hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2014. október 2. csütörtök   08:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lengyel – Magyar Összhang.
Ünnepi koncert a 75 éves budapesti lengyel intézet tiszteletére

  Vészterhes időkben, 1939 májusában, 75 évvel ezelőtt kezdte meg működését a Lengyel Intézet. A történelem viharait sikerrel átvészelő, különféle formákban és neveken működő intézet 1994-ben kapta vissza eredeti nevét, amely átfogó tevekénységének tökéletesen megfelel.
  
  A két ország kulturális kapcsolatainak elmélyítéséért dolgozó intézet ünnepi hangversennyel emlékezik meg alapításának évfordulójáról. A nemzetközi hírnevű Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen megvalósuló lengyel-magyar program a háromnegyed százados múltra visszatekintő Lengyel Intézet legfontosabb, kultúraközvetítő misszióját hivatott szimbolizálni. A koncert programjában épp ezért a két ország kiemelkedő zeneszerzőinek művei csendülnek majd fel fiatal és tehetséges lengyel és magyar művészek tolmácsolásában. A koncerten a Katowicei Szymanowski Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara fog közreműködni, azé az intézményé, ahol idén tavasszal a budapesti Zeneakadémia hallgatói tettek látogatást. A nyitó Dohnányi-darab szólistája Karasszon Eszter zeneakadémiai hallgató, Onczay Csaba növendéke lesz, míg Andrzej Panufnik zongoraversenyének magánszólamát a 2013-as brüsszeli Erzsébet-versenyen zongora kategóriában harmadik helyet elért Mateusz Borowiak játssza. Panufnik a 20. századi lengyel zene egyik legjelentősebb alakja, aki rengeteget tett hazája háború utáni zeneéletének helyreállításáért, mielőtt Angliába emigrált volna. Halála után, 1991-ben Solti György így írt róla: „fontos zeneszerző és elsőrangú karmester volt, a zeneművészet európai hagyományainak legkiválóbb bajnoka”. A koncert zárásaként elhangzó kompozíció az alig egy éve, nyolcvanegy éves korában elhunyt Wojciech Kilar nagyzenekari darabja. Kilar a lengyel avantgárd vezéralakja volt, de filmzeneszerzőként vált igazán ismertté, hiszen olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Andrzej Wajda, Francis Ford Coppola, vagy Roman Polański.
  
  A hangverseny fővédnökei:
  Małgorzata Omilanowska asszony, a Lengyel Köztársaság kulturális és nemzeti örökség minisztere
  Balog Zoltán úr, Magyarország emberi erőforrások minisztere
  
  Program:
  Dohnányi: Konzertstück, op. 12
  Panufnik: Zongoraverseny
  Kilar: Krzesany
  
  Közreműködik:
  Karasszon Eszter (cselló); Mateusz Borowiak (zongora)
  A Katowicei Szymanowski Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
  Vezényel: Michal Klauza
  
  Idő: 2014. október 17. (péntek), 19.30
  Hely: Zeneakadémia, Nagyterem
  Budapest VI. Liszt Ferenc tér 8.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. november 21.
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
2019. november 22.
Az „Improvizáció” a Zeneakadémia Nagytermében „A Zongora 1-ben”-sorozaton Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertje
2019. november 25.
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az „Improvizáció” a Zeneakadémia Nagytermében „A Zongora 1-ben”-sorozaton Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertje
Mit látunk ma Ady Endrében és Szabó Magdában?
Új bemutató készül- Kosztolányi pacsirta
Holger Schober: Apa anya fiú lány
A Zongora-sorozat Budapesten a Festetics Palotában
Egyszer volt , Sokszor volt
Jonas Kaufmann újra a Müpában
Nagy János Yancha és a Free Style Chamber Orchestra
 kiemelt 
Turilly és Lione Rhapsody-ja is beköszön tavasszal
  
Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity - Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg

2020-ban Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Nightwish: 2020-ban az Arenaban
Gotthard: tavasszal a Barba Negra klubban
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zaphod    krinolin    prosectura    blind guardian    scarify    sisters of mercy    air    suidakra    jucifer    filter    perfect symmetry    daedelus (usa) live    jon oliva’s pain    kósza band    budapest bár    wackor    szex és new york 2.    meltdown     jonathan liebesman    shade empire    nightquest    gorguts    neaera    pet shop boys    frank blackfire  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!