lemezajánló [nagylemez] 2014. január 30. csütörtök 00:00
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloIced Earth: Plagues Of Babylon
Az amerikai power metal zászlóshajója, az Iced Earth egészen biztató módon állt fel abból a helyzetből, amiből sokan nem tudtak volna továbblépni. A legendás hang, az érzésekkel teli Matt Barlow távozása után jött a sikolykirály Tim „Ripper” Owens, és a vele készült The Glorious Burden és Framing Armageddon (Something Wicked Part I) lemezek remekül megkomponált, ütős remekművek lettek (noha a Barlow-hívők persze nem tudták elfogadni Tim-et a zenekar frontembereként). Meglepetésre aztán visszajött Matt, de a 2008-as The Crucible Of Man (Something Wicked Part II) albumon mégis elmúlt a varázs – korrekt de totálisan semmitmondó lemez született.
Barlow megint el, az új énekesnek szerződtetett Stu Block viszont remek húzása volt a zenekarvezető Jon Schaffer-nek, az Into Eternity énekese ugyanis önmagában ötvözi mindkét elődje erényeit – Barlow érzelemdús orgánumát és Ripper pengehangját. A 2011-es Dystopia album is visszahozta a rajongók optimizmusát, nagyon kellemes, helyenként kifejezetten fülbemászó, emlékezetes nótákat pakoltak össze Schaffer-ék. A nagy kérdés persze az, hogy kitart-e a lendület, a legújabb Plagues Of Babylon is folytatja-e a meggyőző teljesítményt?
Nehezen indul az album, a címadó dal 2 percen keresztül egyfajta introval vezeti fel magát, amit egy kicsit sokallok, bár a sejtelmes témák jók. Kimért tempójú nóta, sok gitáros színezéssel és szólóval, de csak néha bukkan fel Schaffer jellegzetes galoppozós riffelése. A refrénben Stu énekhangja egészen Barlow-s, szinte meg sem lehet különböztetni az orgánumukat. Bátor döntés volt egy majdnem 8 perces dallal kezdeni a lemezt, és nem is lett volna ezzel gond, ha legalább pár izgalmas váltást tartalmaz a nóta. Így viszont nem érzem kellően erős nyitószámnak.
A másodikként következő Democide ugyanolyan vonatott bevezetéssel indul, mint a Plagues Of Babylon, jó lenne egy kicsit felébreszteni a hallgatót, srácok! Ez egy percnyi várakozás után meg is történik, gyors nóta alakul ki a jellegzetes zakatolós Iced Earth riffeléssel. A szólómunka nagyon kellemes, melodikus, Troy Seele-re korábban is jellemzőek voltak ezek a finom megoldások.
A The Culling már valamelyest lényegre törőbb, a stúdiózenészként közreműködő Raphael Saini egészen a blastbeat-ekig elmerészkedik, hatásos megoldás. A szintén új arcnak számító Luke Appleton basszer nem villant sehol, szolgai módon követi a dal ívét, Ebben a számban megkapjuk az első végre igazán emlékezetes, finom melódiákkal megtámogatott refrént. Troy Seele is remek szólót pakolt ebbe a dalba.
Az Among The Living Dead-ben Luke Appleton basszusmunkája végre kicsit előtérbe kerülhetett, a riffek viszont groove-osabbak a megszokott Iced Earth-ös irányvonalnál. A Blind Guardian frontembere, Hansi Kürsch duettezik ebben a dalban Stu Block-kal, nem rossz ez a kooperáció, a Demons & Wizards időszakra emlékeztet (tényleg, jó lenne e téren valami folytatás). A gitárszóló megint ütősre sikerült, kicsit tekerősebb, heavy metal-osabb az Iced Earth világánál. Mint az előbb elmondottakból is kiderül, valamelyest kilóg a sorból ez a nóta, de ez egyáltalán nem jelent hátrányt.
Az ötös Resistance-ben aztán ismét visszatér Schaffer csuklógyilkos riffelése, de ezúttal a málházós témák jelentik az érdekességet. A kellemes melodikus refrén ezúttal is jól sikerült, ebben erős az Iced Earth, és Stu Block-kal úgy tűnik remek az összhang e téren is. Block sikolyokkal nem igazán kényeztet minket, de azért megmutatja, hogy ilyet is tud. A dal középrészének belassulása és sejtelmessége jó váltás, aztán jön újra a málházás és a refrén.
