szerző: MorelloSabaton, Delain, Battle Beast, Tales Of Evening 2015. január 25, Petőfi Csarnok
Bátran kimondhatjuk, hogy nem tud eltelni év (legalább egy) magyarországi Sabaton koncert nélkül. Ezzel nincs is baj, hiszen a svéd metal gépezet korunk egyik legütősebb heavy metal produkciójává nőtte ki magát, különösen élőben lehengerlő a teljesítményük. Másfelől pedig akármilyen sűrűn jönnek, ha mégis minden alkalommal csordultig tudnak tölteni közepes vagy annál is nagyobb klubokat, akkor ugyan ki tudna ellene mondani a gyakori Sabaton koncertek létjogosultságának? Ma, 2015-ben nem sok metal bandának adatik meg, hogy egy Petőfi Csarnok méretű helyen lépjen fel, pláne hogy sold-out bulit csináljon, szóval a Sabaton iránti hazai keresletet és elképesztő méretű rajongást figyelembe véve, minden elismerés az irányukban maximálisan indokolt.
A már emlegetett elképesztő méretű rajongás olyan mértéket öltött, hogy kifejezetten a magyar állomásra készített, exkluzív turnépólókat azonnal elkapkodták, így a kapunyitás után fél órával a két merch pult közül már egyikben sem lehetett kapni egy árva darabot sem. Nem kicsit voltam ideges emiatt... Még hogy eladósodottság meg gazdasági válság...!
De térjünk rá a koncertekre, mert a magyar állomáson a turné szereplők mellett a Tales Of Evening is szerepet kapott a maga női énekes heavy metal-jával. Nem volt túl terjedelmes játékidejük, de korrekt produkciót adtak, aki eddig esetleg nem ismerte volna őket, könnyen megkedvelhette a bandát. Már ezen korai órákban is egész sokan összecsődültek a Pecsa koncerttermében, szóval a Tales Of Evening felvezetése semmiképpen sem volt hiábavaló döntés a szervezők részéről.
Következett az erőteljesen feltörekvő Battle Beast gárdája Finnországból. Egész frissiben érkezett a harmadik nagylemezük, Unholy Savior címen, és ugyan eddig nem forgott annyira közszájon a zenekar neve, nagyon igyekeznek azon, hogy ez változzon. Maga a zene a legklasszikusabb, leghagyományosabb heavy metal, amit csak el lehet képzelni. Minden benne van, ami a porlepte ´80-as években meghatározta ezt a műfajt, csak mindez vaskos, erős és nem utolsósorban jó hangos megszólalással.
Érdekesség még a szintén ´80-as évek fazonját idéző frontasszonyuk, aki viszont egészen fülrepesztő sikolyokkal adja elő magát, mindezt ráadásul olyan mértékben és intenzitással, amiről egyszerűen nem lehet nem tudomást venni. Elismerésre méltóak ezek a hangi adottságok, a fénykorát élő Rob Halford vagy Tim „Ripper” Owens is elégedetten csettintene, de a folyamatos pengeéles sikolyparádé már eléggé pengeélen táncolt a hallgató idegein, az „elfogadható” és az „irritáló” kategóriák között egyensúlyozva.
A megjelentek azért összességében élvezték a Battle Beast előadását, az ugrálás, csápolás és a bólogatás folyamatos volt a nézőtér egészét tekintve. Hat dalt játszhatott el a finn banda, a Far Far Away, Touch In The Night, Madness szerzeményekkel a friss lemezt idézték fel, a Black Ninja, Iron Hand, Out Of Control nóták pedig a korábbi évek termései. Szimpatikus csapat voltak, sokat bolondoztak a deszkákon, még némi retro hangulatú, ´80-as évekbeli prüntyi diszkózenét is megidéztek az egyik számukban. Ha valaki a műfaj komfortzónáját még véletlenül sem átlépő, de mégis intenzív és aktuális heavy metal-ra vágyik, az megtalálhatja a számítását a Battle Beast-tel.
Érkezett a deszkákra a Delain, akik bár sosem voltak akkora név, mint néhány kétségkívül világsztárrá avanzsált pályatársuk, a szimfonikus metalban mégis az elsők között illik megemlíteni a holland csapat nevét. Az utóbbi években ők ugyancsak fel-fel tűntek Magyarországon, szóval lassanként Delain-éket is lehet visszajáró vendégekként tekinteni. A bandának megvan a saját kiforrott zenei világa és élőben is kifejezetten élvezetes produkciót nyújtanak.
