lemezajánló [nagylemez] 2014. január 13. hétfő 18:47
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloOmega Diatribe: Iapetus
A tengerentúl nagyon megy az a bizonyos modern metal hullám, amit ott (kissé nagyképűen) New Wave Of American Heavy Metal-nak neveznek. A recept egyszerű: mélyre hangolt, modern groove-os, thrash-es témákra alapuló, súlyos ütemekből táplálkozó zene, acsarkodós, üvöltős énekkel. Ha vannak dallamos énektémák is, az jó, de ha nincsenek, az se baj. Ugyanígy a gitárszólók megléte sem követelmény, de esetenként ártani nem árt. A Pantera örökségéből kiindulva például a Lamb Of God és a Five Finger Death Punch elég komoly ismertséget és hírnevet tudtak maguknak szerezni, de az olyanok, mint a God Forbid, Chimaira vagy a Throwdown is említésre méltók.
Nálunk annyira nem pörög ez a vonal, talán egyedül a Leander tudott valamit megragadni ebből a zenei hangulatból, és ezzel próbálkozik most a budapesti Omega Diatribe is, csak ők mindezt a szigorúbb, technikásabb irányból megközelítve, elhagyva a popos (hogynemondjam, szirupos) elemeket. Debütáló albumuk, a Iapetusvégighallgatható a Bandcamp-en, a fentebb emlegetett amerikai zenekarok rajongóinak jó választás lehet.
Az album szól, mint a vadbivaly, ebben hiba nincs. Persze ilyen zenét valóban csak súlyosan megdörrenő anyaggal lehet és érdemes prezentálni. Talán a Lamb Of God lehet a legjobb megközelítés, Komáromi Gergely öblös üvöltése és a páni félelem mindenféle dallamfoszlánytól Randy Blythe-ot idézi, a harapós groove-ok is egyértelműen az amerikai vonal sajátosságai. Tetszik, hogy a súlyosság mellett a Pantera játékossága és olykor egész technikás riffek is tetten érhetők, ahová pedig mintha a Meshuggah keze tette volna be a lábát... A szólók terén a srácok legtöbbször amolyan túlvilági, elszállós hatású hangfoszlányokban gondolkodnak, de a koncepcióhoz (az emberek és idegenek megállapodása a Föld használhatóságáról) ez tulajdonképpen passzol.
A hatást a deathcore-os elemek is súlyosbítják, amelyek szintén nem állnak messze az amerikai modern metal eszköztárától. Gyakorlatilag mindegyik dalban lehet találni érdekes, figyelemfelkeltő, ötletes elemeket. Hol a mázsás gitárriffek vadítják meg a hallgatót, hol egy szegelős blastbeat töri meg a súlyos kalapálásokat, hol egy ötletes groove ül meg a fülekben, hol olyan kifacsart riffeket hallunk, hogy tényleg oda kell figyelni, hogy is van ez... Talán az ének lehetőségei lettek a legkevésbé kihasználva, mert bár ezzel a műfajjal nem ellenkezik az egyhangú üvöltés, fontos lenne, ha az előzők mellett pár emlékezetes, ötletes refrént vagy énektémát, csordavokált, stb. is meg tudnék említeni, mint kiemelkedő pontot.
Amennyire megfigyeltem, a lemez első fele próbál egy kicsit befogadhatóbb, könnyebben követhetőbb, a Pantera groove-osságát szem előtt tartó szerzeményekre koncentrálni, aztán észrevétlenül átcsúszunk az egyre komplexebb, technikásabb, széttördelt riffek és ütemek világába, a Meshuggah útmutatásai nyomán. A közérthetőség ilyen fajta mellőzése talán hátrányt is jelent a zenekar számára. Egy átlag hallgatónak (akinek már zúg a feje a sok Meshuggah és God Forbid lemeztől), nem igazán tartalmaz olyan momentumokat, amelyektől ne azt mondaná, hogy egy N+1-edik hasonló lemezt hallgatott.
A mai zenei közegben létfontosságú, hogy valamivel azonnal maga mellé lehessen állítani egy zenekarnak a hallgatót, mert második hallgatásra már csak nagyon kevesen adnak esélyt egy bandának, pláne egy ismeretlenebbnek. Nem mondom, hogy az Omega Diatribe szerzeményei esetében ne lennének ilyen elemek, és a hangzás is megfelelő arra, hogy valósággal falhoz préselje az embert, de (legalább 2-3 húzónótától) vártam volna valamiféle katarzisélményt, ami viszont elmaradt. Még akkor is fontos ez, ha a Iapetus lemezzel a banda egyértelműen az odafigyelősebb, komplex és technikás megoldásokra nyitottabb hallgatók figyelmét akarja elnyerni.
Az irány mindenképpen biztató, és mivel nálunk eléggé hiány van a ZS-re hangolt, ultrasúlyos, széttördelt, technikás zenei világot magukénak érző bandákból, az Omega Diatribe alkalmas lehet ennek a résnek a kitöltésére.
Felállás: Komáromi Gergely: ének
Hájer Gergő: gitár
Császár Attila: gitár
Szathmáry Ákos: basszusgitár
Metzger Dávid: dob
Omega Diatribe: Iapetus 01. Molecular Torsion
02. Luna Reliquit
03. Three Mystic Apes
04. Unshadowed Days
05. Eon Of Decay
06. Forty Minutes
07. Everlasting Connection
08. Stenosis
09. Visual Screaming
10. Runcation