hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2014. augusztus 6. szerda   17:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
10. Újbuda Jazz Fesztivál
2014. szeptember 2-7. MU Színház, A38 Hajó

  Budapest legnagyobb kerülete, Újbuda önmagában az ország hatodik legnépesebb települése lenne. Az idén tizedik alkalommal megrendezett Újbuda Jazz Fesztivál e nagyváros méretű kerület egyik legfontosabb, nagy hagyományú kulturális rendezvénye. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy műfajában – a szabad improvizációs zenében – európai jelentőségű fesztivál, amin az elmúlt évek során a színtér legkomolyabb művészei léptek fel. Igazi nemzetközi dzsesszünnep minden szeptember elején, ami hol a magyar népzenei hagyományokat a kortárs kísérletekkel ötvöző „bartóki” tradícióra, hol a német dzsessz nagy hatvanas-hetvenes évek-beli korszakára, hol a New York-i avantgárdra, hol a világhírű lengyel szcénára fókuszál.
  
  Ezúttal a program úgy alakult, hogy a női szólisták kerültek a középpontba. A – lássuk be – erősen férfiközpontú dzsesszben a női előadók nagyon sokáig kizárólag énekesként kaptak teret, és elhanyagolható volt a hangszeresek szerepe. Ez szerencsére napjainkra már megváltozott, és sok-sok nagyszerű hangszeres szólistanő szerepel a színpadokon. A 10. Újbuda Jazz Fesztivál programja ezt a térnyerést próbálja bemutatni, és bizonyítani, hogy – az irodalomhoz, filmhez, képzőművészethez hasonlóan – a „kísérleti”, szabad improvizációs zene fejlődéséshez, sokszínűségéhez alapvető módon járul hozzá a jellegzetesen „női” hang.
  
  2014. szeptember 2., kedd 20:00
  Random Trip
  A38 Tetőterasz
  Belépő: 800 Ft.
  
  2014. szeptember 3., szerda 19:30
  Mats Gustafsson & Didi Kern duó (S/A)
  Susana Santos Silva & Torbjörn Zetterberg duó (P/S)
  Soyut Boyut (TR)
  A38 Koncertterem
  Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft.
  
  2014. szeptember 4., csütörtök 19:30
  Grencsó Kollektíva feat. Lewis Jordan & Barabás Lőrinc (H/USA)
  Reut Regev´s R*time (IL)
  Modal Jazz 5
  A38 Koncertterem
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  2014. szeptember 5., péntek 20:00
  Sophie Agnel & John Butcher & Márkos Albert Trió (F/UK/H)
  Joëlle Léandre Solo (F)
  MU Színház
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  2014. szeptember 6., szombat 19:00
  Orange The Juice (PL)
  1/2 Orchestra (RU)
  A38 Koncertterem
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  2014. szeptember 7., vasárnap 20:00
  Ajtai Péter & Miklós Szilveszter & Pozsár Máté Trió
  Benkő Róbert & Geröly Tamás & Grencsó István Trió feat. Johannes Bauer (H/D)
  MU Színház
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  Részletes program
  
  Random Trip
  2014. szeptember 2., kedd 20:00
  A38 Tetőterasz
  Belépő: 800 Ft.
  
  A Random Trip egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg minden kedden a budapesti A38 Hajón. A 2008-2009 fordulóján budapesti klubokból induló, heti rendszerességgel megtartott klubest ma már „kinőtte” saját kereteit: fesztiválokon és a legjobb vidéki klubokban is szívesen látott vendég, a fellépők sorát pedig rendszeresen színesítik nemzetközi sztár-muzsikusok.
  
  Soyut Boyut (TR)
  Mats Gustafsson & Didi Kern duó (S/A)
  Susana Santos Silva & Torbjörn Zetterberg duó (P/S)
  2014. szeptember 3., szerda 19:30
  A38 Koncertterem
  Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft.
  
  A Soyut Boyut három elismert és köztiszteletnek örvendő török zenész együttműködéséből jött létre. A különböző zenei háttérrel bíró és érdeklődésű, de a dzsesszről azonos elképzeléseket megfogalmazó muzsikusok jó barátok, és ennek köszönhetően egészen egyedülálló közvetlenség árad zenéjükből. A trió neve „Absztrakt Dimenziót” jelent, és elsősorban a progresszív fúziós dzsessz megújítására, az elektromos és akusztikus hangszerek összhangjának megtalálására tesz kísérletet.
  
