hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. december 29. hétfő   20:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Quimby fricska a Ganxsta Zolee és a Kartelnek – Ganxsta Tribute


  Pár hete terjedt el a híre egy készülő Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemeznek, melyről már bemutattak két elképesztő feldolgozást Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo-nak (Brains), valamint az Alma Együttesnek köszönhetően. Ami azonban ezután történt, arra senki sem számított. Jött a Quimby!
  2015-ben 20 éves születésnapját ünnepli a Ganxsta Zolee és a Kartel, amit úgy próbál stílszerűen megünnepelni, hogy kiadójával, az 1G Records-szal közösen felkérte a szakma jeles képviselőit, hogy készítsenek fel- vagy átdolgozást a Döglégy-repertoárból. A zenekarok szabad kezet kaptak, hogy a 20 év során született dalokat a saját szájuk íze szerint formálják.
  
  A nyilvánosság bevonásával mintegy két hete indult be a projekt, mikor is Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo (Brains) feldolgozásában bemutatták a legendás „Rossz vér” című dalt. Ezután egy héttel később egy újabb meglepetéssel jelentkezett a menedzsment, az Alma Együttes új szerzeményével, akik a „Stricik és kurvák” átdogozásával, saját fordításban a „Kicsik és durvák” című, gyerekkompatiblis dallal rukkoltak elő.
  Majd ezen a héten sem tétlenkedett a kiadó, néhány napja újabb premiert szervezett. Szinte karácsonyi meglepetésként érte a rajongókat, hogy a Quimby is készített Ganxsta Tribute dalt. Egy teljesen új szám született, átemelve az elmúlt évek Kartel szövegeiből Kiss Tibi és Varga Livius értelmezésében.
  A „Hasta La Ganxsta” című dalhoz azon nyomban gyártottak egy klipet is, amit Ipacs Gergely rendezésében a FilmDrops jegyez. A klipet néhány nap alatt több mint 130 ezren tekintettek meg és egyre csak növekszik ez a szám. A helyszín egy Budapest környéki kisváros temetője volt. A klip különlegessége, hogy jó néhány, a Tribute projektben szintén résztvevő zenekar tagjait is felfedezhetjük, mint mellékszereplő. Így a Junkies, az Uzipov, a Fish!, a Muriel, az Alma Együttes vagy a Soerii & Poolek tagjai is megjelennek a klipben. A remek rendezés, operatőri munka (Hartung Dávid) és vágás (Szeljak György) mellett érdemes megemlíteni a sminkes/maszkmestert, Sapanidis Athinát, akinek Varga Livius - a klipben látható - elképesztő külsejét köszönhetik a rajongók.
  
  
  
  És igen, ahogy az már lenni szokott, lesz lemezbemutató is!
  
  A mintegy 20 előadó részvételével elkészülő tribute lemez bemutatása is nagyszabású vállalkozás lesz!
  Sztárvendégekkel és show-val ünnepli a zenekar a 20. születésnapját a on. Zolee-ék a kétórás program során végigveszik a Kartel két évtizedes pályafutásának legfontosabb állomásait. Nagy meglepetésekben lesz részünk, a megjelenés erősen ajánlott!
  
  
  
  Az esemény
  2015. január 10-én, szombat
  Barba Negra Music Clubban
  
  Koncertinfó:
  Előzenekar:
  Gypo Circus
  Uzipov
  
  Fellépők:
  Siska Finuccsi
  Brains feat Saiid (AKPH)
  Soerii&Poolek
  Csipa (Hooligans)
  Paddy And The Rats
  Majka & Curtis
  
  Kapunyitás: 20:00
  
  Jegyárak:
  Elővétel: 1500.-
  Helyszínen: 1800.-
  Applikácós jegy*: 2000.- (Az applikáción található dalok: Nincs erő,- Rossz vér,- Isten, család, sör,- Kicsik és durvák,- Szerb határ felé- exkluzív karácsonyi dal: Tapló Télapó) Amely 12.24-től letölthető.
  CD-s jegy kapható 2300.- (A CD-n található dalok: Rossz vér, Heroin, Oh, yeah!, Hasta La Ganxsta, Isten, család, sör) A helyszínen átvehető!
  
  On-line jegyértékesítés itt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cameron diaz     ripoff raskolnikov    leonard cohen    the sherlocks    charlize theron    van canto    nick mccarthy    thyrfing    nyírség táncegyüttes    flúg    limp bizkit    george clooney    fassang lászló    grand magus    the rite    kanalas éva    masters of rock            blake lively    haemorrhage    bilocate    moog    duende    john malkovich    public image ltd  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!