hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2014. július 7. hétfő   16:36
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Arch Enemy: War Eternal


  Bombaként robbant a hír, amikor 14 év együttműködés után Angela Gossow énekes bejelentette távozását az Arch Enemy kötelékéből. A rajongók először meglepetten felhördültek, de rögtön utána kicsit el is gondolkodtak, hogy valahol érthető a döntés, hiszen akármilyen furcsa belegondolni, Angela már 40 éves, és ő maga is többször elmondta korábban, hogy mostanra már nem túl valószínű, hogy őrülten hörögve szeretné a deszkákat róni, inkább a családjára koncentrálna.
  A kérdés innentől csak az volt, ki fog az örökébe lépni és mit jelent a legmarkánsabb posztnak tekintett frontember váltás az Arch Enemy zenéje szempontjából. Az ismertebb, híresebb (és ugyanezen okok miatt egyesek által feltűnően utált) zenekarok esetében szinte lehetetlen a rajongók kedvére tenni, az új tagot rendszeresen ízekre szedik, „régen minden jobb volt”, rendkívül nehéz a beilleszkedés és a megszokás. A The Agonist-ból igazolt Alissa White-Gluz csatlakozása viszont (az ugyancsak első meglepetés után) feltűnő módon nem váltott ki különösebb utálkozást, sőt sokan kifejezetten jó, a megújulás ígéretét hordozó lehetőségként üdvözölték Amott-ék döntését. (Persze azok számára, akik szerint már Johan Liiva nélkül se igazi az Arch Enemy, úgyse lehetne megnyugtató helyzetet teremteni. De róluk nem is érdemes beszélni)
  
  Alissa valóban tökéletes döntés volt a posztra. Egy dinamikusan fejlődő, egyre ismertebb és felkapottabb zenekar tagja volt, így azt sem lehet mondani, hogy egy noname valakit szedtek elő a kalapból. Rendkívül dögös, így címlapokon, posztereken is ideális marketing anyag. Színpadi kiállása megfelelően intenzív, és ami a legfontosabb, énekteljesítménye is teljesen passzol az Arch Enemy-be, sőt! Alissa ugyanis a legdurvább hörgéseket is játszi könnyedséggel teljesíti, viszont a The Agonist-ból (illetve akár a Nightwish-es kisegítésből) is tudhatjuk, hogy tiszta ének terén is lehet rá számítani. Vajon az Arch Enemy-ben is kihasználják-e ezt a megújulást biztosító ziccert?
  A War Eternal album esetében ez eleve kétséges volt, hiszen a lemezanyagot addigra már megírták, Angela tulajdonképpen a megjelenés előtti utolsó pillanatban szállt ki, így Alissa-nak túl sok befolyása nem nagyon lehetett a szerzemények megszólalására. A látványos borítóba burkolt korongon 13 dal kapott helyet, de a különböző kiadásokat 1-1 bónusszal is megtoldották.
  
  A Tempore Nihil Sanat (Prelude In F Minor) című kezdéssel még egyáltalán nem lehet megbizonyosodni róla, hogy itt egy Arch Enemy lemezről lesz szó. A kórusos, nagyzenekaros hatást keltő intro után viszont a Never Forgive, Never Forget alaposan belelép a hallgató arcába. Alissa üvöltéssel és nagyon súlyos blastbeat-tel indítunk, Daniel Erlandsson-tól ennyire direktben talán még sosem hallottunk ilyen megoldásokat. A blastbeat később is markáns szerepet kap a jellegzetesen gitárdallamok mellett. Alissa-nak kissé más hangszíne van, mint Angela-nak, de egyáltalán nem hat idegenként a kékre festett hajú hölgy a mikrofon mögött, agresszív hörgése jól belesimul az Arch Enemy eddig megismert világába. Amott-ék persze a gitárszólókat sem hanyagolják, kapunk belőle jópárat a dal folyamán. Jó kezdés, talán a blastbeat-hegyekkel keményebb is, mint gondoltuk volna tőlük.
  A következő War Eternal egy kicsit thrash-esebb világba kalauzol, de hamarosan itt is színre lépnek a Göteborg-ot annyira jellemző gitármelódiák. A refrén viszont már annyira heavy metal-os, aminél jobban már nem is lehet, egyszerűen üvölt egy nagyívű, dallamos énekért. Alissa – elődjével ellentétben – meg tudná oldani, de mégis marad a standard hörgés. Nagy kár. Értem én, hogy már korábban elkészült a lemezanyag, de annyira adta volna magát, annyira dúdolható téma, nagy ziccert hagytak ki. A gitárszólók skálázásai természetesen tanítani valók, Amott és a tesója kilépése után az Arsis-ból igazolt Nick Cordle remek játékot mutatnak be. Ez a dal egyébként nem más, mint egy durva vokállal előadott, neoklasszikus futamokkal dúsított heavy metal nóta. És ez abszolút jól áll nekik.
  Az As The Pages Burn kissé gyorsabb fokozatra kapcsol, Alissa bömböl ahogy kell, a kissé sötétebb, melankolikus hangulat miatt a Doomsday Machine lemezük ugrott be. A neoklasszikus hatású skálázások persze ismét magukért beszélnek. A refrén megint megérne egy dallamos éneket. Ha már a melódiák maximálisan adnák magukat, nem értem, Amott miért zárkózik el ennyire kategorikusan. A tagság frissítésével a zenéjük frissítését is el tudná így érni, amiért sok más, saját korlátai között vergődő banda ölni tudna. És nem tudom elképzelni, hogy a rajongók lángoló Mike Amott szalmabábukkal vonulnának a svéd nagykövetség elé, a metal elárulásával vádolva emberünket...
  
