hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. december 23. hétfő   04:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jazz Showcase- Lee Kinitz & Florian Weber trio (USA, D)
2014. január 12. 20 - 22h, MÜPA Fesztivál Színház

  Közreműködik: Lee Konitz - altszaxofon, Florian Weber - zongora, Robert Landfermann - bőgő, Jonas Burgwinkel - dob
  
  Míg a péntek a török, a vasárnap a német jazz ünnepe lesz a Jazz Showcase-en, sőt több is annál. Nemzetek és korosztályok világraszóló találkozásával zárul a háromnapos rendezvénysorozat. Az amerikai jazzlegenda, az altszaxofon cool mestere, Lee Konitz, aki szó szerint mindenkivel játszott - így Dave Brubeck-kel, Ornette Colemannal, Charles Mingusszal, Gerry Mulligannel és Elvin Jonesszal is, illetve részt vett Miles Davis Birth of the Cool című korszakos jelentőségű albumának felvételén -, 2006-ban kezdett Florian Weber német zongoristával dolgozni. Weber triója, amelyben a ritmusszekciót Jeff Denson és Ziv Ravitz alkotta, kezdetben Minsarah névre hallgatott, s ismertté válásukban nem kis szerepe volt annak, hogy Konitz több mint vendég, rendszeres közreműködő lett a feltörekvő hármas mellett. Együttműködésüknek három évvel később újabb album lett a lenyomata, miközben folyamatosan vettek részt közös koncertkörutakon is.
  
  A Müpába érkező produkcióba még egy csavart elhelyez a két főszereplő, Konitz és Weber, ugyanis a ritmusszekcióban ez alkalommal Robert Landfermann bőgős és Jonas Burgwinkel dobos szerepel, akik a mindennapokban a legizgalmasabb német zongoristák egyikének, Pablo Held triójának állandó tagjai. Lemondhatunk a stiláris kategorizálás kísérletéről, elfelejthetjük a cool, avantgárd, poszt-bop, modern kreatív jelzőket. Egyszerűen varázslat fog szólni a színpadról ezen a vasárnap estén.
  
  Jegyárak: 2500, 3200, 3900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paul    org4org    baobinga    szabó éva eszter    spelll    rév zenekar    death night feast    hot water music    S X    imperial age    lo!    dilis szerelem    az emlékmás    közért noise    fear factory    kézdy luca    long play 33 1/3    the green hornet    obituary     amanda seyfried    cadik    balázs józsef tamás    bakay marci    don gatto    kettőnégy  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!