hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2014. november 6. csütörtök   04:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Carbonfools: Carbonbliss – az új album és a lemezbemutató


  Az idén megjelent Easter Song és Closer volt a két felvezető dala és klipje a The Carbonfools zenekar új, negyedik albumának a Carbonbliss-nek. A lemezbemutató koncert 2014. december 5-én pénteken az Akvárium Klubban lesz.
  
  Az új album és a lemezbemutató miatt, kemény hajtás van a zenekarnál: épp az utolsó simításokat végzik a dalokon és tart a klubtruné is, ahol néhány dalt már játszanak is az újak közül.
  Korábban már néhány információ kiszivárgott a lemezről, a srácok szokásos komolysággal a következőt nyilatkozták: „a Carbonbliss-ben összeolvad a film noir éjszakai világa a „cseszlovák diszkóval”, a hatvanas évek pszichedéliája a rock-kal, a techno, és az afro pedig megannyi kósza hangulattal. Mindemellett ihletett adtak DJ Titusz gyermekkori élményei, illetve a zenekar gitárosának, Fekete Istvánnak új nyenyeréje is.”
  
  A Carbonbliss 2014. december 5-én lesz először megvásárolható a lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban, ahova már most is kaphatóak olyan elővételes jegyek, amelyekhez a koncert napján CD-t is kapnak a vendégek.
  
  The Carbonfools lemezbemzutató koncert
  2014. december 5., péntek
  Akvárium Klub (1051 Budapest, Erzsébet tér 2.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 waco jesus    asphyx    stadt    melt-banana    transformers    rock beach    grindrise fest vi    novarock 2012    stardrive    lord    tales from the grave in space    unsent letters    chris pine    asian dub foundation    at the gates    trial    crowbar    neurosis    october    washington dead cats    january jones    sunstroke    rainbow    whitechapel    kovács patrícia  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!