  De haladjunk, jön a No More Regrets, úgy látszik Amott nem bánja a dolgot... Dallam-hegyek égen s földön, csak épp megint a vokálban nem. Ezt a refrént nem is értem, hogyan lehet hörögve énekelni, egyre inkább amolyan „csakazértsem” mentalitást vesz fel a dalszerzők hozzáállása, ami viszont már erőltetettségbe fajul. Szép szólók, ikerszólók röppennek el, Mike Amott ilyen téren mindig is magabiztos volt, de úgy tűnik, Nick Cordle-ben remek társra lelt. A dalok hossza viszont pont optimális, 4 perc körül van a döntő többségük. Nincs fölösleges cicoma és időhúzás, pont ameddig jól esik hallgatni a nótát, még épp megfelelő dózisban kiélvezni a gitárszólókat, addig tartanak.
  A You Will Know My Name-mel egy kis tempóváltás következik be, majd jellegzetes Arch Enemy-s, göteborgi megoldásokat hallhatunk. Néhol végre egy kicsit Sharlee D´Angelo basszusmunkája is felsejlik. Igazából kissé átlagos, tipikus dal, de annak nem rossz. Koncerten azért biztos működni fog, a gitárdallamokra minden bizonnyal nagy óóóó-zások fognak menni (ilyenekért viszont már egész egyértelműen ki akarják majd tiltani Amott-ékat a metalos szakszervezet death metal szakosztályából, haha!)
  
  Egy perces átvezetést jelent a Graveyard Of Dreams, a szépen simogató gitárdallamok megírásában viszont meglepő módon Daniel Erlandsson dobos is közreműködött. A Stolen Life aztán keményít a tempón, tipikus Arch Enemy nóta, különösebb katarzist nem okoz. A Time Is Black már egy érdekesebb tétel, Daniel Erlandsson hangsúlyos dobmunkája mellett még vonósakat is hallhatunk színesítő jelleggel. Sok a fülsimogató melódia, kellemes hallgatnivaló.
  Az On And On című dal már épp kezdene unalomba fordulni, amikor a szóló és az izgalmas középrész felcsigázza a figyelmet. Ezután egyenesen metalcore-os breakdown-ok (!) következnek, hát ilyet is hallunk az Arch Enemy-től. Nem áll nekik rosszul, de a vicc az, hogy ezeket a melodikus futamokkal színezett döngöléseket pont tőlük tanulta és terjesztette el gyakorlatilag az egész metalcore színtér, haha!
  Az Avalanche újfent egy furcsább felépítésű dal, gyakorlatilag szimfonikus metaltól jut el a thrash-es riffekig, majd ismét metalcore-os hatású breakdown-kezdeményeket hallhatunk. A ringató melódiák aztán egy újabb színezetet adnak. Jól felépített szerzemény. A 12-es Down To Nothing egy agresszív nóta, briliáns gitármunkával. Alissa ismét túlságosan monoton, nem használja ki a dal adta lehetőségeket. A játékos gitártémák és a szólók azért elviszik a hátukon a szerzeményt.
  És ha már eddig kaptunk mindenféle nótát, gyorsat, thrash-eset, blastbeat-es őrületet, kellemes melódiákkal tűzdeltet, szimfonikus betéteket – doom-osat viszont eddig még nem hallottunk. A Not Long For This World képében erre is sor kerül, igazi sabbathista, málházós hagyományokkal, de mégis lágy, melankolikus dallamokkal. Ez az instrumentális tétel kerek egésszé teszi a lemezt, a leggyorsabb, blastbeat-es szegeléstől eljutottunk a morózus, doomos málházásig.
  A Mike Oldfield-féle Shadow On The Wall feldolgozás bónuszként került a lemezre. A maga érdemeinek elismerése mellett az eredeti nóta sem volt egy különösebben változatos darab, így ez a feldolgozás nem mozgatott meg különösebben. A japán kiadásra kerülő Judas PriestBreaking The Law feldolgozás viszont már sokkal inkább kedvemre való. Egyrészt az eredeti dalban is sok az emlékezetes pillanat, másrészt ezt valóban sikerült olyan módon a saját arcára formálnia az Arch Enemy-nek, hogy a Judas dal erényeit megtartva tudták saját magukat felvillantani benne. A kicsit megfacsart riffek pont annyira emlékeztetnek az eredetire, amennyire kell, Alissa egyhangú hörgése itt viszont inkább levon a dalból mintsem hozzáad, még akkor is, ha jelen verzióhoz ez dukál. A tapping-es gitárkiállás viszont zseniális. Jól esett hallani tőlük ezt az átdolgozást.
  