Mindez nem csak az élvezetes nótáknak köszönhető, hanem a csapat lelkesedése a színpadon egyaránt példaértékű. Charlotte Wessels énekesnő nem egy kimért díva, de nem is egy felcicomázott góthercegnő, hanem amolyan „lány a szomszédból” típus, mondjuk abból egy csinosabb fajta. De a folyamatos jókedv, a laza szerelés és a közönséggel együtt ugrálás rendkívül szimpatikus frontemberré tette őt a Delain élén, énekteljesítménye ugyancsak meggyőző volt minden jelenlévő számára. Élőben az apró termetű Merel Bechtold kísérte gitáron a csapatot, ő és a basszer Otto Schimmelpenninck óriási átéléssel játszottak, szinte mindvégig a hajukba burkolózva. Utóbbi esetében olykor még egy kis hörgős vokált is hallhattunk az egyik dalban, ezzel lehetne egyébként a későbbiekben is operálni, jól állt a Delain-nek ez a váltott ének.
A banda 9 számot játszott el ma, ami szintén nem tűnik annyira soknak, de én mégsem éreztem úgy, hogy szűkös lett volna a játékidő. A Mother Machine, Get The Devil Out Of Me, Army Of Dolls, Go Away, Pristine, Sleepwalkers Dream, The Gathering, Not Enough, We Are The Others dalokkal mind a négy nagylemezüket megidézték. A változatosságra sem lehetett panasz, pörgős, ugrálós, éneklős, belassultabb tételek is előkerültek, a közönség pedig nagy odaadással tombolt a könnyen befogadható dalokra. A koncertek után Charlotte Wessels végig ott tartózkodott a pultoknál, mindenkihez volt egy kedves szava, és fáradhatatlanul fotózott, dedikált, remekül bánt a rajongókkal. Végtelenül kedves személyiség, a Delain pedig tökéletes előadással vezette fel az este igazi sztárját, a Sabatont.
A svéd harci gépezetet úgy hiszem, mára már senkinek sem kell bemutatni. Annyiszor jártak már nálunk, hogy a programjuk már kissé önismétlésbe is fordult, így igazán jót tett az újonnan megjelent, Heroes című korong. Bár magát a friss lemezt nem mondanám egy definitív Sabaton műnek, de az a néhány dal, amit elővettek róla, bár tipikusnak mondhatók, de mégis élvezetesek, emlékezetesek voltak, így a rajongók nagy örömmel fogadtak minden egyes elhangzott tételt.
A grandiózus színpadkép immár hozzá tartozik a csapathoz, ezúttal is egy masszív harcjármű jelentette a dob állványt, amire a gitárosok is olykor felkapaszkodtak. Sajnos a tüzijáték-lövellés és a pirotechnika kimaradt, de azért látványosságból így sem volt hiány.
Aki rutinos Sabaton koncertjáró, az már jól tudja, hogy a The Final Countdown intro felcsendülésére még nem kell rohanni, kényelmes tempóban el lehet még szürcsölni a sört, hiszen valamiért mindig a teljes szám lejátszása jelenti a felvezetést a Sabaton koncertjéhez. Persze aki az első sorokban akar tombolni, az jobban tette, ha már a Delain előadása után elfoglalta a helyét, mert a nézőtér valóban teljesen megtelt a svédek előadására.
Ugyancsak jól bejáratott nyitószám a Ghost Division, ami természetesen azonnal beindította az őrjöngést a deszkák előtt, ami nem csoda, hiszen Magyarországon is rengeteg fanatikusa van a svéd bandának. Feltűnő módon a élőben leginkább az utolsó két nagylemez (a Heroes és a Carolus Rex) volt legjobban fókuszban, sok korábbi nagy kedvenc kipotyogott a koncertprogramból, és összességében is kisebbséget alkottak a régebbi tételek. Ez talán sokaknak fájdalmat okozott, nekem is meggyőződésem, hogy nem jobbak a Carolus Rex vagy a Heroes szerzeményei a régieknél, de a koncert intenzivitása, a remek hangulat, az emlékezetes dallamok mindvégig jelen voltak, így igazából nem illetheti panasz a csapatot.
Ennek megfelelően néhány újabb dallal folytatódott a program, a To Hell And Back, Carolus Rex és a Soldier Of 3 Armies rendesen beindították a közönséget. A banda a szokásos magas színvonalon játszott, a 2012 után csatlakozott új tagság is remek összhangban zenélt együtt. A szót természetesen Joakim Brodén vitte – azaz csak vitte volna, mert az előadás egész ideje alatt, nem egyszer szinte megszólalni se volt lehetősége. Az énekes híres arról, hogy egyfajta stand-up comedy-vé duzzasztja a koncertet, humoros és őrült kommentárjaival, de a magyar közönség szinte szót sem adott a frontembernek.
