hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2014. november 24. hétfő   10:59
2 hozzászólás

szerző: Morello
Smici 50 – Moby Dick, Bloody Roots, Leander Rising
2014. november 15, Club 202

  A Moby Dick mára már nem az a teljes gőzzel pörgő banda, ami egykor volt, de azért hol kisebb, hol nagyobb kihagyásokkal mégis jönnek az újabb és újabb dalcsokrok. Illetve koncertek terén is beálltak egy viszonylag energiatakarékos, de mégis folyamatos jelenlétre. És még ha nem is ők az a banda, akiket minden második hétvégén meg lehet tekinteni a klubokban, a jelentősebb eseményeket (lemezmegjelenés, évfordulós jubileum) mindig egészen grandiózus show-val ünneplik. Az ünneplésre most is volt alkalom bőséggel, hiszen megérkezett kereken a tizedik sorlemez Földi Pokol címmel, rajta ugyancsak 10 kőkemény thrash csapással. De ugyanilyen fontos, hogy a frontember Schmiedl Tamás (Smici) most ünnepli az 50. születésnapját, így ezen dupla ünnep alkalmából nem is volt kérdéses, hogy ismét egy óriási bulival ünnepelhessenek közösen a rajongók a zenekarral.
  
  A „felköszöntés” elsőként a Leander Rising-ot illette, akik meglehetősen furcsa körülmények között álltak a deszkákra. Eleinte arról volt szó, hogy egy különleges tribute műsorral készül Magyarország legújabbkori kedvenc metalcsapata, később viszont olyan hírek kezdtek el szállingózni, hogy mégsem lesz jelen a Leander, vagy legalábbis a csapat egy része biztosan nem. A félreértések valamilyen kommunikációs szerencsétlenkedésből adódhattak, mert végül valóban fellépett a Leander Rising, de tényleg meglehetősen foghíjasan. A két legfontosabb karakter, a frontember Köteles Leander és Vörös Attila gitáros nem tudtak jelen lenni, itt volt viszont Jozzy és Budai Béla, kiegészülve ének fronton Bokodi Bálinttal (aki a Slipchaos nevű Slipknot tribute, ex-A Losing Season és más metalcore formációkból lehet ismerős) és egy igen fiatal basszusgitárossal.
  Ez a négyesfogat állt a deszkákra, hogy előadjon néhány Leander Rising dalt (8. Főbűn, Az Ördög Naplója, Viharom Tavaszom, Csak Te – érdekes módon a vadiúj album bemutatásának ziccerét kihagyták, noha lehet, hogy ezt inkább a teljes felállásra tartalékolják), majd pedig a Moby Dick iránti tiszteletből a soproniak néhány ritkább szerzeményét is eljátszották (Zsibbad Az Agyam és a valóban kuriózumot jelentő Még Ebben A Testben). De elhangzott még a csapattól nem ismeretlen, Killswitch-féle Holy Diver, ami azért mindig furcsán mutat a feldolgozás feldolgozásaként (noha imádom a számot). Zárásként a Duality-t is megkaptuk a Slipknot-tól, talán Bálint munkásságára tekintettel, ez valóban különlegesség volt tőlük.
  Bár furcsa volt ez a foghíjas formáció, a srácok azért mindent megtettek, ha már itt lehettek. Bokodi Bálint korrektül teljesített ének fronton. Látszott, hogy ő a bandáival a kisebb színpadokhoz van szokva, eleinte kissé feszélyezetten mozgott, de aztán menet közben egyre jobban belelendült. Ebben persze a közönség pozitív visszacsatolása is segített. A többiek fesztelenül zenéltek, a tényleges frontember és kommentátor szerepét ezúttal Jozzy vette át. Kissé szokatlan volt ez az egygitáros, vendégénekes felállás, de amit lehetett, végül is kihozták ebből a koncertből.
  
