hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. szeptember 9. kedd   18:20
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Finntroll: ismét Budapesten a folk metal zenekar




  Hatodik, Blodsvept című lemezét követően idén egy koncertfelvétellel lepte meg rajongóit a Finntroll: a Natten Med De Levande Finntroll című lemez ráadásul az első hivatalosan kiadott élőfelvétele a 17 éve működő folk metal zenekarnak. A budapesti rajongóknak idén is lesz alkalmuk személyesen részt venni egy igazi death metal polka eseményen: a finnek egyik legsikeresebb albumuk, a Nattfödd kiadásának 10. évfordulóját ünneplik a Club 202 színpadán szeptember 25-én, a Hatesphere és a Profane Omen társaságában.
  
  A Finntroll soha nem próbálta magát túl komolyan venni: saját elmondásuk szerint leginkább egy nagy rekesz sör és némi vodka elfogyasztása volt az oka annak, hogy a csapat egyáltalán megalakult 1997-ben, egy átmulatott éjszaka után. Persze véletlenek és a szerencse nem lett volna elég ahhoz, hogy a folk metal egyik úttörő, és máig legnépszerűbb csapatává váljanak: változatos, és a kezdeti lendületből máig nem veszítő albumok sora, és persze számtalan fékevesztett hangulatú koncert kellett a finn zenekar sikereihez.
  
  A Finntroll a műfaj egyik legtöbbet turnézó zenekara: a különítmény Magyarországon is többször szerepelt már. Ezért is furcsa, hogy több mint 15 éves pályafutásuk alatt még egyetlen koncertfelvételt sem adtak ki. A hiányt most júniusban pótolták: ekkor jelent meg a Natten Med De Levande Finntroll (Egy este élőben a Finntroll-lal) című CD, ami kiválóan bemutatja azt, hogy mire képes a színpadon ez a csapatnyi alkohollal felfűtött troll.
  
  A felvétel teljes egészében az amszterdami Melkweg színpadán készült 2008 szeptemberében, és egy kirobbanóan energikus, egyben vidám és fékevesztett estét örökít meg majdnem 80 percben. Pontosan erre számíthatunk legközelebbi budapesti fellépésükön is. A turné apropóját a csapat egyik legsikeresebb albumának jubileuma szolgáltatja: éppen 10 évvel ezelőtt jelent meg a Nattfödd lemez, rajta a Finntroll egyik legnagyobb slágerével, a Trollhammarennel. Szinte biztos, hogy Budapesten sem marad ki ez a nóta.
  
  A turnén részt vesz a Hatesphere nevű dán thrash metal különítmény is, akik bár csak 2001-ben alakultak, de 2013-ban már a nyolcadik albumukat adák ki Murderlust címen. Pörgős, kiabálós nótáik igazi adrenalinbombaként hatnak a közönségre – a csapat közelmúltban többek között a Hipocrisy, a Black Dahlia Murder és a Nevermore oldalán is színpadra állt, hazánkban pedig a Kreator előtt láthattuk őket 2005-ben.
  
  A turné másik vendége a Profane Omen, amely ugyan már 1999 óta létezik, de karrierjük igazából csak 2005-ben indult be, 2007-ben pedig a legjobb friss felfedezettnek választották meg őket a Finnish Metal Awards-on. A csapat pörgős groove metalja minden bizonnyal könnyedén felhevíti majd a hangulatot a Club 202-ben. Legfrissebb videójuk Trails címen jelent meg, és a negyedik albumukról érkezik, melynek Reset a címe, és tavasszal jelent meg. A zenekar elmondása szerint a lemez az eddigi leggyorsabb és legdühösebb kiadványuk.
  
  a Concerto Music bemutatja: Celebrating 10 Years „Nattfödd” Tour
  2014. szeptember 25., csütörtök 19 óra
  Budapest, Club 202
  Finntroll, Hatesphere, Profane Omen koncertek
  Belépő: elővételben illetve a rockboltokban 4500 Ft, a helyszínen és szept. 15-től a jegyértékesítő hálózatokban 5500 Ft.
  
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 henry homesweet    mtv    predators    myrath    stúdió galéria    benediction    fuwdo    cataract    absolved    boysetsfire    mortiis    xandria    klone    barbers    Üvegtigris    kill devil hill    dying fetus    archetype    azfeszt    chris hemswoth    guns ’    rage against the machine    poisonblack    how to train your dragon    first blood  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!