hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. május 22. csütörtök   04:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szülinapját ünnepli a PASO a Budapest Parkban


  Kalandokkal teli utazás után fantasztikus hangulatú koncerteket adott németországi miniturnéján a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A ska zene magyarországi nagykövetei már újra itthon vannak, és a hazai közönséggel ünneplik meg a 11 tagú zenekar 11. születésnapját május 30-án a Budapest Parkban.
  
  Születésnapi bulira készül a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A 11 tagú zenekar idén 11 éves, amit szokásukhoz híven a közönséggel együtt szeretnének megünnepelni, méghozzá egy fergeteges hangulatú szabadtéri koncerten május 30-án, pénteken a Budapest Parkban. A zenekar ezúttal is egy vidám, táncolós bulival és erre az alkalomra szóló különlegességekkel ajándékozza meg a rajongókat.
  A koncerten résztvevők hallhatnak majd a 11. születésnap apropóján elővett ritkán játszott dalokat, sőt olyan újdonságokat is, melyek itt hangzanak el először, vagy különlegesen erre az alkalomra kerültek átdolgozásra a PASO repertoárjából. Ebben a csapat segítségére lesz az este vendége, a Brains-ből és az Irie Maffiából ismert Mc Columbo is. A különleges dalok sorát erősíti egy eleve ajándékba készült szerzemény is:
  - Pár éve a húgom esküvőjére írtam egy dalt neki és a férjének nászajándékba. Eredetileg ez egy nagyon személyes ügy volt, de annyira jól sikerült, hogy a PASO is feldolgozta, így hamarosan hallható felvételen is a szerzemény. Anno meghívtam a lagizra és a dalba is vendégnek Dr. Ring-Ding-et, a német/francia reggae-dancehall előadót, így a stúdió verziónál is egyértelmű volt, hogy felkérem a vendégszereplésre, így a rögzített verzión is feltűnik majd a reggae doktor. A PASOs verzió hallható lesz élőben május 30-án a Budapest Parkban.
  A sok említett ínyencségeken kívül a koncerten válogatunk majd a legnagyobb fesztiválkedvenc slágereinkből is, így természetesen a PASO klasszikusokra is számíthat a nagyérdemű. Előttünk a fiatal Afrodzaqm zenekar melegíti majd be a hangulatot – mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.
  A külföldön is rendkívül sikeres magyar zenekar április utolsó és május első napjaiban öt koncertet adott Németországban. Kultikus klubok, nagy szabadtéri rendezvények, élő rádió közvetítés és ska fesztivál is akadt a turné állomásai között.
  Nagyon kalandosan indult, de a viszontagságokkal együtt, illetve mindazok ellenére is igen emlékezetes volt ez a németországi turné. A teltházas wiesbadeni koncertünk után hajnalig jammeltünk egy holland zenekarral, másnap Hannoverben pedig egy óriási május 1-jei majálison léptünk fel német és holland bandákkal több ezer ember előtt. Harmadnap lett volna egy bielefeldi bulink, amit pár nappal a koncert előtt mondtak le. Szerencsére azonnal kaptunk helyette egy másik meghívást, így végül Aachenbe utaztunk, ahol a fellépés előtt megnéztük Szent István szobrát a helyi katedrális kertjében. A negyedik napon két jelenésünk is volt: először a WDR Funkhaus Europa rádióállomás partiján adtunk koncertet Mülheim an der Ruhrban, amit élőben közvetített is a rádió, majd este Kölnben, az igen jó nevű Freedom Sounds Festival főműsoridejében léptünk színpadra. Nagy megtiszteltetés ért minket ezen a nemzetközi skafesztiválon, mert nemcsak egy színpadon állhattunk a legendás jamaicai vokál duóval, a Keith & Tex tagjaival, de a színfalak mögül végighallgatták a koncertünket, és gratuláltak is nekünk. Nem különben az angol Maroon Town tagjai, akik a „Trónok harca” feldolgozásunk első taktusaitól kezdve a sötétítő függönyt elhúzva kukucskáltak be a színpadra, majd ott táncoltak végig a további dalokra – mesélte KRSa.
   A Pannonia Allstars Ska Orhestra 11. születésnapi koncertjére május 30-ára jegyek elővételben már kaphatók a Budapest Park honlapján és a Ticketportal irodáiban.
  
    >Ízelítő az egyik különlegességből



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 karst    trentemoller    soulburners    sunn o)))    abandon all hope    my gift to you    enter shikari    winters bane    irie maffia rock trio    radikális amputáció    belga    a gyűrűk ura    machine head    az élet fája    michael amott    paul giamatti    after rain    paradise lost    petter carlsen    the secret    2012    kontrollzé    a közösségi háló    robb flynn    the eyes of a traitor  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!