hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [média]  2014. szeptember 8. hétfő   08:53
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Tömegeket vonzott a Millenárisra a közmédia napja


  Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várta idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény. A programsorozatot harmadik alkalommal rendezte meg az MTVA szeptember 6-án a Millenárison, ahol a napközben kilátogató több, mint 30 000 érdeklődő betekintést nyerhetett a televízió és rádióműsorok készítésébe, és találkozhatott a közmédia műsorvezetőivel is. Az eseményt ezúttal is a Szimfonik Live zárta, melyen többek között fellépett Pásztor Anna, Lovasi András, Odett és a Mystery Gang.
  A Kossuth Rádió színpadán egyebek mellett a Válasz-utak tizenéves szereplői mondhatták el véleményüket a puskázásról, míg a központi színpadon Weisz Fanni siketnéma modell mutatkozott be az érdeklődőknek.
  A vallási, nemzetiségi és külhoni főszerkesztőség színpadán a Hazajárók című műsor, a kulturális műsorok színpadán pedig a Nyelvőrző című műsorok készítői is felléptek, a Maradj talpon! standon pedig játékosnak is jelentkezhettek a látogatók. Nagy érdeklődés mellett zajlottak a kívánság színpad produkciói és a Dankó Rádió élő koncertje, valamint a különböző vetélkedők, a lufihajtogatás és kézműves foglalkozások is.
  A Család-barát színpadon bábszínház, gyerektorna és zenebohóc várta a közönséget, fellépett Gubás Gabi és zenekara, a Csillagszeműek és Szalóki Ági. A konyhában mások mellett Harsányi Gábor és lánya oktatta a palacsintasütés fortélyaira a résztvevőket, Homonnay Zsolt és Polyák Lilla paleo-palacsintát készített.
  
  A B épületben az M1 produkciója, A Dal szereplői adtak koncertet, fellépett Kállay-Saunders András, Bogi és ByeAlex, valamint rajongással fogadta a közönség a Magyarország, szeretlek! élő vetélkedőjét. Itt láthatták az érdeklődők a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 1950-es éveket idéző hír- és fotókiállítását, valamint a rádió- és televíziótörténeti múzeum tárlatát, amelyen a közszolgálati rádiózás és televíziózás múltjával és a jelmeztár darabjaival ismerkedhettek meg.
  A szabadtéri színpadon napközben a Fele Királyság együttes játszott, Süsü kalandjai színházi előadáson és filmen elevenedtek meg. A Rádiókabaréban fellépett a Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Bagi-Nacsa duó. Délután táncházat tartottak és a Fölszállott a páva című tehetségkutató résztvevői is felléptek.
  A közmédia napjának keretében Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója életmű-díjat adott át Wacha Imre nyelvésznek a közmédiában eltöltött 50 éves kiemelkedő beszédtanári munkásságának és nyelvművelő tevékenységének elismeréseként. Wacha Imre nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa is volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt.
  
  Az MR2 Petőfi Rádió is díjat adott át: két győztest hirdetett ki a Nekünk DJ Kell! zsűrije a tehetségkutató verseny záró rendezvényén:Tenk Lőrinc, azaz B:Azta, illetve a Dj Lennard néven ismert Leczkési Lénárd a Petőfi Rádió rezidens DJ-inek csapatát erősítik a jövőben.
  A közmédia napja idén is a Szimfonik Live koncerttel zárult: a rendezvényen 16 magyar előadó párokban adta elő egymás dalát, majd összeálltak egy-egy duettre az MR Szimfonikusok kíséretében. A Szimfonik Live-on fellépett többek között ByeAlex, Lovasi András, Bérczesi Róbert, Pásztor Anna, Bocskor Bíborka, a Mystery Gang és Odett is. A szemerkélő eső ellenére megdőlt a látogatók számának tavalyi rekordja: a több néző befogadására képes új helyszínen a tavalyi 13 000 nézőnél jóval több, mintegy 17 000 zenerajongó élvezte a koncertet. A negyedik Szimfonik Live koncertet az MTVA rögzítette és egy későbbi időpontban a közmédia valamelyik televízió-csatornáján lesz látható, illetve a Petőfi Rádióban hallható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dying fetus    karma to burn    karma to burn    frenk    the iron maidens    sub bass monster    suicide silence    emmure (usa)    cate blanchett    scarify    dr. living dead    the black dahlia murder    vészkijárat    hegyalja 2012    sigma    lost society    new model army    monster magnet    the town    pigs might fly    shining    the rite    velőrózsák    szalóki Ági    fővárosi nagycirkusz  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!