hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [party]  2013. december 9. hétfő   17:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Phon_o (Monkeytown, 50Weapons - Berlin) a Hajón
2013. december 13. A38 Hajó

  A két belvárosi kávézó/kultkocsma/meetingpoint egy estére összeáll, hogy meginvitálja Budapestre egyik közös kedvenc producerét, a berlini Phon.o-t és persze mindenkit, aki tudja milyen a két hely között ingázni egy hosszú éjszaka előtt-közben-után.
  
  A ´pontos´ nevű srác még Apparattal együtt kezdett el zenélgetni a 90-es évek hajnalán, majd a vidéki létet megunván hová máshová is költözhetett volna, mint Berlinbe, ami ekkor ugyan még nem számított a menőség mekkájának, de már jó úton haladt affelé.
  Itt kezdett rátalálni saját hip-hop, dub, dubstep és house alapú hangzására és pár kisebb megjelenés után fel is figyelt rá a korszak punktechno fenegyereke T.Raumschmiere.
  Egy pár egyetemi évvel, hang- és videóinstallációval és grafikai munkával kesőbb már az 50Weapons színeiben láthattuk újra, mely a Modeselektor-ék nevével fémjelzett Monkeytown alá tartozó, zseniális label.
  
  A telep/központ feelinget a Kiégő Izzók látványinstallációja, valamint olyan hazai dj-k hozzák majd el a hajóra, akikkel rendszeresen találkozhattok a két helyen - a lemezjátszók, vagy néhány söröskorsó mögött.
  
  Fellépők:
  
  Nagyszínpad:
  
  Phon_o (Monkeytown, 50Weapons - Berlin)
  9b0 ( Forward / Központ)
  iamyank ( Chi / ChiWare Recordings / ASAN)
  Headshotboyz (Telep / NIGHTDRIVE)
  Nitelight / Subotage ( Selected Sounds / NVC )
  
  Motorbár:
  
  Bal + Safair (Le Bomb)
  BERGI (Monkey6)
  Constant + Nu_Clear (Deepin´ Session / Celofán Kollektíva)
  Mr.MSTRS(S*10)
  Seres aka. Tempo (NVC)
  T33BAG The Hustla (S/M Digital Rec)
  
  Visual install: Kiégő Izzók
  
  Jegyek kaphatók:
  Központ (1075 Bp, Madách Imre út 5.)
  Telep (1075 Bp, Madách Imre út 8.)
  A38 Hajó (1114 Bp, Budai alsó rakpart)
  
  Online jegyek: http://a38.hu/
  
  Jegyek elővételben: 1800 Ft
  Jegyek a buli napján: 2300 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sweat & tears    the subways    the cult    cold snap    metalchamp    turunen    constants    bws     indian    lighthouse project    between the buried and me    vanderbuyst    mózes réka    strokes    john cale    liszt    boros lajos    ready the prince    30 perc vagy annyi se    bryan adams    papa roach    firkin    tesco disco    sentinels     devourment  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!