hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2014. szeptember 1. hétfő   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fejre állt az Animal Cannibals


  OSG-lázban égnek az Animal Cannibals tagjai, akik egy break gyorstalpalóval hangolódtak a fesztiválra. A rapperek egy 14 éves breakes lánnyal, Török Enikővel (Csepke) találkoztak a Városligeti Műjégpályán, hogy néhány alapmozdulatot ellessenek a fiatal tehetségtől. Fejen álltak, sőt a baby freez figurát is megpróbálták, de arra jutottak, maradnak inkább a szövegelésnél, és a házigazda szerep mellett az idei himnusz elkészítésében is főszerepet vállaltak.
  
  Régi bútordarabnak számítanak már a kannibálok a hip-hop és extrém sport fesztiválon, hiszen évek óta házigazdaként és műsorvezetőként vesznek részt az OSG-n. Most azonban úgy döntöttek, kipróbálják, hogy menne nekik a break. Török Enikő (Csepke) segítségével néhány alap freezt gyakoroltak, és bár a fiatal táncos szerint kellő edzéssel minden lehetséges, most még biztosan nem indulhatnak a srácok a fesztiválon megrendezett Kelet-Nyugat break versenyen.
  ”Mi nem olyanok vagyunk, mint a jó tornatanár: nem csak beszélünk róla, hanem csináljuk is. Annyi break versenyen voltunk már, hogy azt gondoltuk, ez most már nekünk is menne. Évekkel ezelőtt egyébként már tettem egy próbát, aminek az lett az eredménye, hogy a „partra vetett bálna” mozdulatnál akkorát estem, hogy felrepedt az állam. A mostani rögtönzött táncóra eredményeként viszont azt mondhatom, hogy pózolni már nagyon jól tudunk, és állóképen kiválóan breakelünk„ – számolt be az élményeiről Qka MC.
  
  A fiúk a break alapok gyakorlása mellett rapperként is aktív szerepet kaptak a hip-hop és extrém sportok szerelmeseinek fesztiválján. Ők fogták össze ugyanis a korábbi fellépőkből álló csapatot, akikkel megalkották a 15. OSG himnuszát.
  ”Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy a mi atyai felügyeletünk mellett született meg az OSG himnusz, amit a hip-hop és rap család nagy neveivel, többek között Denizzel, a Hősökkel és Mikee Mykanic-kel hoztunk össze” – mesélte a rögtönzött edzés után Ricsi, aki korábban táncos karrierről álmodott: „20 évvel ezelőtt azt képzeltem, hogy break táncos leszek, de viszonylag hamar megfeneklett a karrierem. Bár a robotmozgás nagyon jól megy, komolyabb mozdulatokra csak kellő mennyiségű „üdítő” elfogyasztása után vagyok képes, így inkább maradok a szövegelésnél„ – viccelődött a rapper.
  A hip-hop és break nagyágyúi mellett, szeptember 6-án a yoyo, street workout, freestyle foci és graffiti mesterei és számos extrémsport képviselője is birtokba veszi a Városligeti Műjégpályát. A 15. OSG ezúttal is arra törekszik, hogy mindenki számára elérhető legyen, így a szezonzáró fesztiválra mindössze 1000 forint a belépő.
  ”A nap, amire egész évben vártál” – Szeptember 6., Városligeti Műjégpálya
  A 15. OSG himnuszt itt hallgathatod meg.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. január 24.
Fates Warning A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2018. január 26.
Kreator, Vader, Dagoba a Barba Negra klubban (Barba Negra Music)
2018. február 17.
Kowalsky meg a Vega - Budapest Arena (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A gravitációval játszik az Óriás
Little BIG lemezbemutató koncert az Akvárium Klubban
Palmetta: előzetes dal a tavasszal megjelenő jubileumi lemezről
”Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le” - Ørdøg friss klip: Keringő
Reis Demuth Wiltgen Trio és Joshua Redman
Iggy Pop And The Stooges party a Zeg Zugban
Születésnapot tart a Jolly Jackers
NVC: Extrawelt – Fear Of An Extra Planet Album Tour
 kiemelt 
A rockzene egyik legbefolyásosabb zenekara érkezik hozzánk – Alice In Chains a Budapest Park színpadán!
  
A grunge egyik úttörője, a számtalan Grammy-jelöléssel és több mint 20 millió eladott lemezzel, illetve az egyik legelvakultabb rajongóbázissal büszkélkedhető Alice In Chains 9 év után tér vissza Magyarországra! Az 1987-ben alakult Alice In Chainst a seattle-i grunge-mozgalom egyik zászlóshajója, a Nirvanával, a Pearl Jammel és a Soundgardennel sokszor Nagy Négyesként emlegetik őket

Ugly Kid Joe a Barba Negra Trackben!
Fates Warning A38-on
Rhapsody: 20. jubileumi koncert
Kreator, Vader, Dagoba a Barba Negra klubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malevolent creation    d.r.i    hungarica    alexandra    alex somers    bárka színház    cock and ball torture    tri state corner    gedeon    coldplay    elijah    gary moore    periphery    gillian anderson    lamm dávid    drech mihály    sebők    steve-o    kasabian    james l. brooks    hell-vill     anne hathaway    suhancos    scarify    eddie murpy  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!