  Másodikként már az ünnepelt Smici is hangsúlyos szerepet kapott, hiszen saját bandájával, a Bloody Roots-szal állt a színpadra. Ezzel a csapattal, ahol fiával, Balázzsal játszik együtt, illetve ahonnan a Leander dobosa, Budai Béla is elindult, kíméletlen tempójú old school thrash metalt tolnak, a régi klasszikus bandák alapján. Két kiváló korong jelzi eddig a lábuk nyomát. A mai este leginkább az első lemez, az Isten Kezében került a fókuszpontba, de a két évvel ezelőtti Az Ígéretek Földjén albumról is elhangzott néhány tétel. Nem csoda, a korábbi nóták, mint a Haragvó Istenek, Isten kezében, Késői Fohász, A Gyűlölet Mezején, Rossz Jellel Születtünk, Ezer Év tényleg nagyot ütöttek, de a Hazugságok Oltárán, Fekete Átok Foglya és a Népek Útján is rendesen megmozgatták a jelenlévőket.
  Vendégekből se volt hiány, jelen volt több olyan tag, aki ilyen-olyan mértékben szerepet vállalt a Bloody Roots eddigi létezésében. Eljátszottak néhány dalt a korábbi dobosok, Tarcsai Ádám és Budai Béla, jelen volt a (most már csak ex) basszer, Horváth Tamás, és persze nem maradhatott el a legnagyobb durvulat, a Ne Add Fel című sláger, aminek prezentálásában szerzője, Farkas Zotya és a doboknál az ugyancsak Ektomorf tag Jaksa Róbert segédkeztek. És ha már ennyire felforrósították a hangulatot, illetve ha már Ektomorf, a banda többi tagja is a színpadon termett, és a nekik igazán testhezálló Roots Bloody Roots eljátszása volt a következő feladat, amire aztán tényleg együtt ugrált az egész nézőtér.
  
  Én nagyon örülök Smici bandájának, hiszen épp azt a kíméletlen, tombolásra ingerlő thrash-t játsszák, ami a Moby Dick legsikeresebb időszakát is jellemezte, ráadásul mindezt értelmes, értékes gondolatokkal. Továbbá bátran említem meg országos szinten a legjobb thrash albumok között az Isten Kezében és Az Ígéretek Földjén korongokat. Bár sajnáltam, hogy a tagok közül eltűnt az igen energikus Horváth Tamás és Budai Béla, a helyükre érkező újak megfelelően teljesítettek. Különösen a rasztáit dobáló Szabó Dániel dobos játéka tetszett.
  Schmiedl Balázsról is meg kell emlékeznünk, aki sajnos a fater nem túl sűrű „hajkoronáját” örökölte, mostanra pedig már meg is szabadult tőle, és kopaszon nyomta. Számomra is meglepő módon, nem is áll ez neki rosszul! Emlékszem, az első koncerteken milyen kis tétova színpadi kiállása volt Balázsnak, mostanra viszont nagyon belejött, mert nem csak a gitárjáték és a szólómunka, hanem a határozott, magabiztos színpadi pózok is remekül mentek neki. Csak így tovább! Remélem még több lemez is van ebben a formációban, szívesen venném, ha új album készülődéséről hallanék.
  
