hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. december 12. csütörtök   10:59
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Napalm Death és Hatebreed a Barba Negra-ban


  Február 25-én sokak álma válik majd valóra, hiszen még alig heverhettük ki a december 9-i Madball-koncertet, máris fel kell készülni arra, hogy két olyan, mindmáig megújuló zenekar látogat majd az A38 szervezésében a Barba Negrába, amik több évtizedes munkájukkal rengeteget tettek a modern keményzene jelenéért. Márpedig a Hatebreed és a Napalm Death külön-külön is megérdemlik a figyelmet, együtt pedig biztosan nem kímélnek majd senkit sem.
  
  Jamey Jastáék hatodik nagylemeze, a 2013 januárjában megjelent The Divinity of Purpose valóban új időszámítást indított el a Hatebreed életében, hiszen a connecticuti metalos hardcore banda visszafoglalta saját trónját abban a hangzásvilágban, aminek alapjait tizenöt évvel korábban ők maguk rakták le. Erről a nyári, Budapest Parkban adott koncerten is megbizonyosodhatott az a másfélezer rajongó, akik egyként ordították a friss dalok sorait is, hiszen a thrash metalból, a hardcore/punkból és a súlyos groove-okból építkező dalok nagymesterei élőben is bizonyították, hogy kiemelkedő formában vannak. Mindezt az is bizonyítja, hogy az idei év világ körüli turnéi tavaly sem hagynak alább, így az emblematikussá vált zenekar – amelyik 2007-ben az A38 Hajón is fellépett a Kultiplex, valamint a méltán legendás Sportsziget után – a következő évet a Napalm Death oldalán indítja el, közös, megosztott headliner-turnéjuk pedig Budapestre is eljut majd egy linzi fesztivál és egy umeai fellépés között.
  
  Ha pedig a legközösebb nevezőt keressük Barney-ék zenekara és a Hatebreed között, az biztosan az, hogy mindkét zenekar sokkal inkább vezető, semmint követő természetű. Az extrém hangzások szerelmeseinek aligha kell ecsetelni, hogy a Hatebreed és a Napalm Death mindmáig hogyan befolyásolja alapjaiban a keményzene jelenét, és ez egyes egyedül annak tudható be, hogy egyik formáció sem elégszik meg saját komfortzónájával, és folyamatosan törekszik arra, hogy frissen tartsa üzenetét és zenéjét egyaránt. A brit grind-legenda 2012-ben jelentette meg legutóbbi nagylemezét, az itthon is bemutatott Utilitarian-t, ám a banda azóta splitelt a Converge-dzsel és az Insect Warfare-rel is, miközben a zenekart immáron 33 éve (!) ugyanaz a tenni akarás és a hardcore-ból merített üzenet központúság jellemzi. 2014 első igazán kiemelt keményzenei eseménye így valódi örömünnep lesz mindazoknak, akik a metalközeli hardcore, a grindcore, a death metal és a punk négyszögében érzik otthonosan magukat, a koncert pedig nemcsak amiatt kihagyhatatlan, mert ritka dolog két ekkora óriást egy színpadon látni, hanem azért is, mert még bőven van mit mondania mindkét zenekarnak – és emiatt továbbra is érdemes figyelni rájuk.
  
  Az A38 Hajó bemutatja:
  2014. február 25., Budapest @ Barba Negra Club, 20:00
  HATEBREED (US), NAPALM DEATH (UK)
  Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.500 Ft (a koncert napján)
  Jegyelővétel: A38 Hajó, Barba Negra Club, a Ticketportal Bajcsy-Zsilinszky úti irodája és a www.a38.hu honlapon.


Kulcsszavak:
  napalm death     hatebreed 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Hatebreed – Wayne Lozinak állapota javul, a turné folytatódik

Hatebreed, Crowbar

Hatebreed + Crowbar a Durer Kertben

Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar

Limitált kiadású Hatebreed Shape Vinyl

 programajánló: 
2025. november 15.
The Rasmus: Weirdo Tour 2025 – Budapest is a listán!
Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Így ünneplik a barátai a „magyar világsztárt” Németh Gábor életmű koncert
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Halestorm + Bloodywood a Barba Negra-ban
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hangsúly    john sykes    guillermo del toro    artifact    dilis    bam margera    liane carroll    corb lund    joe lynn turner    chronosphere    off with their heads    leecher    royal flush    warwick    walking with strangers    album    born again    korpás éva    ill nino    brian de palma    the last stand    piramis    jeszenszky istván    edward norton    the horrors  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!