szerző: MorelloXandria, Sorronia, Dawn Of Destiny 2014. november 7, Club 202
A Németországból származó Xandria zenekar már többször tette tiszteletét nálunk, igaz mindig előzenekarként. Jómagam is láttam már őket például a Van Canto és az Epica előtt, de még egy csehországi fesztiválon is Zlin-ben. Furcsaság azonban, hogy ezen alkalmakkor mindig más énekesnőt láthattunk a csapat élén. A Xandria egy viszonylag stabil ponttá vált a gothic, szimfonikus metal palettáján, de (talán az előzőek miatt?) mégis a „másodvonal” környékén tudtak megragadni, a műfaj igazi hivatkozási alapjai még ma is a náluk ismertebb és népszerűbb nevek. Az előzenekaros koncertjeiken mondjuk sikerült zajos sikert elérniük, arra viszont kíváncsi voltam, hogy egy saját nevük alatt futó turné is meg tud-e mozgatni annyi embert, akik ezt a bulit választják ma este, a számtalan egyéb esemény között, amelyek mind-mind az érdeklődők pénztárcájára pályáznak.
De az is igaz, hogy eléggé megritkultak nálunk a hasonszőrű szimfonikus metal csapatok fellépései, így mindenképpen létjogosultsága volt egy ilyen bulinak. Sőt, a Xandria mellett az ugyancsak Németországban honos Dawn Of Destiny és a műfaj hazai képviselője, a Sorronia produkcióját is hallhattuk. Szokatlan módon a külföldi csapat, a Dawn Of Destiny kezdte az estét, a Sorronia közvetlenül a főzenekar elé került. Mint később kiderült, jó is volt így ez a felállás. A Dawn Of Destiny korrekt koncertet adott, de nem okoztak túl sok emlékezetes pillanatot. Az énekes hölgy is lehetett volna kicsit határozottabb a színpadon, de összességében azért nem lehetett panasz a produkciójukra. Felvezetésnek mindenképpen jók voltak.
Következett a Sorronia, akik szintén egy kicsit megilletődötten kezdtek, de igen hamar elkapták a fonalat, sőt nem csak ők, hanem a közönség is. Ahogy sejteni lehetett, nem robbant fel a telt háztól a fehérvári úti klub, de azért összejött annyi érdeklődő, hogy ne legyenek kínosan üres sorok a színpad előtt. Nem rejtőznek világrengető ötletek a Sorronia zenéjében, de mégis sikerült olyan dalokat, témákat írniuk, amelyek hallgattatják magukat.
A jó hangzás is hozzájárult ahhoz, hogy a koncert hangulata egyre magával ragadóbb lett. A nézőtéren szemmel láthatóan többen is ismerték a tagcseréken átesett zenekar életművét, hiszen néhány dalt komoly üdvrivalgás fogadott, és sokan a szövegeket is tudták. Talán egy még dinamikusabb, elsöprőbb előadási forma még nagyobb figyelmet irányítana a csapatra, de azt kell mondani, hogy jogos volt a helycsere, hiszen a hazai Sorronia lemosta a színpadról az előtte szereplő német bandát.
A Xandria esetében ismét új hölgyénekest avathattunk, aki a legutóbbi Sacrificium albummal került a zenekarba. Ezúttal egy holland származású hölgy, Dianne Van Giersbergen kapta meg a mikrofont (a névrokonságon kívül nincs más kapcsolat egy bizonyos másik holland hölggyel, akit a The Gathering-ből ismerhettünk meg...), neki kellett utódai nyomdokába lépni és persze a vele készült új album több dalát elénekelni. Rajta kívül a basszusgitáros poszton történt még változás, de egyébként a csapat régi bútordarabjait és jól ismert fazonjait köszönthettük: a mindig fejkendőben nyomuló Philip Restemeier gitárost, az egyedüli alapítótagként megmaradt és ugyancsak lelkesen zenélő Marco Heubaum gitárost és a nagy átéléssel püfölő kopasz dobost, Gerit Lamm-ot.
Bár a csapat életműve már összesen 6 nagylemezre és néhány EP-re rúg, a koncerten leginkább csak a két utolsó albumról, a Sacrificium-ról és a Neverworld´s End-ről játszottak. Ez talán a rajongók számára kicsit csalódást jelentett, de az előadás élvezhetősége és a koncert lendülete egyáltalán nem látta ennek kárát. Sőt, sokak talán pont ezekkel a lemezekkel ismerték és kedvelték meg a Xandria-t. A szövegeket ugyanis nagyon sokan énekelték a közönségben, a fiatalabb lányoknak olykor csukott szemmel adták át magukat a hangulatnak.
Dianne Van Giersbergen egy meglehetősen merész, a teljes combjait láttatni engedő ruhában állt színpadra, ami a férfirajongók szívét minden bizonnyal megdobogtatta, de a végig jókedvű és mosolygós hölgy egész biztosan megnyerte magának a régebbi Xandria rajongókat is. Énekteljesítményébe és színpadi munkájába se lehet belekötni, jó választásnak bizonyult. A csapat többi tagja is nagy lelkesedéssel zenélt, látszott rajtuk, hogy élvezték, hogy ezúttal róluk szól az este, most ők produkálhatták kicsit magukat a közönség előtt. És a játékidővel sem kellett fukarkodniuk.
A lemezbemutatót komolyan gondolta a banda, hiszen a Nightfall, Blood On My Hands, Dreamkeeper, Until The End, Sacrificium, Come With Me dalokkal mindvégig a Sacrificium albumot ismertették, és csak néha esett be egy-egy Forevermore, Euphoria és Cursed az előző korongról. A buli második felére pedig inkább a Neverworld´s End album vette át a főszerepet. Érdekes módon nem a ráadásra, hanem még korábbra esett be az egyetlen régebbi szám, a 2004-es Ravenheart, a The Undiscovered Land, Soulcrusher és a Stardust nóták közé beékelődve. A ráadás szintén nem a korai időkről szólt, hanem a The Nomad´s Crown és a Valentine dalokkal búcsúzott a banda.
Bár elmondható, hogy a ma fellépő bandák a szimfonikus/gothic metal műfaj másodligáját jelentik, mégis élvezetes és hangulatos bulit prezentált a három csapat. A Dawn Of Destiny inkább a bemelegítést jelentette, a Sorronia már képes volt felcsigázni a hangulatot, a Xandria pedig egyenletes színvonalú produkcióval örvendeztette meg a műfaj kedvelőit. A tagok nem mellesleg rövidesen megjelentek a nézőtéren is a koncert után, és vidáman vállalták a dedikálást és fotózkodást a rajongókkal. Közvetlenségből is ötös! A jelenlévők szemmel láthatóan jól szórakoztak, élvezték az előadott nótákat, szóval összességében jól járt az, aki ma este a Xandria buliját választotta.