lemezajánló [nagylemez]  2014. szeptember 11. csütörtök   08:42

nincsen hozzászólás

  Érdekes időket él át a göteborgi metal egyik meghatározó csapata, a The Haunted. A tagság révén akár a stílusteremtő At The Gates utódjának is nevezhető banda ugyancsak sokat tett az ún. göteborgi metal műfajának továbbéltetéséért, eleinte jobb, később egyre furcsább lemezekkel bombázták a hallgatóságot. A gyógyszer a legutóbbi Unseen albumnál gurult el végérvényesen, amit már egyenesen az (egykori?) rajongók elleni támadásként lehetett értékelni.
  Ez a 2011-es lemez a maga mézes-mázos, szirupos, alternatív-pop-grunge-stoner-es szenvedésével szembeköpött mindent, amit a The Haunted képviselt, nem csoda a rajongótábor kiakadása. Nem titok, hogy az ugyancsak meglehetősen furcsa személyiségű Peter Dolving énekes nyakig benne volt ebben az új irányvonalban. Annak rendje és módja szerint ki is alakultak a törésvonalak, aminek az lett az eredménye, hogy Doving és a fele banda, köztük Anders Björler gitáros leléptek a kötelékből. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a The Haunted törzsét jelentő Björler tesók közül Anders kilépett, Jonas pedig maradt. Ráadásul eddigre – csak hogy fokozzuk a bonyodalmakat – újból mocorogni kezdett az At The Gates, amiben mindketten érintettek, így a The Haunted továbbéléséért nem sokan adtak volna egy lyukas garast...
  Jonas Björler-ék azonban váltig állították, hogy nem kell a The Haunted-ot temetni, és úgy tűnik, mégis igazuk volt. A tagságban maradt Patrik Jensen gitáros mellé hosszas titkolózás után megérkezett Ola Englund gitáros, Adrian Erlandsson dobos (aki a vicc kedvéért szintén szerepel az egyre aktívabb At The Gates-ben is), énekesként pedig visszajött a 2000-es évek fordulóján már pár évet itt töltő Marco Aro. Aro visszacsábítása a lehető legkézenfekvőbb választás volt a csapat részéről, szerintem a rajongóknak sincs ezzel semmi bajuk. A vele készült One Kill Wonder album sem őmiatta kapott meglehetősen vegyes fogadtatást annak idején, a The Haunted Made Me Do It lemez pedig egyenesen a banda történetének csúcsalkotásának számít.
  
  Szóval egy egész jó felállásnak tűnik az újraformálódott The Haunted, az új lemezt pedig azért várta mindenki összeszűkült gyomorral, mert most ugrik a majom a vízbe – vajon folytatódik az előző korong elborult irányvonala, vagy Marco Aro-val újra erőre kap a The Haunted? Az érdeklődők megnyugtatásaként előzetesen kijelenthetem: szerencsére az utóbbiról van szó.
  
  Most már megnyugodva olvashatsz tovább.
  
  Az Exit Wounds album nagyjából onnan folytatja, ahol Marco Aro-val annak idején 2003-ban, a One Kill Wonder idején abbahagyta a banda. És ez most, ebben a kontextusban pozitívumot jelent! Ugyanis most végre azt halljuk egy The Haunted lemezen, amit mindig is hallani akartunk. Nyers, agresszív, arcba mászó, üvöltős, húzós thrash-es és jellegzetesen göteborgi melódiákkal felvértezett, igazán harapós zene 14 tételben (ha a bónuszokat nem számítjuk). Vagyis minden olyan benne van, amit az Unseen-ből hiányoltunk, és semmi olyan nincs benne, amiért az Unseen-t utáltuk. Innentől komolyabb probléma már tényleg nem merülhet fel az Exit Wounds-zal kapcsolatban.
  Igazából csak egyetlen kritikai megjegyzés érheti a korongot, hogy kissé egybefolyik a dalgyűjtemény. A 317 című intro után elkezdenek zúzni a Cutting Teeth dallal és a Ghost In The Machine (avagy a The Manifestation) nótával befejezik. Időközben azért több minden történik, sok a jó svédes gitártéma, vannak köztük egész jól eltaláltak is. Egy kisebb gitárszóló a My Salvation-nél elröppen, de a 4-es számú Psychonaut-ig kell várni, amíg komolyabban kidolgozott szólókra lelünk. A Trend Killer-ben van egy jó adag hardcore-os, Hatebreed-es vonás, de még a Testament-es Chuck Billy is megszólal (bömböl). Az All I Have nótában pedig a Pantera lenyomata található meg. A 9-es sorszámú Temptation-ben hallhatunk először kicsit érzelmesebb éneket (dallamosnak azért túlzás lenne nevezni). Az egyenletes szint miatt a dalokról túl sok mindent nem lehet elmondani, azt a fajta modern thrash metalt halljuk az egész lemez folyamán, jó pár dallamosabb, göteborgos ízű témával egybegyúrva, ami a hasonló ívású svéd bandákat is jellemzi, mint a Carnal Forge vagy a Darkane.
  
  Az igazán meggyőző az lenne, ha folyamatosan burjánoznának a rögtön visszaidézhető, karakteres momentumok. És ugyancsak igaz az, hogy örülünk Marco Aro-nak, aki a visszaterelte a The Haunted-ot a tőlük megszokott agresszív irányba, viszont azért meglehetősen egysíkú hang az övé. Dolving ugyan jóval sokszínűbben használta a hangját, nála megvolt ez a karakter, de most 2014-ben mégis jobban tudok lelkesedni a nagydarab, vöröslő fejjel üvöltő kopasz fickóért, mint az elvont, torzonborz művészlélekért.
  Pozitív meglepetés lett tehát az Exit Wounds. A The Haunted visszatalált arra az útra, amiért szerettük őket. A dalokban végre ismét megvan a nyers erő és a dinamika, és bár maximálisan élvezhető a korong, igazán lelkesedni maximum azok fognak érte, akik még nem igazán hallottak korábban efféle zenét. Kicsit több izgalomra, kiemelkedő momentumra lett volna csak szükség. Vicces, hogy ilyet fogok most mondani, de erről a lemezről visszatekintve az Unseen vagy a még korábbi The Dead Eye ellenben pont izgalmasnak, változatos megoldásokban bővelkedőnek látszanak. Csak épp annyi van, hogy ettől még az Unseen rossz marad, az Exit Wounds pedig jó.
  
  
  Felállás:
  Marco Aro: ének
  Patrik Jensen: gitár
  Ola Englund: gitár
  Jonas Björler: basszusgitár
  Adrian Erlandsson: dob
  
  The Haunted: Exit Wounds
  01. 317
  02. Cutting Teeth
  03. My Salvation
  04. Psychonaut
  05. Eye Of The Storm
  06. Trend Killer
  07. Time (Will Not Heal)
  08. All I Have
  09. Temptation
  10. My Enemy
  11. Kill The Light
  12. This War
  13. Infiltrator
  14. Ghost In The Machine
  15. As The Poison Sets In (Mediabook Edition Bonus)
  16. The Manifestation (Mediabook Edition Bonus)
  

Kulcsszavak:
  the haunted 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás