   17:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kállay SAUNDERS Band – Lemezbemutató koncert


  Kállay Saunders Andrást szólistaként ismerhette meg a hazai közönség. A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál sikeres magyar résztvevője 2015-től azonban már saját zenekarával járja az országot Kállay SAUNDERS Band néven.
  
  Az idei évben Andrásnak egy másik álma is valóra válik: márciusban megjelenik első saját albuma Delivery Boy címmel. 2015. március 19-én a budapesti Akvárium Klubban a jól ismert slágerek mellett az új nagylemez dalait is megismerheti a nagyközönség és persze az új zenekari formáció is bemutatkozik.
  ”Nagyon várom a lemezbemutató koncertünket! Ez lesz karrierem során az első lemezem, és őszintén remélem, hogy tetszeni fog az embereknek. Szeretném, ha sokan lennének, és egy fantasztikus produkciót szeretnék mutatni a közönségemnek. Mi már nagyon készülünk rá! Az pedig külön öröm, hogy végre van saját zenekarom, akikkel a lemezbemutatón és utána minden koncerten már együtt lépek színpadra.
  
  Az új albumot itt, az Akváriumban lehet majd először megvásárolni. A korongon található dalok Szakos Krisztián producer aktív közreműködésével készültek, akivel András eddigi dalainál is remek szakmai összhangban alkotott, így ez a rutin most egy 12 dalos lemezanyagban teljesedik ki.
   „A dalokat magamnak írom, és ezen általában meglepődnek az emberek. Először az énekdallamot találom ki, ehhez Krisztián rögtön érzi, hogy milyen hangszerelést képzelek el, és meg is csinálja. Végül megírom a dalszöveget.” – meséli András a munkafolyamatról. – „Aztán olyan is van, hogy átmegyek Krisztiánhoz, elkezdünk jammelni, és addig improvizálgatunk, amíg meg nem születik a dal. Nagyon szeretek vele dolgozni, szinte kitaláljuk egymás gondolatait. Szerintem nincs még egy ilyen producer, aki ennyire érzi, hogy mit szeretnék.
  
  A dalok nagyon sokféle hangulatot tükröznek András életéből és a stílusok is keverednek majd a dalokban, de a legnagyobb megújulásnak mindenképp a zenekari felállást tartja az énekes.
  ”Mostantól csak a zenekarommal láthatnak majd engem a színpadon, mert nagyon fontos számomra, hogy élő hangszerek vegyenek körül. Szeretném, ha az emberek azt mondanák a produkciónkra, hogy nemzetközi színvonalú. A gitárosomat (Tóth Ádám) és a basszusgitárosomat (Bodoczki Ernő) már négy éve ismerem, és őket kértem meg, hogy segítsenek még olyan zenészeket találni a produkcióba, akik zeneileg és emberileg is passzolnak hozzánk, így jött a csapatba Prohászka Zsolt (dob), és Szabó Dániel (billentyűs hangszerek). Nagyon szeretem, ahogy zenélnek és nagyon jó barátok is lettünk. Szeretnék minél többet fellépni velük, és minél több ember előtt megmutatni, amit szívből szeretünk csinálni.
  
  Kállay SAUNDERS Band Lemezbemutató Koncert
  Budapest, Akvárium, Kishall
  2014. március 19. 20 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dharma    dilis    mz/x    kick/ass    shutter island    architect    falco    dark vibes    anasztaszija makarenko    transformers 3 f    mesevilág    semi holsen    maria brink    holmes    gru    mark jansen    tribute    sunday fury    jon lord    idea implant    marion cotillard    fran palermo    lehmann    helen mirren    tim ries  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!