  Tetszett, hogy a készülődés közben az új Moby Dick lemez szólt a lejátszóból, akármennyire is nem szokványos ez, hogy színpadon játszó banda számaiból válogatnak. Számomra szimpatikus volt, hogy a még kevésbé hallott, ropogósan friss korong nótáiból is lehetett felkészülni a helyszínen. A fények kialvását azért persze mindenki ovációval fogadta.
  A Bloody Roots-nál kétszer is bakiból elindították az intro-t, a Moby Dick-nél viszont csak nem sikerült időben előcsiholni a kezdést. De ha pozitív hozzáállást akarunk felvenni, akkor matematikai megközelítésből vizsgáljuk a dolgot: én ettem két pizzát, te egyet sem. Tehát statisztikai értelemben mind a ketten jól laktunk! Így hát annyi baj legyen, végül mégis színpadon termett a legendás négyesfogat, Schmiedl Tamás, Mentes Norbert, Gőbl Gábor és Hoffer Péter. A klub rendesen megtelt, ami nem is csoda, hiszen én is voltam már több jubileumi eseményen és mindig óriási hangulat volt.
  Nem is meglepő, hogy a mai rendezvényt egy teljes életmű-koncertnek lehetett tekinteni, ahol a Moby Dick minden korszakából felcsendült néhány nóta. A legnagyobb slágereket persze már mindenki jól ismerte, ezeket számtalanszor lehetett hallani már eddig is élőben. A Körhinta, Bűz Van, Na Mi Van?, Mennyből Az Angyal, S. O. S., Good Bye, Kiképzés bejáratott koncertszámok, amiket mindenki teli tüdőből énekelt. Nem annyira tipikus viszont a Legyél Jó a Körhinta albumról, ez a lassú, érzelmekre ható nóta egy kicsit megnyugtatta felforrósodott kedélyeket, jól esett.
  
  Az ígérethez híven vendégek is voltak bőséggel. Itt volt a Junkies-ból ismert Szekeres András, aki a BálnaVadÁszok című tribute albumon is szereplő Nem Vagyok Idegen dalban működött közre. Színpadra lépett Katona „Főnök” az Akelából, aki a Talpakra lépdelt nagyokat a színpadon. Ugyanő a Pokolrock című régi klasszikusnál is a deszkákon maradt és a dalszerzővel, az eredeti basszusgitárossal, Jancsó Miklóssal ropta a rock and roll-t. Mondjuk a szövegből készülhetett volna többet is a „Főnök”, mert becsúszott néhány baki.
  Ugyancsak basszusgitáron érkezett Giczy Kurt, szintén ex tag, vele a Zokog A Lelkem című korai dalt énekelték el közösen. Fantasztikus volt élőben hallani ezt az ultra-ritka, szokatlan módon dallamos szerzeményt, talán csak a Moby Dick legkorábbi éveiben volt csak a műsor része. A hangzás egyébként az egész koncert folyamán tökéletes volt, de itt külön ki kell emelni Giczy Kurt basszusának gyönyörű, határozott bongását. Természetesen színpadra lépett az örökké mosolygó ex-dobos, a Rozsonits Tamás, aki Smici felköszöntésére is vállalkozott egy szép monológgal. Nem volt vége a vendégseregnek, az egykori Wisdom pacsirta, Nachladal István is színpadra lépett, vele az ilyen módon kissé heavy metal-osított Prometheus-t adták elő.
  
  De az érdekességeknek, kuriózumoknak még itt sem volt vége, most Molics Zsolti következett volna, aki betegség miatt sajnos mégsem lehetett jelen, így Smici maga tért át a mikrofonra, gitárosként pedig Schmiedl Balázs érkezett. Nem is akármilyen nótát játszottak el, hanem a Kiválasztott című ősrégi szerzeményt, ami Moby Dick albumon nem is jelent még meg, csak a Bloody Roots lemezén lehetett hallani, újrafelvett bónuszként. Ez a heavy metalos ihletésű nóta is nagy sikert aratott, a gitárszóló-orgiában pedig Balázs egyenesen fergeteges volt!
  De más régi szám is elhangzott még, azt hiszem sokan egyetérthettünk Smicivel abban is, hogy „Patkányirtás kell most megint!”. Mint látható, ezen a mai koncerten egy sereg korai, ultra-ritka csemege került elő, amelyeket a Memento című album gyűjtött egybe. Egy vérbeli rajongó számára így igazi kuriózummá alakult ez az este, talán nem csak az új album, hanem a Memento lemez bemutatójaként is lehetne hivatkozni rá, olyannyira hangsúlyosak voltak ezek a ritka dalok.
  