  Az új Arch Enemy lemez tehát nagy vízválasztó a zenekar történetében. Új torok, új arc, új lehetőségek. Ilyenkor mindig meg kell küzdeni az utálkozókkal, a változást nem tolerálókkal. Úgy hiszem, ezzel a résszel nem lesz annyira nehéz dolga az Arch Enemy-nek, mert Angela után abszolút befogadónak érzékeltem a rajongói visszajelzéseket Alissa iránt, a tábor döntő többsége jó választásként értékelte a helyzetet. Hogy zeneileg is sikerüljön új kapukat kitárni, arra viszont a következő korongig biztosan várnunk kell.
  A War Eternal egy biztonsági lemez. Őrületesen dallamos gitártémákkal, számos megjegyezhető momentummal, de alapvetően Angela-val is meg tudták volna csinálni ugyanezt. Alissa képességei (leginkább a dallamos ének terén) egyelőre kiaknázatlanok maradtak, de én nagyon szeretném, ha ilyen téren is új fejezetet tudna nyitni a zenekar. Egészen biztos vagyok benne, hogy számos új rajongót tudnának megszólítani vele, és még amiatt se kellene mentegetőzniük, hogy „eladták volna magukat”. Arch Enemy mércével mérve a War Eternal egy korrekt lemez, új nyitányként viszont ennél csak egy kicsivel kéne több.
  
  
  Felállás:
  Alissa White-Gluz: ének
  Michael Amott: gitár
  Nick Cordle: gitár
  Sharlee D´Angelo: basszusgitár
  Daniel Erlandsson: dob
  
  Arch Enemy: War Eternal
  01. Tempore Nihil Sanat (Prelude In F Minor)
  02. Never Forgive, Never Forget
  03. War Eternal
  04. As The Pages Burn
  05. No More Regrets
  06. You Will Know My Name
  07. Graveyard Of Dreams
  08. Stolen Life
  09. Time Is Black
  10. On And On
  11. Avalanche
  12. Down To Nothing
  13. Not Long For This World
  14. Shadow On The Wall (bónusz)
  15. Breaking The Law (japán bónusz)
  



Kulcsszavak:
  arch enemy 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Arch Enemy: így adják elő élőben az új dalt

Miért nem ír dalt Jeff Lommis az Arch Enemy-ben?

Arch Enemy: íme az új lemez borítója

Arch Enemy: szeptemberben jön az új lemez

Arch Enemy: egy videó az új DVD-ről

 programajánló: 
2017. szeptember 22.
Wintersun, Whispered, Black Therapy (Barba Negra Music)
2017. szeptember 23.
Balázs Elemér 50’ születésnapi nagykoncert
Arany-est lemezbemutató koncerttel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
Parkway Drive: IRE
Maeotis: Vérbulcsú
Újhold: Weöres-hold
Skore: Empty Space EP
Nightwish: Endless Forms Most Beautiful
 kapcsolódó fotók: 

Arch Enemy (S) - 2014. július 7.-13. Rockmaraton, Pécs Malomvölgyi Arborétum
 kiemelt 
Avatarium, Slayerking: progressziv doom metal a DURER Kertben
  
Harmadik nagylemezét mutatja be a svéd Avatarium szeptember 30-án, Budapesten

Serious Black- power metal csapat a Durerben
Wintersun, Whispered, Black Therapy
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
James Newton Howard Budapesten- 3 Decades of Hollywood Music
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metalforce    rotting christ    negativeart.hu    hungarythm    mercenary    bikelinefest    blitzkrieg    dark funeral    entombed    fátyol hermina    disney    cattle decapitation    wolfsbane    primal scream    contour    stonelight    peter katis    hope the last    dilis szerelem     steven spielberg    billie joe armstrong    brujeria    absolved    kistehén    tim ripper owens  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!