hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2014. március 12. szerda   16:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Orosz zenei zsenik a Zeneakadémia színpadán


  A 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében két kiemelkedő orosz zenei talentumot is vendégül lát a Zeneakadémia. Március 22-én Maxim Vengerov csillogtatja meg hegedűtudását a Lengyel Kamarazenekar kíséretében, míg március 30-án Elena Bashkirova kápráztatja majd el zongorajátékával a közönséget.
  
  Maxim Vengerovról már gyermekkorában kiderült, hogy kivételes érzéke van a hegedűhöz. Szülei, akik maguk is gyakorló zenészek voltak – édesanyja énekesnő és a helyi árvaház kórusának vezetője, míg édesapja a Novoszibirszki Filharmonikus Orchestra első oboistája volt – hamar felismerték fiuk tehetségét, így a kis Maxim előbb Galina Turtschaninova, majd Zakhar Bron pártfogásában csiszolhatta tudását. Utóbbit előbb Londonba, majd Lübeckbe is követte a család. Eddigre Vengerov már az európai koncerttermek ünnepelt fellépője volt, több neves hegedűversenyt – többek közt a londoni Carl Flesch Nemzetközi Hegedűversenyt és a Junior Wieniawski Hegedűversenyt – is megnyert. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Barenboim, Rostropovich, Abbado, Giulini vagy a Tavaszi Fesztiválon szintén fellépő Zubin Mehta. 16 évesen tartotta első mesterkurzusát a Los Angeles-i UCLA egyetemen, a tanítás és az ifjú zenei tehetségek gondozása azóta is egyik szívügye. Így nem meglepő, hogy 1997-ben első klasszikus zenészként az UNICEF zenei nagykövetének választották. 2008 után egy sérülést követően egyre ritkábban lépett színpadra hegedűsként, inkább másik szerelmének, a vezénylésnek szentelte idejét. 2012-ben a londoni Wigmar Hallban adott koncertjén tért vissza imádott hegedűjéhez. Az elmúlt két évben különböző zenekarok élén és/vagy szólistaként koncertezett Münchenben, Párizsban és a Genfi Paleo Fesztiválon. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Lengyel Kamarazenekar kíséretével kápráztatja majd el a magyar közönséget hibátlan technikájával, Mozart és Csajkovszkij művekkel a repertoáron.
  
  A szerencsések 2008-ban már részesei lehettek a csodának, amit Elena Bashkirova játéka jelent. Az orosz zongoraművésznő akkor is a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívásának tett eleget, akik akkor lemaradtak, most március 30-án a Zeneakadémián pótolhatják a mulasztást. Bashkirova – akárcsak Vengerov – zenész családból származik, első tanára maga a művésznő édesapja, Dmitrij Bashkirov zongoraművész volt. Elena tehetsége sokáig árnyékba szorult szintén zenész férjei hírneve mellett - előbb a hegedűművész Gidon Kremer, majd a zongorista Daniel Barenboim hitvese lett. Pedig Bashkirova már akkor is sokakat lenyűgözött a lelkesedést és pragmatizmust mesterien elegyítő játékával. Repertoárján egyaránt szerepelnek klasszikus és romantikus művek, de elkötelezett szóvivője a XX. századi daraboknak, számos kompozíció ősbemutatója fűződik a nevéhez. Olyan rangos zenekarok visszatérő szólistája, mint a Müncheni Filharmonikusok, a Bambergi Szimfonikus Zenekar, az Orchestre de Paris együttes, az Izraeli Filharmonikusok vagy a Chicagói Szimfonikus Zenekar. A kamarazene mindig is zenei pályafutása egyik fókuszpontja volt, kezdeményezésére és művészeti vezetésével jött létre 1998-ban a Jeruzsálemi Kamarazenei Fesztivál. A Zeneakadémia Nagytermébe ezúttal egy izgalmasan összeválogatott formációjával érkezik; fia, a hegedűművész Michael Barenboim mellett a svéd-dán csellista, Andreas Brantelid, a többszörös versenygyőztes klarinétos, Shirley Brill, és a firenzei Maggio Musicale és a Berlini Staatskapelle szólófuvolása, az izraeli Guy Eshed is a hangszeres szólisták új, felszálló pályán mozgó nemzedékét képviseli – a legmagasabb színvonalon. Kamaraestjükre különböző korszakokból válogattak: hallhatunk remekműveket Haydntól és Schuberttől kezdve Beethovenen át egészen Bartókig, mintha csak a Bécsi Koncerthausban lennénk.
  
  Maxim Vengerov és a Lengyel Kamarazenekar
  Zeneakadémia, Nagyterem, Március 22. 19.30
  Mozart: D-dúr hegedűverseny, K. 218
  Mozart: A-dúr hegedűverseny, K. 219
  Csajkovszkij: Melankolikus szerenád hegedűre és zenekarra, op. 26 (David Walter átirata)
  Csajkovszkij: Emlék (Souvenir d´un lieu cher - Scherzo), hegedűre és zenekarra, op. 42 (David Walter átirata)
  Csajkovszkij: Emlék (Souvenir d´un lieu cher - Meditation), hegedűre és zenekarra, op. 42 (David Walter átirata)
  Csajkovszkij: Valse-Scherzo, hegedűre és zenekarra, op. 34 (David Walter átirata)
  
  Elena Bashkirova és a Jeruzsálemi Fesztivál Kamarazenekara
  Zeneakadémia, Nagyterem, Március 30. 19.30
  Haydn: G-dúr trio, Hob. XV: 15
  Bartók: Kontrasztok
  Beethoven: B-dúr trió, op. 11
  Carter: Esprit rude
  Schubert: B-dúr trió, D 898
  
  Közreműködik: Michael Barenboim ─ hegedű, Andreas Brantelid ─ cselló, Guy Eshed ─ fuvola, Shirley Brill ─ klarinét, Elena Bashkirova ─ zongora



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 katie holmes    heaven & hell    solefald    slipknot    whiplash    tom felton    irie maffia rock trio    rob zombie    lara stone    hupikék törpikék    the gathering    akkezdet phiai    eleine    ska-pécs    felemelkedés    devin townsend    john lennon    dj case    noctem    bam margera    freedom call    jetsam    soulmirror    stúdió galéria    shade empire  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!