szerző: RossikaIgnite, Neck Sprain, Penalty Kick, Social Free Face 2003 december 7, A38 hajó
Penalty Kick, Social Free Face
Már több, mint egy hónapja volt, hogy az A38-on jártam, hisz ismét hazánkba látogatott az Ignite, s szokás szerint hazai kiválóságok vezették fel a programot, de még mindig úgy él a fejemben az esemény mintha csak tegnap történt volna. Szépen haladjunk sorban.
Elsőként a Penalty Kick rúgott nagyot az arcunkba. Nem tagadom miért is tenném” nagyon fekszik a zenéjük, olyan mintha évek óta ismerném a srácokat, s mindig tiszta jó érzés ott állni és hallgatni őket. A terem még nem volt tele, de aki tudta miért érdemes aznap este lemenni az A38-ra az ott állt elöl és együtt élte át a fiúkkal a teljes produkciót. Szépen jöttek a hardcore és deathes elemek keveredéséből felépülő igazi bemozdulós” témák, Gazsi durva éneke” nagyon ütött megint, s szokás szerint volt egy-két feldolgozás is. (Agnostic Front és Dark Side volt ha jól emlékszem az aznapi menü ) Nagyon faszán lefektették az alapokat a tagok, s még az amcsi road-ok közül is páran rámozdultak a dallamokra.
A Social Free Face lendülete mindig kivívja csodálatomat. Feljönnek a színpadra és percek alatt a fél terem ott tombol a lábuk előtt. Sajnos technikai problémák miatt a fellépés megszakadt és ez egy kicsit vissza is vett a tempóból, de korrektül zúztak a srácok. Egy új EP dalait is bemutatták -lehet, hogy már kint is van a korong de ebben nem vagyok biztos- és élőben mindenképp vásárlásra sarkaltak engem. A Rád Néztem, Szélsőségek... és a Mindentől a három új dal, de természetesen lenyomták az Új kor-t a Tűréshatár-t, volt Bizalom és Vádak egyaránt jól bevált. Így jó zárta a programot. Így tovább, mert ez így tényleg jó...
Neck Sprain, Ignite
Harmadikként a Neck Sprain mutathatta meg, hogy a lendület mellett a belassult témákkal is mekkora súlyosságot lehet varázsolni. Nem láttam őket túl sokszor, de nem emlékeztem, hogy ennyire Pantera központú zenekarról van szó. Szimpatikus zenészek, korrekt zene, de ez a koppintás fíling” végig ott lebegett a szemem előtt. Állandó számlistával bírnak a fiúk, szépen színesben ki van nyomtatva, még műanyag-fóliázva is van, így a címekkel nem törődnék, viszont magával a zenével érdemes foglalkozni. Meglepő volt, hogy milyen jó technikai háttérrel rendelkezik a két fronttag” a dobos tempója meg egyszerűen felejthetetlen. A témák jól kidolgozottak, a közönség -rengeteg rajongó eljött aznap este- egyként énekelte a szövegeket és mozogta a ritmusokat a színpad előtt. Eltekintve attól, hogy szerintem egy kicsit hosszúra sikerült (elég lett volna 7-8 dal ) a fellépés, nagyon kellemesen csalódtam a Neck Sprainben és remélem - még ha Tab nincs is túl közel - azért gyakran ellátogatnak majd fővárosunkba.
Végül jött az Ignite. Az ominózus szigetes fellépésen alkoholproblémák miatt nem voltam jelen, viszont az azelőtti E-Klubbos szereplésnek tanúja voltam. Nem akarok belemenni politikai, érzelmi, egyéb nézetekbe, kérdésekbe, mindenki döntse el, hogy tetszik-e neki a dolog vagy nem, de kívülállóként vagy, mint az utca embere azért bevallom voltak érdekes megnyilvánulások és történések a koncert alatt. A lényeg a zene, én is ezért mentem.Elég sokáig vártunk mire kijött a csapat, de addig is az Indul a bakterház című szupermozit követhettük figyelemmel a kivetítőn. A Who Sold Out Now? indította a sort. Bepörgött a nép, Zoli rohangált fel-alá, mindenki ordította a refrént... igazi koncert volt.
Ignite
Aztán hallhattunk pár gondolatot a turnéról, arról, hogy miért szeret idejönni a csapat és, hogy milyen fasza kis közönség vagyunk. Sorra jöttek a slágerek”: a Run majd az Ash Return - egy régebbi nagy kedvenc -. Hallhattuk Zoli véleményét az amerikai elnökről, majd arról, hogy mennyire sajnálja a palesztinokat..., majd A Sunday Bloody Sunday elejét - csak gitárkísérettel - a közönséggel együtt énekelte el a banda, majd a By My Side jött kizárólag a csajoknak. Erről jut eszembe, nem tudom észrevette-e a nagyközönség, hogy micsoda népszerűségnek örvend manapság a hardcore-punk zene. Egyre több közép esetleg általános iskolás hölgy jelenik meg a koncerteken elölről-hátra vagy esetleg visszafelé tudják az összes dalszöveget és remek mozgásérzéküket gyorsított ütemben kamatoztatják az első sorokban. Érdekes jelenség...
Vissza a koncertre. A California United - ugyanez a csapat kicsit más zenével - pár új dala is megszólalhatott az est folyamán - pl. Safety - de mivel Ignite koncertre jöttek az emberek inkább az A Place Called Home dalait erőltették a tagok. Volt egy igazán érdekes és egyben vicces történet, a Feri bá”-s pálinkázásról, majd a Call On My Brothers sokkolta a közönséget Hatalmas nóta. A továbbiakban viszont sajnos már egyéb megnyilvánulások sokkoltak - vagy nem -. Érdekes volt, hogy mikor Zoli circlepit-re buzdította a többnyire fiatalokból álló kűzdőteres rajongókat, akkor két jóképű szépen fésült” fiatalember ököllel az ellenkező irányba indult inkább. Egy srácnak kicsit” még csöpögött a vér is az orrából mikor kivitték a haverjai... De erre még rápakolt a csapat is mert a graffitisek iránt érzett gyűlöletéből az amerikába szakadt hazánkfia már ott tartott, hogy a színesbőrű rapénekeseket küldte melegebb égtájra, majd kifejtette, hogy ki az aki igazi férfinek számít az ő szemében, majd...
Itt már túlvoltam azon, hogy idegesítsem magam, tulajdonképpen én akartam lemenni a koncertre nem ők akarták, hogy ott legyek, de a magyarul zakatoló album címadó dalt, az Éljen a magyar szabadság” stb. felkiáltásokkal, már a szabadból hallottam csak, mikor a jegesre fagyott feljárón célba vettem a rakpartot. Továbbra is tartom, hogy - a szöveg helyett - a zene jó, de nem így.