hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. július 18. péntek   16:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
St. Vincent (USA) CAFe Budapest vendége




  Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az év legfontosabb klubkoncertjére kerül sor október 18-án az A38 Hajón. Az A38 és a CAFe Budapest szervezésében nem más lép fel ugyanis, mint a kortárs art-rock egyik legjelentősebb alakja, az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő, a tavasszal megjelent negyedik lemezét bemutató, Magyarországon először koncertező St. Vincent.
  
  A tomboló sikerrel zárt nyári fesztiválkörút után a művésznő az A38 Hajón nyitja meg a Digital Witness turné őszi európai szakaszát.
  
  Nehéz lenne tagadni, hogy 2014 az amerikai gitáros-dalszerző-énekesnő, Annie Clark, azaz St. Vincent éve. Februárban megjelent negyedik – cím nélküli – lemezén saját bevallása szerint is megtalálta saját, „igazi” hangját, főfellépő volt a legjobb fesztiválokon a barcelonai Primavera Soundtól Glastornburyig, a Nirvana vendégeként énekelte a Lithiumot a zenekar Rock and Roll Hall of Fame beiktatásán, meghívták a Saturday Night Live-ba, és háromnegyed órás koncertet adott a Letterman Showban... Egyszóval igazán aktuális előadóról van szó.
  
  Az egyedi hangú, különleges világú, gitárosként is elsőrangú (és nem mellékesen multiinstrumentalista, zongorán, basszusgitáron sőt, thereminen is játszó) St. Vincent Tulsában született. Már tinédzserként komolyan belevetette magát a zenei életbe, bár nem elsősorban muzsikusként, hanem „családi vállakozásban” az egykor az A38 Hajón is fellépett jazz-blues duó, a Tuck & Patti turnémenedzsereként. Aztán egy ideig az amerikai zenei képzés központjában, patinás Berklee College of Musicban tanult, amit otthagyva a Polyphonic Spree zenei kommunájához csatlakozott, később pedig Sufjan Stevens turnézenésze lett.
  
  Egy évvel később, 2007-ben jelentette meg első albumát, amin klasszikus art-rock előadói hagyományokat követett, nem véletlenül hasonlították sokan a stílusát Kate Bushéhoz és David Bowie-éhoz. De már ekkor látható volt, hogy St. Vincent jóval több valami Bush-epigonnál: az egyedi hangszerelések, az egyszerre személyes, költői, mégis morbid és sötét hangulatú dalszövegek, nem utolsósorban pedig összetévesztehetetlen gitárjátéka magasan kiemelte a hasonló előadók közül.
  
  A további lemezeken St. Vincent egyre inkább megtalálta saját stílusát, az elektro-popból és artrockból összegyúrt egyedi hangvételt, amit csak erősítettek az utolsó mozdulatig aprólékosan koreografált, látványos fellépések és a nagyon tudatosan épített imidzs. Az egykori „ártatlan kislányt” egyre inkább felváltotta a bábuszerű, megközelíthetetlen, okos, hidegen szexi, mégis érzelmes nőt megformáló szerepjáték, ami az idei St. Vincent lemezzel ért eddigi csúcspontjához.
  
  Eközben tavaly közös lemezt készített az artpop-pápa David Byrne-nel, idén közreműködött (az A38 Hajón éppen három nappal korábbban fellépő) Swans fenomenális idei albumán, és nyugodtan mondhatjuk, hogy 2014-re St. Vincent az igazi nagy sztárok közé került. Éppen ezért is különleges budapesti koncertje – valószínűleg ez lesz az utolsó pillanat, hogy pár száz fős, intim klubfellépést láthatunk-hallhatunk tőle. Az A38-as koncerten nagyszerű zenészekből álló, jól összeszokott állandó zenekara kíséri.
  
  A zenekar tagjai
  St. Vincent: ének, gitár
  Toko Yasuda: billentyűsök, basszusgitár
  Daniel Mintseris: billentyűsök
  Matthew Johnson: dob
  
  Lemezek
  St. Vincent, 2014
  Love This Giant (David Byrne-nel), 2012
  Strange Mercy, 2011
  Actor, 2009
  Marry Me, 2007
  
  Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az Interticket hálózatában, az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nicolas cage    jeszenszky istván    slayer    omnivium    watch my dying    wolfsbane    elviszlek magammal    steve´n´seagulls    arvas    hugo    millenáris    paul gilbert    a day to remember    chris evans    imminence    nyírség táncegyüttes    we are the ocean    easy a    kalózok    anna& the barbies    grave    liberal youth    micah sloat    smárton trio    magna cum laude  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!