hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. szeptember 30. kedd   04:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lázadás a Hajón!


  November 8-án Budapesten, a város kedvelt koncerthelyén, az A38-on lép fel a kétezres évek brit gitárzenei színterének egyik legizgalmasabb zenekara, a The Boxer Rebellion. Az angol-amerikai formáció, mely fellépett már a legnagyobb fesztiválokon és szerepelt többek közt a híres David Letterman Show-ban, első ízben koncertezik Magyarországon.
  
  A The Boxer Rebellion, mely nagyszabású, atmoszférikus, pasztelles, de energikus, elektronikával átszőtt indie-gitárpopot játszik, 2001-ben alakult Londonban. Az angol-amerikai jelző kifejezetten pontos, hiszen az együttest egy tennessee-i születésű zenész, az énekes-gitáros-billentyűs Nathan Nicholson, valamint három angol muzsikus, a gitáros Andrew Smith, a basszusgitáros Adam Harrison és a dobos Piers Hewitt alkotja. A zenekart a többek közt az Oasist is befuttató zeneipari mogul, Alan McGee fedezte fel.
  
  A zenekar, mely nevét egy történelmi eseménytől, az 1899-es kínai Bokszerlázadástól kölcsönözte, eddigi fennállása alatt négy stúdióalbumot jelentetett meg: Exits, 2005; Union, 2009; The Cold Still, 2011; Promises, 2013. A zenekar tavalyi sorlemezének munkálatait az a Billy Bush producer irányította, aki korábban olyan zenekarokkal és előadókkal dolgozott együtt, mint a Muse, a Garbage, Beck, a Korn, vagy a Foster The People.
  
  Legújabb nagylemezük, egy koncertalbum, a Live At The Forum szeptember végén kerül a boltokba párhuzamosan az Always című kislemezdallal. A Boxer Rebellion minden tekintetben indie, hiszen lemezeit is saját kiadásban, saját kiadója, az Absentee Recordings jelenteti meg.
  
  A The Boxer Rebellion Angliában, Európában és az Egyesült Államokban egyaránt népszerű. Zenéltek a legnagyobb esti talkshow-nak számító amerikai David Letterman Show-ban, játszottak a fesztiválok fesztiváljának számító Glastonbury fesztiválon, Diamonds című 2013-as daluk a Daft Punk Get Lucky című dala mögött második helyen végzett az Év dala választáson Hollandiában, ugyanezt a számot egymillión nézték meg a Youtube-on és kétmillióan hallgatták meg a legnépszerűbb stream-platformnak számító Spotify-on. New York és You Belong To Me című dalaik felcsendültek a hazánkban is népszerű Grace klinikában, míg utóbbi szám a Dr. Csont sorozatban is hallható volt, Dream című dalukat pedig Vámpírnaplók című széria választotta ki játszásra.
  
  2014. november 8. 20.00
  A38
  Fellépő: The Boxer Rebellion,vendég: We Are Rockstars
  Jegyár: 2500,- Ft, elővételben 2000,- Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 barabás lőrinc    adam young    wolfsbane    mano negra    tim owens    alice cooper    m. night shyamalan    illumishade    xerosun    eluveitie    nicko mcbrain    high on fire    valentin nap    fertőzés    szabó éva eszter    impro school    ang lee    dark of the moon    jean-claude van damme    lamm dávid    kamikaze scotsmen    danko jones    kerecsen    code    wolf shaped clouds  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!