hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [könyv]  2013. december 18. szerda   16:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Grandpierre Attila: Apám szíve dobog bennem
Négy nemzedék versei a csillagokból

  Talán nincs olyan ember, aki a Grandpierre névre ne kapná fel a fejét. Grandpierre Attila családja 150 éves örökségét viszi magával, a művészetet. Ő maga a természettudomány doktora, a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Továbbá frontember, a világszerte keresett Vágtázó Halottkémek, majd a Vágtázó Csodaszarvas énekese, aki újraélesztette a mágikus népzenét, fuzionálva azt a hetvenes évek progresszív rockzenéjével. Így lett a VHK a csillagok és az álmok zenéje, melyre még a New York Times is felfigyelt.
  ”Ötéves koromban kijelentettem, hogy csillagász leszek. Amikor szüleim kérdezték, hogy miért, azt feleltem, hogy azért, mert nekem a Nappal kell foglalkoznom. Látszólag ezzel ellentétben, hétéves koromban pedig egyszer csak kijelentettem, hogy énekes leszek. Kérdezték, hogy akkor most mi leszek, énekes vagy csillagász? És azt feleltem: mindkettő. Később mindkettőt elfelejtettem, de aztán mégis úgy alakult, hogy mindkettő, csillagász és énekes is lettem, egyszerre. Honnan tudtam én ezt hétévesen?
  
  Most mindebből a múltból, lélekből, s a csillagokból, megjelent a Grandpierre nemzedékek verseskönyve, Apám szíve dobog bennem címmel. A válogatáskötet tulajdonképpen a család több mint másfél évszázados történetének szelleme.
  
  Vers a múlthoz, a csillagokhoz, vers Petőfihez
  
  150 évet átfogó verseskötet, négy nemzedék, hat költő. És a vezérfonal: a családi összetartozás. Hogyan élnek bennünk tovább őseink? A versek élményszerűen tolmácsolják az öröklődés csodáját. Miután mindannyiunknak alapélménye a családi összetartozás, és gyakran vannak ilyen élményeink, és az öröklődést a tudomány kívülről és materialista módon közelíti meg, ez a kötet maradandó és elgondolkoztató élménykincset jelenthet mindannyiunk számára. Így ajánlja a frissen megjelent kötetet maga Grandpierre Attila.
  A Grandpierre-családban hagyomány a verselés, legalább 150 éve. Grandpierre Károly, a Svájcból Kolozsvárra települt Charles Grandpierre fia, Kossuth tollnoka, Garibaldi szabadságharcosa, Petőfihez írt versével kivívta Vahot Imre író, szerkesztő nagyrabecsülését. A következő nemzedékben Dr. Grandpierre (Bod) Károly rendkívüli verseket írt. A következő nemzedékben ifj. Grandpierre Károly, aki életét adta a magyar szabadságért, nem érte meg első verseskötete kiadását. Testvére, Grandpierre K. Endre költőként is ismert, három verseskötete jelent meg. Mindkét fia verseket ír. Grandpierre Károly, festőművésznek egy, Grandpierre Atilla, csillagász-zenésznek két verseskötete jelent meg. A kötet ízelítőt ad a Grandpierre-család verseiből. A Grandpierre-család verseiben az is különleges, ahogy verseikben rendre kifejezik összetartozásukat. A könyv címlapját Grandpierre Károly: „Egy pillanat az Örökkévalóságból„ című festményének részlete díszíti.
  A Titokfejtő Könyvkiadót Grandpierre K. Endre alapította, mert a kommunizmusban műveit tiltólistára tették. Eddig 12 könyvet adott ki Grandpierre K. Endre és Grandpierre Atilla műveiből a történelem és a Világegyetem titkainak megfejtéséről. Ezekből jelenleg nyolc könyv kapható , különleges kedvezménnyel.
  
  A különleges könyv a Titokfejtő Könyvkiadó kiadásában látott napvilágot 2013 decemberében, Grandpierre Attila gyűjtő munkája nyomán.
  Oldalszám: 120 (kemény fedeles)
  Bolti ár: 2500 Ft
  Kedvezményes ár: 1500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. szeptember 20.
Northern Winds tour: Vorgrum (ARG), Kylfingar (HUN), Kalevala (RUS), Grimner (SWE) (Dürer Kert - Budapest)
2018. szeptember 26.
Spectral Voice, Discomfort, Purulent Rites (Dürer Kert - Budapest)
2018. szeptember 28.
Jazzanova (D); Shaibo (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
MORPH Kalmár János ˑ Mata Attila ˑ Szabó Tamás
Gaál József - Vezeklések kora
Tasi Csaba orgona-diplomakoncert
Schallinger-Foidl Artúr orgona-diplomakoncert
Az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye látható a Virág Judit Galériában
Agárdy-emlékláncot idén Csernus Mariann Kossuth-díjas művész kapta
Szeryng 100: Baráti Kristóf és Jakub Jakowicz - Bach szonátái és partitái szólóhegedűre
Egy hónap múlva Büszkeség és balítélet a Centrál színházban
 kiemelt 
Budapesten koncertezik David Duchovny
  
Amikor David Duchovny nevét meghalljuk mindenkinek a kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, az X-akták, Fox Mulder ügynöke, a Kaliforgia Hank Moodyja és számos sorozat, sikerfilm főszereplője jut eszünkbe

Northern Winds tour: Vorgrum (ARG), Kylfingar (HUN), Kalevala (RUS), Grimner (SWE)
Killfest 2019 - Overkill, Destruction, Flotsam And Jetsam
Within Temptation: decemberben Budapesten
Spectral Voice, Discomfort, Purulent Rites
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 futurspektiv2    destroy the carrot    sunset    wongraven    hellfreaks    retarded fish    spi    sodom    ashton kutcher    a kutya vacsorája    ad astra    heboidophrenie    the avengers    defeated sanity    stúdió galéria    a storm of light    diablo blvd    utódok    battle: los angeles    walking with strangers    avatarium    dew-scented    odin    artus társulat    kobalov  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!