hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2014. február 4. kedd   22:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyenes Compact Disco koncert


  Ingyenes koncerttel kedveskedik a közönségnek a Compact Disco Valentin-napon az Ötkertben. A néhány hónapja két állandó vendégművésznővel – Török Emese (dob) és Lahucsky Krisztina (gitár) -színpadra lépő csapattól megújult, megerősödött műsorra számíthatunk ezen az estén. A jelenleg a novemberben megjelent The Storm című album anyagával – köztük a nyár talán legnagyobb slágerével, a We will not go down-nal – turnézó zenekar idén először lép fel Budapesten.
  
  A zenészeknek ez a nap egyébként több szempontból is jelentős.
  ”Nagyon fontos ez a dátum számomra, mert pontosan 10 éve ezen a napon jelent meg az első album, amin szerepeltem. Ráadásul azért is érdekes ez a lemez, mert Gáborral ez volt az első együttműködésünk.” – meséli Walkó Csaba énekes.
  
  A másik jeles eseményről, mely ehhez a naphoz kapcsolódik, Csaba így nyilatkozott: - „Amióta ismerem Begit, azóta más szempontból is fontos lett ez a dátum, hiszen ekkor van az ő születésnapja, amit mindig megünneplünk.”
  
  Azt, hogy vár-e Begire az Ötkert színpadán valami meglepetés, nem árulták el a zenésztársak, de Pál Gábor azért ennyit megsúgott: - „Általában csak szóban köszöntjük egymást, esetleg egy gyors koccintás erejéig, de nem szoktunk nagy banzájokat rendezni.
  
  Szeretettel várunk mindenkit egy közös ünneplésre!
  
  Compact Disco Valentin-napi koncert
  Budapest, Ötkert (V. Zrínyi u. 4.)
  2014. 02. 14. 21.00
  A belépés ingyenes!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 macbeth    christina aguilera    69 eyes    divine damnation    neckbreakers ball    vinnie moore    grain    erik sumo    karma to burn    spread eagle    brandon flowers    amorphis    eluveitie    royal hunt    mózes réka    lóripop    the devils blood    djabe    katatonia    manticora    shallov    the spirit    primordial    nightmare    sick of it all  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!