  A trió tagjai
  Sarp Maden: gitár
  Engin Recepoğulları: szaxofon
  Ediz Hafizoğlu: dob
  
  A Mats Gustafsson-Didi Kern páros mindkét tagja jó ismerősnek, visszatérő vendégnek számít az A38 Hajón. Mats Gustafsson – akinek elemi erejű fúvósjátéka az észak-európai dzsessz egyik legnagyobb különlegessége – különböző együttesekben (Fire!, The Thing, SwedishAzz) és formációkban (Paal Nilssen-Lovéval, Peter Brötzmannal, Merzbow-val) már rengetegszer fellépett az A38-on. A Gustafsson által művelt „extended”, kiterjesztett szaxofonjáték-stílus a hangszer lehetőségeinek legvégső határáig vezet: zörejekből és zajokból, meditatív mozzanatokból pillanatok alatt jut el az elemi erejű kitörésekig. A duó másik tagja, az osztrák Didi Kern – Gustafssonhoz hasonlóan – az art-punkból jön, ennek megfelelően dobolása is súlyosan energikus, és a duó egész produkciója majdhogynem egyetlen brutális energiabomba.
  
  A zenekar tagjai
  Mats Gustafsson: szaxofon
  Didi Kern: dob
  
  Az est harmadik fellépője, a portugál trombitáslány, Susana Santos Silva és a svéd bőgős fiatalember, Torbjörn Zetterberg duója igazán különleges, Magyarországon még sosem látott produkció. Mindketten nagyon sokoldalú egyéniségek, a mainstream dzsessztől a kérlelhetetlen kísérletezésig terjed zenei skálájuk. Santos Silva (aki magát nemes egyszerűséggel csak SSS-ként emlegeti) a crossover bigband, az Orquestra Jazz de Matosinhos tagjaként Lee Konitztól Bob Bergig sokakkal játszott, de az világos, hogy a legjobban az intim duókban érzi magát. Ilyen a (többek között Ivo Perelmannal is közös trióban játszó) Zetterberggel alkotott kettőse is: a trombita és a bőgő finom összhangjai, varázslatos, érzékeny együttműködése igazán nem mindennapi élményt ígér.
  
  A duó tagjai
  Susana Santos Silva: trombita
  Torbjörn Zetterberg: bőgő
  
  Grencsó Kollektíva feat. Lewis Jordan & Barabás Lőrinc (H/USA)
  Reut Regev´s R*time (IL)
  Modal Jazz 5
  2014. szeptember 4., csütörtök 19:30
  A38 Koncertterem
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert. Repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan dzsessz-sztenderdet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és népzenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Folyamatosan változó, dinamikus formációiban rengeteg vendégművésszel dolgozott és dolgozik együtt. Ezúttal az amerikai szabad improvizációs zene egyik nagy újítójával, Lewis Jordan szakxofonos-költővel, illetve a fiatal zenészgeneráció egyik legtehetségesebb tagjával, a Londonból nemrég hazatért trombitással, Barabás Lőrinccel lép fel.
  
  A zenekar tagjai
  Grencsó István: tenorszaxofon, basszusklarinét, fuvola
  Benkő Róbert: bőgő
  Pozsár Máté: zongora
  Miklós Szilveszter: dob
  Kovács Gergő: szaxofon
  Meggyes Ádám: trombita
  
  Lewis Jordan: altszaxofon
  Barabás Lőrinc: trombita
  
  A Modal Jazz 5 két éve alakult, repertoárján dzsessz, dzsessz-rock, latin, világzenei szerzemények és ismert sztenderdek áthangszerelései, valamint saját kompozíciók is szerepelnek. A zenekar tagjai különböző felállásokban is külön-külön aktívan koncertező, képzett zenészek. A Modal Jazz 5 ötletes, igényes, közérthető és szerethető játékmódja miatt kellemes kikapcsolódást nyújt, ezért célja a fesztiválokon, közösségi programokon történő aktív részvétel. A formáció művészei a Kőbányai Zenei Stúdió, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Pécsi Tanárképző Intézete és a Kodolányi János Főiskola Jazz tanszkának jelenlegi és végzett növendékei.
  
  A zenekar tagjai
  Kristó Zsófia: fuvola
  Dienes Csilla: szaxofon
  Radukov Dömötör: billentyűsök
  Baksa Péter: basszusgitár
  Huszár Ákos: dob
  
  Az A38-on korábban a Firewater zenekarral fellépett Reut Regev Izraelben született és nevelkedett harsonaművész, zeneszerző, zenekarvezető, aki már fiatalon feltűnt a dzsesszben, előbb zongoristaként, majd harsonaszólistaként. Már hosszú évek óta New York-ban él, ahol férjével, Igal Fonival és más zenészekkel duótól a négyfős felállásig különböző formációkban számos alkalmi vendégzenésszel lép fel. Reut rendkívül sokoldalú zenész, aki a legkülönbözőbb zenei stílusokban alkotott maradandót, készített felvételeket és turnézott, legyen az latin, klezmer, rock, blues, jazz, kortárs komolyzene vagy szabad improvizáció. Sok formációja közül a legfrissebb, az R*time rendkívül széles stilisztaki skálán mozog, és benne nagyszerűen teljesedhet ki Reut Regev játékos-nőies-emocionális egyénisége.
  
