hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2014. március 18. kedd   16:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
ZBB koncert Szolnokon a Váróterem Sörözőben


  ZBB rajongók figyelem! Március 28-án Szolnokra látogat a tehetség magyar hangján megszólaló Zöld a Bíbor Band. A zenekart Tunyogi Péter tragikus halála után két zenésztársa, Fischer László és Kékesi”Bajnok” László hozta létre. A terv az volt, hogy mindenképp új dalok szülessenek, egy új bandától. A dobok mögé Donászy Tibor került, a billentyűs Nagy Zsolt, az énekes Kiss Zoltán lett.
  
  Az első bulikon főleg a régi, nagy P.Mobil, TRB, Korál nóták alkották a műsort. Ahogy teltek a hónapok, szép lassan megszülettek a saját dalok is és beépültek a koncertprogramba. 2010 tavaszán Donászy Tibor kivált a csapatból. Helyére rövid keresgélés után Krecsmarik Gábor érkezett. Gabi érkezése új lendületet adott a ZBB-nek, főleg a saját dalokban. Az első album 2012 nyarán jelent meg, de már folynak a második album munkálatai.
  
  Ekkor újabb kényszerű tagcsere következett. Kékesi „Bajnok” László helyére Tolmacsov György érkezett. Ezzel kialakult a ZBB jelenlegi felállása, ami azóta is töretlenül menetel előre.
  A koncert a Váróterem Rock Sörözőben lesz, családias hangulatban, de annál nagyobb bulival. Saját dalaik mellet Korál és más, nagy rock slágereket is hallhatunk tőlük az este folyamán.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mundruczó kornél    hail of bullets    kissin´ dynamite    balaton sound 2013    aetherius obscuritas    tokaj    silenos    the picturebooks    locust on the saddle    dark wave    carcass    mitch lucker    szerelem    hiúz    isolated youth    amber heard    tius norma    peter jackson    budapest bár    petendi tamás    transformers    rivers run dry    afgrund    sólstafir    kenneth branagh  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!