hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 10. hétfő   18:32
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Pénteken Budapesten játszik a Within Temptation
2014. március 14. PeCsa



  Három sztárvendég, köztük Tarja Turunen is hallható a Within Temptation idén megjelent új lemezén. A holland szimfonikus rockzenekar pályafutását új magasságokba emelheti az idei Hydra című album, melyet a hazai rajongók március 14-én hallhatnak a Petőfi Csarnokban.
  
  A szimfonikus metal legnépszerűbb énekesnőjét, Tarja Turunent kérte fel közös éneklésre Sharon den Adel, a holland Within Temptation énekese: a Nightwish egykori hangja és Sharon közösen adják elő a Paradise című, kislemezen is megjelent slágert. A két énekesnő nyilatkozatai szerint nem csak szakmai, de személyes síkon is remekül kijöttek egymással, ahogy az a dalhoz készült videón is látható.
  
  ”Ez az első alkalom, hogy a Within Temptation egy olyan lemezt ad ki, amelyen több együttműködés is hallható, és ezek közül néhány úttörő jellegű lesz, mind a zenekarunk, mind a zenei világ tekintetében.” - mondták el korábban az albummal kapcsolatban. Nem túloztak: az időközben megjelent nagylemezen az And We Run című dalban ugyanis egy amerikai rapper, Xzibit hallható, aki többek között az MTV Pimp My Ride című műsorának egykori házigazdájaként ismert.
  
  A harmadik meghívott a Whole World Is Watching című balladában tűnik fel: ezt dalt a Soul Asylum énekese, Dave Pirner énekli Sharonnal - ezt a zenekart Magyarországon elsősorban a Csellengők tv műsorban elhangzó Runaway Train című dalról ismerhetjük. A kapcsolódó klip itt látható.
  
  Ahogy a felkért sztárok és a kiváló videók is mutatják, a 15 éve működő Within Temptation lassan világsztár státuszba emelkedik, beérve a Nightwish népszerűségét is. A két friss videó néhány hónap alatt 5 millió megtekintést ért el, és a több mint 3 millió lemezt eladó zenekar új lemeze a slágerlisták első helyén nyitott Hollandiában és Csehországban is. Bejutott a TOP 10-be szinte minden nagyobb európai országban, és az Egyesült Államokban is megcsípte a 16. helyet. A digitális zenehallgatás terjedését látva talán még ennél is fontosabb, hogy az album az iTunes toplistáin is az élre tört.
  
  Az eddig 48 országban lemezt kiadó, és összesítve több, mint félmillió koncertlátogató előtt fellépő zenekar új turnéja csak Európában több mint 30 állomást tartalmaz. Budapesten március 14-én, a városligeti Petőfi Csarnokban láthatjuk őket.
  
  a Concerto Music bemutatja: World Tour 2014
  2014. március 14., péntek 19 óra
  Budapest, Petőfi Csarnok
  Belépő: elővételben 7900 Ft, a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatban 8900 Ft, a koncert napján 9900 Ft
  Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 programajánló: 
2019. január 19.
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
2019. január 25.
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
2019. január 27.
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Magna Cum Laude: 20 éves jubileumi nagykoncert
Dream Theater a FEZEN-en
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben
Most pénteken Fekete Zaj Tél: különleges tárlat kapcsolódik a koncertekhez
Nicki Minaj the Nicki WRLD tour and Juice WRLD
Viharban Születtem - Hobo életmű koncertje
Whitesnake 2019-ben, a Barba Negra-ban
Sirenia: szimfonikus metal tavasszal
 kiemelt 
Dream Theater a FEZEN-en
  
Visszatér a FEZEN-re a Dream Theater

Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben
Nicki Minaj the Nicki WRLD tour and Juice WRLD
Viharban Születtem - Hobo életmű koncertje
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kaszás géza    psycroptic    leleményes hugo    the secret    gesztivál    für anikó    robb flynn    élek és szeretek    stagediving    noel gallagher    devourment    jaya the cat    dead end path    kate nash    lourdes    antonio banderas    david bowie    nirvana    erőszakik    yellow spots    solefald    busa pista    rock tv    barack obama    sadist  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!