  A zenekar tagjai
  Reut Regev: harsona
  Andrea Castelli: bőgő
  igal Foni: dob
  
  Sophie Agnel & John Butcher & Márkos Albert Trió (F/UK/H)
  Joëlle Léandre Solo (F)
  2014. szeptember 5., péntek 20:00
  MU Színház
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  Márkos Albert és John Butcher 1997-ben a MU Színházban játszott először együtt a Szünetjel Fesztiválon, majd 15 évvel később dolgoztak újra együtt, akkor már a klasszikus zenésznek indult, de a modern dzsessz iránt erősen érdeklődő Sophie Agnel közreműködésével. A triót szinte azonnal számtalan együttműködési lehetőséget feltáró, egyedi kémia hatotta át. Mindhárom muzsikus előszeretettel kísérletezik hangszerének extrém manipulációjával, Agnel szívesen preparálja a zongorát, az eredetileg fizikából doktorált Butcher tér-rezonanciával és feedback-hatásokkal operál, Márkos pedig elektronikus kísérletektől alkalmazott zenéig rengeteg mindenben kipróbálta magát. A három muzsikus első közös szabad improvizációs koncertje a fesztivál egyik csúcspontja lesz.
  
  A trió tagjai
  Sophie Agnel: zongora
  John Butcher: szaxofon
  Márkos Albert: bőgő
  
  A francia nagybőgős, improvizátor, zeneszerző Joëlle Léandre rendkívül képzett, sokoldalú művész, aki otthonosan mozog mind a klasszikus zenekari művek, mind a kortárs zene területén. Számos zeneszerző – köztük John Cage vagy Boulez - komponált műveket kifejezetten az ő számára, dolgozott Merce Cunningham koreográfussal, részt vett multidiszciplináris előadások színpadra állításában, színházi és táncelőadásokhoz írt zenét. Fantasztikus karrerje során rengeteg kortárs dzsessz-zenésszel dolgozott, és több mint 150 (!) lemezt rögzített. Ezek közül az egyiket 2010 szeptemberében rögzítette Magyarkanizsán Szabados Györggyel – ez az esemény volt Szabados utolsó lemezre rögzített koncertje.
  
  Orange The Juice (PL)
  1/2 Orchestra (RU)
  2014. szeptember 6., szombat 19:00
  A38 Koncertterem
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  A lengyel Orange The Juice zenéje valahol félúton helyezkedik el az improvizatív funkos-fúziós dzsesszrock és a kísérletezős zajzene-matekmetál között: mintha egy Zappába oltott Meshuggah-t hallanánk. A klasszikus rock-felállást bőgővel és elektronikával színesítő együttes első lemeze 2008-ban jelent meg, és most dolgozik a Messiah Is Back című másodikon. Laza sanzonból csattogós funkmetál, a Pixies azóta klasszikussá vált csöndes-hangos szerkezetei, leginkább a Mr. Bungle-ra vagy a Tomahawkra emlékeztető hangulatváltások – ezek az Orange The Juice zenéjének legjellemzőbb jegyei.
  
  A zenekar tagjai
  Konrad Zawadzki: ének, programozás
  Dawid Lewandowski: gitár, ének
  Marcin Jadach: basszusgitár
  Janek Kiedrzyński: dob
  Marcin A. Steczkowski: billentyűsök, trombita
  Mariusz Godzina: szaxofon
  
  A moszkvai 1/2 Orchestra (ejtsd: Half Orchestra) egyáltalán nem fél zenekar – legalábbis zenéjének gazdagságát tekintve. Persze lehet fél zenekarnak is tartani, ugyanis az együttes lényegében egy klasszikus funk-zenekar fúvósszekciója, azaz hiányzik a tuljadonképpeni zenekar. Ennek ellenére a 1/2 Orchestra súlyos, telt, dús muzsikájának hallatán egyáltalán nem érezzük szükségét mondjuk egy basszusgitárnak, hiszen itt kiderül, hogy mondjuk egy tuba is éppoly ütős bassline-t képes nyomatni, vagy egy szaxofon-harsona kettős is sodró groove-okat képes játszani. Van itt minden: feszes funk és táncos afrobeat, analóg drum and bass és csattogós hiphop, mindez elképesztő energiával előadva. A 1/2 Orchestra szvinges-funkos, zúzós fúvósdzsessze rendkívül szórakoztató és magával ragadó estét ígér.
  