The End? Egyelőre még nem, még csak a 6-os dalnál tartunk. A lassú, pengetős bevezetésből aztán ismét egy keményebb kötésű dal alakul ki. A gitár melódiák ezúttal is mosolyt csalnak az arcra, kellemes hallgatnivaló, a refrén is jól sikerült. A középrész begyorsulása és az eddig hanyagolt kétlábdobos témák jó ütemben érkeztek, az ilyenek miatt szeretjük Schaffer mesteréket. Az „is this the end” bekiabálást viszont nem tudom ki végezte, mintha a Sworn Enemy énekese szabadult volna be a stúdióba (vagy valami őrült tekintetű eszelős), nagyon nem illett ide. A Schaffer, Appleton és Saini alapozására ráépülő technikás szólómunka aztán visszazökkent az eredeti kerékvágásba. A dal vége ismét egy akusztikus levezetés lett, jó keretet ad a nótának.
Az If I Could See You az Iced Earth klasszikus hangzását idézi meg, a Dark Saga felé kacsintva. Nagyon eltaláltak a dallamok és a refrén, Stu Block remekel, a gitárszóló is figyelemre méltó. Érdemes lesz koncerten előszedniük ezt a számot.
A Cthulhu ismét azt a megoldást alkalmazza, hogy egy lassú, merengős témából vált keményen riffelőssé a nóta. Viszont végre Stu is kiengedi a hangját. A refrén most se rossz, csak feltűnő, hogy túlságosan ugyanolyan sémára építkeznek a fogósnak, emlékezetesnek szánt refrének a lemezen. Schaffer és Seele együttműködése nagyon jól együtt él az egész albumon – egyik kemény, horzsoló riffekkel adja az alaptémát, míg a másik finom motívumokkal, díszítésekkel színezi a dalt.
A Peacemaker aztán újfent nem egy tipikusnak mondható Iced Earth nóta, némelyest rock-os felütéssel, erősen a Metallica Load/ReLoad korszakára emlékeztetve. Aztán keményedik a hangnem, nagyon jó a szaggatott, pattogós téma, amelyben Raphael Saini dobtémái is részt vesznek. A megadallamos gitármelódiák később meg már egészen az európai power/heavy metal stílusában íródtak. Ilyeneket se nagyon hallottunk eddig Schaffer-éktől, de a rock-os dallamvezetés egyébként is áthatja az egész szerzeményt.
A tízes Parasite ismét egy kissé tradicionálisabb hangvételű Iced Earth nóta. Nem ártott volna ide is valami érdekesebb váltás vagy hatás, jót tett volna egy kis sokszínűség. Ez volt egyébként az utolsó kifejezetten Iced Earth szerzemény a lemezen. A soron következő Spirit Of The Times ugyanis a Schaffer Sons Of Liberty projektjének íródott, csak erre a lemezre is felkerült, kicsit karcosabb formában. Ez a himnikus hangvétel inkább valóban Schaffer patrióta projektjének világába illik jobban, de az „Iced Earth-ösítés” is jól sikerült. Befejezésként egy kis örömzene a haverokkal, a Highwayman egy Jimmy Webb feldolgozás, ahol Volbeat-ből ismert Michael Poulsen és a Symphony X / Adrenaline Mob énekes Russell Allen is hallhatók. Semmi különös, lemez végi érdekességnek elfér. Az Outro címen futó baromkodásra meg aztán tényleg semmi szükség nem volt, az általában méltóságos hangvételű Iced Earth nótákhoz nem illik az efféle komolytalankodás.
Méltó alkotás lett az Iced Earth-höz a Plagues Of Babylon? Igen! Ütősebb, erőteljesebb lett a megelőző Dystopia-nál? Nem!
Bár sokan nagyon fanyalognak az album kapcsán, a Plagues Of Babylon egyáltalán nem lett rossz alkotás, ami bukásra van ítélve. Sőt, sok érdekes, szokatlan megoldás is felbukkan, amilyeneket eddig nem igazán hallhattunk a zenekartól. Megéri tehát odafigyelve hallgatni a lemezt.
Ezzel együtt a nóták mégsem lettek annyira erősek, hogy számos új kedvencet, elmaradhatatlan koncerttartozékot üdvözölhessünk. Biztosan lesz pár, amik élőben is megállják a helyüket, illetve kiemelkedő pontként, erős pillanatokként maradnak meg a lemezről, de a megelőző Dystopia összességében sokkal több fogósabb, emlékezetes dalt tartalmazott. Nem hiszem, hogy csalódásra kell okot adjon a Plagues Of Babylon lemez, mindössze ne a Stu Block-kal készült eddigi legerősebb alkotásként készüljünk rá.
Felállás: Stu Block: ének
Jon Schaffer: gitár, ének
Troy Seele: gitár
Luke Appleton: basszusgitár
Raphael Saini: dob
Iced Earth: Plagues Of Babylon 01. Plagues Of Babylon
02. Democide
03. The Culling
04. Among The Living Dead
05. Resistance
06. The End?
07. If I Could See You
08. Cthulhu
09. Peacemaker
10. Parasite
11. Spirit Of The Times
12. Highwayman
13. Outro