hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. július 11. péntek   04:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ethno Music – Hagyományok új köntösben
2014. július 13., A38

  Az Ethno Music nagyszabású elektronikus világzenei est és workshop, ami több ország számos zenészének és producerének együttműködéséből jött létre. Hagyományos world music találkozik a legmodernebb tánczenei stílusokkal: szerb, szlovák, lengyel, cseh és magyar producerek dolgoznak együtt, megosztva egymással ötleteiket, elképzelésiket és nem utolsósorban zenei hagyományaikat. Az együttműködés vége egy közös este, amin a nagyközönség előtt mutatják be számaikat. Az estre, és az azt megelőző háromnapos zártkörű workshopra a Visegrádi Alap támogatásával, valamit a az újvidéki Student Cultural Centre, a pozsonyi Design Factory, a brnói Alterna Club és a varsói Studio Skit együttműködésével kerül sor.
  
  A Masala a varsói elektronikus zenei élet talán legnagyobb létszámú és egyik leginnovatívabb csoportosulása. Ennek egyik leágazása ez a világzenét a reggae-vel, elektronikával, hiphoppal és kavalival ötvöző, elképesztően lendületes soundsystem formáció, amelynek tagjai húzós ritmusokat vegyítenek éteri költészettel - bármily furcsán is hangzik mindez.
  
  A Masala Soundsystem tagjai koncertjeik után és azoktól teljesen függetlenül is olykor nagyszabású, gyakran rögtönzött zenei partikat adnak, vagy éppen DJ-szetteket tolnak, Molotov Cocktail Party néven. Ezeken a világzenét ötvözik a kortárs elektronikus zenével és IDM-mel, és együtt dübörög a moombahton a baile funkkal, a kuduro a nagyvárosi hiphoppal.
  
  A 2013-ban alakult Davaj Sound egy nemzetközi DJ- és producerduó. A cseh Danny Hell és a magyar DJ Pozor nemzetközi világzenei parti-kezdeményezése a prágai Chapeau Rouge klubból indult el, és a Davaj All Night elnevezésű sorozat azóta Közép-Európa-szerte nagyon népszerű lett. Hagyományos roma zene, balkéni ritmusok, szving, funk és keleti elemek keverednek zúzós elektronikus ütemekkel, breakbeattel, elektróval, drum and bass-zel, élő szettjeik pedig igazi felszabadító, táncra perdítő akciók.
  
  A belgrádi Neki Stranac nem csupán lemezlovas és producer, hanem igazi multiinstrumentalista, aki hatéves kora óta zenél, magas szinten gitározik, basszusgitározik, énekel és számtalan fúvóshangszeren, illetve középkori instumentumon játszik. Tagja volt a híres szerb fúziós jazzrockzenekarnak, a ShazaLaKazoonak, miközben a Tascam Porta Studióban elektronikuszenei kísérleteket folytatott. A kétezres évek elején fordult az EDM felé, és azóta is elkötelezetten próbálja összehangolni a balkáni, afrikai world music hagyományt a legmodernebb elektronikus tánczenei irányzatokkal. Így lett a szerbiai global dance- és moombahton-mozgalom vezéralakja.
  
  A Worldstylers név két DJ-producert takar: Savages és Suefo az eklektikus zenei szcénából jött. Játszanak is mindent, ami eszükbe jut, de leginkább a downtempo, a dub, a hip-hop, a funk, és a szving keverékét, gyakran balkáni, latin és keleti fúziókban. Savages 2008-ban jelentette meg Five Finger Discount című első szólólemezét a Chameleon Recordsnál. Még ebben az évben összehozták közös projektjüket Suefóval. Rövid időn belül olyan elismert zenekarokat és producereket remixeltek, mint a colorStar, a !DelaDap, Smokey Bandits, Kid Loco, a [re:jazz], The Qualitons, legutóbb pedig a Watcha Clan.
  
  Worldstylers néven eddig két EP-t jelentettek meg a görög Timewarp Music és a magyar MustBeat Records kiadásában. Jelenleg a szeptemberre várható első Worldstylers album munkálatai folynak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ladytron    atomic playboyz    arch enemy    golden globe    noctem    rezet    rock beach    while she sleeps    aaron eckhart    dark fortress    scarlett johansson     adam sandler    the poster boy    neckbreaker’s ball    dog eat dog    korpás éva    tonmi lillman    brainstorm    ub40    masters of rock    bouncing souls    poisonblack    loch vostok    kvelertak    abandon all hope  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!