  Tagok
  Roman Silepin: szaxofon
  Szergej Burkov: tuba
  Ramil Samszutdinov: harsona
  Szergej Kaskin: trombita
  Alexander Koszilov: trombita
  Pavel Pahomov: ütőhangszerek
  Mihail Rizsov: dob
  
  Ajtai Péter & Miklós Szilveszter & Pozsár Máté Trió
  Benkő Róbert & Geröly Tamás & Grencsó István Trió feat. Johannes Bauer (H/D)
  2014. szeptember 7., vasárnap 20:00 | September 7, 2014, Sunday, 8:00 pm
  MU Színház
  Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  Az A.M.P. Trió (azaz Ajtai-Miklós-Pozsár) tagjai a legfiatalabb generáció harminc év alatti képviselői, akik a szabad improvizációs zene legfrissebb irányait kutatják. Miklós és Pozsár Grencsó István zenekaraiban működött közre, Ajtai pedig a Nigun bőgőseként szerzett hírnevet, illetve Dresch Mihály mellett dolgozott. A magyar dzsessz két nagy újítójának szellemisége világosan érezhető a három fiatalember produkciójában, de éppígy a hatvanas évek avantgárdjának kompromisszummentessége is. Az A.M.P. a kortárs magyar színtér egyik leginkább radikális formációja, három nagyszerű zenész különleges egymásra találása.
  
  A trió tagjai
  Ajtai Péter: bőgő
  Miklós Szilveszter: dob
  Pozsár Máté: zongora
  
  Ez a különleges koncert voltaképp nagyszabású tisztelgés Szabados György emléke előtt. A három magyar és a német muzsikus kapcsolata a nyolcvanas években kezdődött, a harsonás családból származó Johannes Bauer a 90-es évek elejétől több alkalommal játszott a Szabados vezette MAKUZ-zal, amelynek fontos tagja volt Benkő és Grencsó éppúgy, mint Geröly is. Most, tíz év után a legendás zenekar három meghatározó muzsikusa és a free jazz színtér berlini nagymestere újra együtt játszik, de az életerőtől duzzadó produkció bizonyosan nem fullad nosztalgiázásba.
  
  A zenekar tagjai
  Johannes Bauer: harsona
  Benkő Róbert: bőgő
  Geröly Tamás Sándor: dob
  Grencsó István: szaxofon
  
  Szabad egyensúlyok – Szabados György 75.
  2014. szeptember 7., vasárnap 18:00
  MU Színház
  A belépés díjtalan.
  
  Idén lenne hetvenöt éves a magyar avantgárd dzsessz és kortárs zene egyik legkiemelkeddőb komponistája, zongoristája és zenekarvezetője, a három évvel ezelőtt elhunyt Szabados György. A jubileum alkalmából CD-bemutatóval, filmvetítéssel és beszélgetéssel tisztelgünk a huszadik századi magyar kultúra nagy formátumú egyénisége előtt.
  
  MU Színház
  1117 Budapest, Kőrösy József utca 6.
  (+36 1) 209 4014
  szinhaz@mu.hu
  
  Online jegyvásárlás
  www.mu.hu
  
  A38 Hajó
  1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő
  (+36 1) 464 3940
  info@a38.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2019. november 21.
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
2019. november 22.
Az „Improvizáció” a Zeneakadémia Nagytermében „A Zongora 1-ben”-sorozaton Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertje
2019. november 25.
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az „Improvizáció” a Zeneakadémia Nagytermében „A Zongora 1-ben”-sorozaton Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertje
Mit látunk ma Ady Endrében és Szabó Magdában?
Új bemutató készül- Kosztolányi pacsirta
Holger Schober: Apa anya fiú lány
A Zongora-sorozat Budapesten a Festetics Palotában
Egyszer volt , Sokszor volt
Jonas Kaufmann újra a Müpában
Nagy János Yancha és a Free Style Chamber Orchestra
Rolando Villazón dalestje
 kiemelt 
Turilly és Lione Rhapsody-ja is beköszön tavasszal
  
Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity - Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg

2020-ban Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Nightwish: 2020-ban az Arenaban
Gotthard: tavasszal a Barba Negra klubban
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cynic    blessthefall    lorax    anneke van giersbergen    artweg    lion twin    beat dis    client    mr. big    erik sumo band    jonathan nolan    zuboly    ripper    before the dawn    kaltenbach    kretens    house of pain    god forbid    leleményes hugo    egri jános    leander kills    strike anywhere    az adósság    flynn    make do and mend  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!