Ahogy befejeződött egy szám és Joakim szólásra emelkedett volna, minden egyes alkalommal beléfojtotta a szót az egetrengető PÁLINKA-PÁLINKA! kórus. A frontember persze nevetett ezen, és tökös svéd férfiúként természetesen muszáj volt ezek után többször is meghúzni az ajándékba kapott pálinkás üveget, de szerintem később már neki is kissé kínos volt, hogy szinte semmit nem mondhatott, mert azonnal érkezett a PÁLINKA-PÁLINKA! Mindegy, ezt most már tudomásul kell venniük, hogy ha Magyarországra érkezzenek, felejtsék el a szokásos Sabaton-Sabaton! kórust, itt már csak az alkoholizálással tehetnek a közönség kedvére.
Szegény Joakim később a gitárosoknak is próbált osztogatni a nedűből, azok némi kérlelés után szintén húztak belőle néhányat, de az a fránya üveg sehogy sem akart kiürülni. Aztán valamely színpadmester megszánhatta az alkoholizmus ölelő karjai felé haladó frontembert, mert később Joakim hiába kereste, nem találta sehol a félrerakott üveget. Bár előadta a nagy bosszankodást, szerintem a szíve mélyén egyáltalán nem bánta a dolgot... Az énekes mindezzel együtt persze szokásos módon jófej és közvetlen volt, valamint ezúton is respect annak a rajongónak, aki egy rovásírásos, Nagy-Magyarországos sálat dobott fel Joakim-nak, aki röviden pózolt is vele a fotósok kereszttüzében.
Az énekes többször eljátszotta, hogy megszavaztatta a közönséget a lejátszásra szánt dalokról. Így a Gott Mit Uns-ból végül közfelkiáltásra a svéd nyelvű verziót kaptuk, noha szerintem pont ez a dal és a refrén sokkal jobban adná magát angolul. Egy kicsit a múlt felé kalandozva hallhattuk a 2008-as The Art Of War-t, illetve különlegességként egy igen ritka dalt a 2007-es Metalizer korongról, a 7734-t.
A buli aztán folytatódott a Resist And Bite-tal az új lemezről, jött a már jól bejáratott koncertnóta, a 40:1, majd ismét szavazás, az A Lifetime Of War és a svéd nyelvű Karolinens Bön közül előbbire adta a voksát a közönség. A hangulatnak jót tettek ezek a kis közjátékok, és persze Joakim is szórakoztatta a maga módján a jelenlévőket. Olykor a többi tag is részt vett a bolondozásban, a két gitáros, Christoffer Rörland és Thobbe Englund például gitár-párbajt vívtak, majd amikor Joakim is gitárt ragadott, és néhány jól ismert riffel szórakoztatta a közönséget, őt kezdték cukkolni. A hangulat tehát a színpad mindkét oldalán kiváló volt.
Elhangzott még a Far From The Fame a Heroes albumról, majd pedig jött a Swedish Pagans, ami csak DVD felvételként szerepel hangzóanyagon, a közönség mégis imádja. Újabb szavazás, ezúttal a varsói felkelést megéneklő Uprising nyert a White Death-szel szemben, a közönség persze folytatta az örömmámorban való tombolást. A buli végére maradt az új album nyitószáma, a Night Witches, az elmaradhatatlan Primo Victoria, amelyre egy emberként ugrált az egész terem, majd pedig levezetésnek a Metal Crüe.
Úgy tűnik, mostanság egyfajta missziót teljesítenek a metal zenészek, ugyanis a korábbi Volbeat koncerthez hasonlóan Joakim is felhívott a színpadra egy ifjú rajongót, aki végigtombolhatta velük a nótát, ráadásul a saját jellegzetességének számító napszemüveggel is megajándékozta őt a frontember. Szimpatikus gesztus, egy ilyen óriási élmény után talán meg is erősödnek a rockzene frontján az ifjak, őutánuk már biztos nem kell különféle drogos goa partikra rohangálni az aggódó szülőknek.
Az újabb magyarországi Sabaton buli hasonló élményekkel zajlott, mint a korábbiak. Barátságos zenészek, kiváló színpadi teljesítmény, remek hangulat, őrült bolondozás. És persze élvezetes dalok tömkelege. Nem tudom, hova tudja még fokozni az élményt a Sabaton, van-e még lehetőségük felfelé ívelni, vagy a következő lemezekkel is csak tartani fogják a szintet. Ha netán ez utóbbi történne, akkor sincs okunk panaszkodni.
12:40
