hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 6. csütörtök   16:01
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Júniusban Kassán ad koncertet Bob Dylan
2014. június 27. Steel Aréna - Kassa

  Több mint 50 éves pályafutása alatt Bob Dylan mindent elért, amiről egy zenész álmodhat: nemrég maga Barack Obama tüntette ki a számtalan slágert szerző amerikai énekest. Dylant azonban nem a kitüntetések, hanem a rajongókkal való találkozás élménye teszi igazán boldoggá, így a mai napig szinte folyamatosan úton van. Aktuális turnéja a jelen állás szerint nem érinti Magyarországot, de június 27-én könnyen elcsíphetjük: ezen a napon ugyanis a szomszédos Szlovákiában, a kassai Steel Arénában zenél a rocktörténet egyik legnagyobb alakja.
  
  Bob Dylan kétséget kizáróan egyike minden idők legnagyobb hatású dalszerzőinek. A kortárs zene igazi zsenije ő, egy költő gitárral a kezében, aki zenéjével és dalszövegeivel művészek és átlagemberek tömegeire volt hatással, sőt: sokak szerint új értelmet adott a könnyűzenének. A 72 éves amerikai énekes több mint 50 éve van a pályán, és ez idő alatt 35 albumot készített. Pályafutása kezdetén Dylan egészen új hangot hozott a zenébe, és ezzel egyszer és mindenkorra megváltoztatta a rock and roll zenét.
  
  Míg a legtöbb előadó slágerlista-kompatibilis dalokat próbált írni, Dylan valóságos himnuszokat alkotott, amelyeket generációk dúdolnak mind a mai napig. Blowin´ In The Wind, Masters Of War, Like A Rolling Stone, Knockin´ On Heaven´s Door, Mr. Tambourine Man, Just Like A Woman, All Along The Watchtower, Hurricane, Make You Feel My Love, I Shall Be Released, Tangled Up In Blue – felsorolni is nehéz lenne Dylan összes időtlen dalát.
  
  Az évtizedek alatt szinte minden stílus felbukkant zenéjében: blues, folk, pop, jazz, swing, gospel és rockabilly elemek egyaránt felfedezhetők. Legnagyobb fegyvere mégis a szavakban rejlik: „A rock´n´roll zene lényege számomra, hogy ezt a dolgot nem lehet félvállról véve csinálni. Ezt már akkor tudtam, amikor amerikai folkzenével kezdtem foglalkozni, hiszen az egy komolyabb műfajnak számított. A dalok csordultig tele vannak igazi, mély hangulatokkal: kétségbeeséssel, szomorúsággal, vagy éppen a diadal és az eltökéltség érzésével.
  
  Dylan összesen 11 Grammy, Golden Globe és Academy Award díjat kapott, és beiktatták a rock and roll legmeghatározóbb személyei közé is a műfaj dicsőség csarnokába, vagyis a Rock and Roll Hall Of Fame-be. Dylant Barack Obama amerikai elnök a „történelem egyik legnagyobb amerikai zenészének” nevezte, és 2012-ben kitüntette a legmagasabb, civileknek adható elismeréssel, az Elnöki Szabadságéremmel. Nemrég a Francia Becsületrendet is megkapta, a Rolling Stone magazin pedig az első helyre tette egyik szerzeményét a „Minden idők 500 legnagyobb dalá”-t tartalmazó listáján. Talán nem meglepő, hogy a Like A Rolling Stone volt a befutó...
  
  Dylan saját bevallása szerint 1988 óta megállás nélkül turnézik, ezért az aktuális koncertkörút címe nemes egyszerűséggel Never Ending Tour (Soha véget nem érő turné) lett. Bob és zenekara június 27-én érkezik régiónkba: a szlovákiai Kassán láthatjuk ezen a napon, a Steel Arénában. A koncertet szervező Vagaboond.com ügynökséget képviselő Michal Očovan nyilatkozata szerint a Steel Arénában várhatóan a több dalt is elhangzik majd a legutóbbi, Tempest című lemezről, mely 2012-ben jelent meg.
  
  A szlovákiai koncertre ülő- és állójegyek, valamint VIP belépők egyaránt kaphatók, melyeket az interneten, vagy akár a legnagyobb hazai jegyirodákban is megvásárolhatjuk, Kassát (Košice) pedig akár autóval, akár a MÁV-Start Hernád és Rákóczi EuroCity vonataival, illetve privát busztársaságok járműveivel is néhány óra alatt elérhetjük. További információkat találunk a http://visitkosice.eu/hu oldalon.
  
  A Vagaboond.com bemutatja: Never Ending Tour 2014
  2014. június 27., péntek 20 óra
  Steel Aréna, Kassa, Szlovákia
  
  Belépő: állójegyek 45 EUR-tól, ülőjegyek 49 EUR-tól, VIP állójegyek 79 EUR-tól
  Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal hálózatában



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 igor    stam1na    nagyúr    crown the lost    no turning back    she wants revenge    godnr.universe    s-modell    gypo    frank0 zer0    alice ricciardi    guilty parties    rita ora    vildhjarta    gerard depardieu    blahó borbála    Üvegtigris    kool and the gang    living dead army    dr living dead    city of echoes    agent steel    lakatos róbert    kellékfeleség    underworld  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!