  De ha már lemezbemutatóról beszéltünk, természetesen nem lehetett elmenni a méregerős új album mellett sem, szerencsére erről is csemegézett a zenekar. Elhangzott a Vasketrecben című szerzemény, illetve a címadó Földi Pokol, aminél még némi Death Angel áthallást (Thrown To The Wolves) is felfedezni véltem. Bivalyerős lett az új korong, igazi thrash mestermű, a megelőző A Holnapok Ravatalán albumnál határozottan erősebbnek érzem.
  És ha már említésre került, a 2011-es korongot is képviselte egy tétel, mégpedig a legütősebb, legzúzósabb Durván Akar A Vulkán, ami újfent alaposan beindította a zúzást és a pogót. A vége felé ismét színpadra lépett Farkas Zotya az Ektomorf-ból, és hát mi mást énekelt volna közösen a bandával, mint mindenki kedvencét, a rocktörténelmi Keresztes Vitézt. A végére már tényleg csak az igazi klasszikusok maradtak, ugathattunk még egyet a kutyákkal, és már így is happy end-ként zárult volna ez a nagyszabású este, de ekkor érkezett el a gazemberek órája...
  
  Ez az este remekül bemutatta, mi történt Smici életének félszáz évében. Magának a frontembernek se mindennapi teljesítmény, hogy egészen a Bloody Roots programjától kezdve, a gigantikus hosszúságú Moby Dick koncert végéig állta a sarat, a közel sem kényelmes hörgős ének és összpontosítást igénylő gitározás kombóval. Szóval itt az ünnepeltnek nagyon oda kellett tennie magát, nem csak kényelmesen hátradőlve fogadni a felköszöntéseket. Bár a jókora torta, amit a színpadra hoztak a kedvéért, minden bizonnyal kárpótolta.
  Remek estének és igen intenzív bulinak lehetett részese, aki ma a Club 202-be látogatott. A legkorábbi, lemezeken alig-alig fellelhető ősrégi daloktól kezdve, jó pár kuriózumon keresztül a 2014-es évek friss Moby Dick szerzeményei egyaránt bemutatkoztak. Mivel a keményzenei fronton a Moby Dick megalakulását datálhatjuk a legelsők között itthon, ezért bátran mondhatjuk, hogy Magyarország legkitartóbb metalbandáját láthattuk-hallhattuk.
  


Kulcsszavak:
  moby dick     bloody roots     leander rising     smici 50 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 Morello 2014. november 27. 22:51  #2
Mindenki tudja. És épp ezért van szó Killswitch FÉLE Holy Diver-ről. És ezért is vicces, mint a feldolgozás feldolgozásaként játszani.

 ismeretlen 2014. november 27. 16:37  #1
Ha cikket írsz, nézz utána, hogy a Holy Divert, Ronnie James Dio írta és nem a Killswitch!

 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó előadók: 

Moby Dick

 kapcsolódó cikkek: 

Rockmaraton 2024 (2. rész)

Moby Dick, Omen, Magma Rise és Heedless Elegance - Fém bandák találkozója Budapesten!

Hármas metal csapás, avagy amikor Sopron Budapestre jön: Moby Dick, Dalriada, Remorse

Mentes Norbert nyilatkozata a Moby Dick-ből történt távozásáról

Kilépett a Moby Dick-ből Mentes Norbert
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Frank Turner és a Sleeping Souls a Dürer kertben
Hollywood Undead, Z!ENEMi
Dark Tranquillity, Moonspell, Wolfheart, Hiraes
Melankólia Manchesterből: Az IST IST varázsa a Dürer Kertben
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heaven and hell    suicide rockers    devilfire    paul gilbert    bandanas    faster    kapcsolat    real lies    adimirion     noomi rapace    deviant    amberian dawn    oliver stone    sőrés zsolt    constants    tito & tarantula    a wilhelm scream    dragonforce    jazzanova    edward norton    rio    tango underground     red hot chili peppers    atheist    men in black  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!