hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2014. május 27. kedd   04:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tesla.rar - amikor az építkezésen van a hangsúly


  A budapesti bulinegyed ütőerén, a Kazincy utca 21-ben, valami készülődik. Erről árulkodik a volt trafóház, ami most egy időre rejtélyes csomagolást kapott. A várakozás időszaka egyáltalán nem lesz csendes. Az épületháló életre hívott egy izgalmas, vetíthető felületet, ami körül benépesül az udvar, a Tesla.rar.
  
  A rövidesen megnyíló Tesla.rar a Tesla-evolúció második fontos állomása. A történet egy bloggal indult, a Tesla.wav-val, ami előremutató és okos elektronikus zenei témákkal hiánypótló szerepet hivatott betölteni a hazai piacon. Nem véletlen, hogy fél évvel az indulás után máris erős közösséget épített, olyan olvasókkal, akiknek számít, mire mozdulnak igazán a világ A&R menedzserei és klubjai.
  
  A Tesla.rar az építési felület felhasználásának gondolatán indult el, és a mögötte zajló építkezés végéig a várakozás izgatott pillanataira épül. Egy installatív tér alakul így, amelyben megférnek egymás mellett a videó projektek, vetítések, zenei és kult programok és a nyáresti iszogatás is. A 16x23 m-es háló egy interaktív visszaszámlálónak ad monumentális felületet. A rajta megjelenő tartalmak az idő múlását vizualizálják egészen a ház megnyitásáig. A hely arculatára reagálva, különböző interferenciák, digitális zajok és effektek jelennek meg, amit a helyen tartózkodók akár maguk is befolyásolhatnak majd.
  
  A június 13-15-i hivatalos nyitást megelőzően már május utolsó hétvégéjétől elindul a tesztüzem. Ennek első felvonásaként május 30-án pénteken a tér által ihletett hanginstallációval készülünk. Ezt követően 31-én szombaton a Budapest Essentials fesztivál pop-up helyszíneként 18:00-tól kezdődő program keretében Holalo Dj set, Crimson és Vikipop.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mitch lucker    seven kingdoms    greg graffin    de-phazz    wrath    crazy mama    flotsam and jetsam    rocket queen    psycroptic    arto lindsay    vince neil    csempészek    give em blood    idris elba    suhancos    2012    antal nimród    időgép    1killembrace    az élet fája    orden organ    alice in wonderland    axe to fall    warrant    bolondos dallamok  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!