hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. december 6. péntek   19:38
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Death Angel, Dew-Scented, Extrema, Adimiron
2013. december 2, Szene, Bécs

  Elképesztően erős koncertbanda a san franciscoi bay area-ból származó Death Angel, erről itthon is számos alkalommal megbizonyosodhattunk. A banda gyengének, de akár közepesnek minősülő albumot soha nem adott ki a története folyamán, csakis a jellegzetesen agyas, zúzósan melodikus bay area thrash metal magasfoka hozható összefüggésbe a nevükkel. A 2004-es visszatérő albumuk után is megáll a lábán ez a megállapítás, sőt mi több, a friss és ropogós The Dream Calls For Blood korongot talán nem túlzás az újjáalakulás óta született legerősebb alkotásnak nevezni. Nem múlt el nyomtalanul a debütáló The Ultra-Violence lemez megjelenésének 25. évfordulóját megünneplő körút, az új szerzeményeken is felfedezhető ennek hatása.
  Sajnos a lemezbemutató turné ezúttal elkerülte Magyarországot, ám Bécs nem volt messze ahhoz, hogy az ugyancsak nagy kedvencnek számító német Dew-Scented társaságában ismét elcsípjük az eredetileg filippínó zenészeket tömörítő Death Angelt. Mára a tagság némileg megváltozott, de az erőteljes élő produkciójuk egy fikarcnyit sem fakult.
  
  Több koncerthelyszínt ismerek már Bécsben, de a Szene nevű klubhoz még nem volt szerencsém. Kisebb, de korrekt klubról van szó, feltűnő jellegzetesség a színpad irányába némileg lejtő nézőtér, ami által a hátrébb álló, alacsonyabb nézőknek sem kell annyira nyújtózkodni. Szerintem briliáns ötlet. A turnén a Death Angel és a Dew-Scented előtt két olasz előbanda melegített, az Extrema és az Adimiron. Utóbbi már éppen a színpadon játszott a megérkezésemkor, ám túl sok minden nem maradt meg a tömény zúzásukból. A tagok példaértékű lelkesedéssel bólogattak a színpadon, az énekes pedig hörgés/üvöltéssel és itt-ott (nem valami meggyőző) dallamos énekkel tolmácsolta a mondanivalót. Emlékezetes témák, melódiák hiányában csak egy masszív riffszőnyeget lehetett hallani a zenéjükből, a kicsit túlhangosított dob is ráerősített erre. Bár néhány fej bólogatásnak indult a nézőtéren, a csekély számú érdeklődőt nem sikerült maguk mellé állítaniuk.
  Hasonló eredménnyel zárult az Extrema koncertje is. Nem lettek sokkal többen a színpad előtt, de az érdeklődve figyelésnél nagyobb hatást nem sikerült kiváltania a zenekarnak. Dicséretükre legyen szólva, az ő beleélésük és színpadi zúzásuk is maximális volt, zenéjük pedig a Cowboys korabeli, groove-os, de mégis erőteljesen thrash-es Pantera-ra emlékeztetett. Ezt alátámasztandó, az énekes fizimiskája és színpadi mozgáskultúrája is szinte egy az egyben a fiatal Phil Anselmo-t idézték. Persze karizma dolgában nem vehette fel a versenyt a nagy öreggel, hiszen valószínűleg Phil egyetlen intésére forrongó masszává változott volna a nézőtér, míg az Extrema frontembere hiába próbálta wall of death-re biztatni a maroknyi megjelentet, már az elején borítékolni lehetett, hogy kínos égés lesz a próbálkozásból – így is történt.
  
  Sajnos az ilyen semmitmondó előzenekarok miatt egyre inkább csak a fő fellépőkre kezdenek megérkezni a látogatók, így maguknak a feltörekvő bandáknak se nagyon éri meg egy maroknyi, unott képű lézengő előtt játszani. A Dew-Scented-re azért már többen lettek, ez valószínűleg köszönhető egyrészt az anyanyelvi kapcsolatnak, másrészt a kvázi főbanda (divatosan szólva „szpesülgeszt”) státusznak. A zenekart szinte meg sem lehetett ismerni a színpadon, Leif Jensen frontember mellett a tavalyi évben a teljes tagság lecserélődött. Mondjuk ez náluk egyáltalán nem szokatlan jelenség, de még a 2003 óta régi bútordarabnak számító Alexander Pahl basszer sincs immár a soraik között, teljesen új arcokat láttunk a színpadon. Persze amíg ilyen brutális intenzitással zúzzák a csontropogtató thrash/death metalt, addig engem nem zavar, kik reszelnek a világ leginkább kappanhangú énekesének számító Leif mellett, a Dew-Scented mindig is híres volt arról, hogy tarolnak a deszkákon. Ez így történt ma is.
  Bár a főzenekarhoz hasonlóan nekik is van viszonylag friss albumuk, a mai estén nem csak az Icarus lemez játszotta a főszerepet, hanem a legerőteljesebb időszakuknak számító 2002-2007 közül született dalokból is hoztak néhányat. Elhangzott a Sworn To Obey, Turn To Ash, Cities Of The Dead, Storm Within, a személyes kedvencnek számító Never To Return, az új lemezről a Thrown To The Lions, a végére maradó Bitter Conflict, Soul Poison, Acts Of Rage zárástól meg aztán tényleg mindenki megsemmisíthette a nyakcsigolyáit. Nagyjából 35 percet játszottak, ami ebben a műfajban, előzenekar státuszhoz képest viszonylag korrekt, csak a számok között volt néha egy kis tollászkodás a deszkákon, amit Leif nemigen használt ki a közönség fanatizálására. Persze látszott rajta az öröm, hogy németül beszélhet a megjelentekhez, közvetlenségben nem volt hiba, de a thrash aprítások forrongó hangulatát a hangszercserék közben is fenntarthatta volna.
  Lehet, hogy a régivonalas thrasher-eknek túl durva a Dew-Scented brutális zúzása, láthatóan nem alakult ki faltól falig tartó őrjöngő mosh-pit, de azért a lelkesebbek alaposan kivették a részüket a tombolásból. Az új tagsággal se volt probléma, nagy átéléssel hozták a kötelezőt. Tény, hogy nem mondható túlontúl változatosnak a Dew-Scented zenéje, de az olyan zenekarokkal szemben, mint mondjuk a Legion Of The Damned, a folyamatos tuka-tuka mellett mégis helyet kap néhány olyan riff és téma, amik megmaradnak a hallgatóban.
  
  A Death Angel-re sem telt meg csordultig a Szene, de a filippínókat sosem érdekelte, hogy többezres tömeg vagy csak egy szűkebb mag előtt kell játszaniuk, ők mindig a maximumot nyújtják. A bődületesen erős múltjukat tekintve tőlük általában pár új dallal fűszerezett best of koncertre lehet számítani, de most valószínűleg ők is érezték, mennyire ütősre sikerült a The Dream Calls For Blood lemez. Így ezúttal kifejezetten a friss alkotás volt terítéken, majdnem teljes egészében eljátszották, korábbi dal csak mutatóba került elő, és azok is főként az újjáalakulás utáni időszakból. Erre persze (némiképp érthetően) felhördülhetnének a régi rajongók, de a helyzet az, hogy a The Dream Calls For Blood annyira kompromisszum nélküli thrash metal anyag, a nóták pedig annyira zavarba ejtően jók, hogy elvitték a hátukon a mai bulit, nem lehetett fogást találni.
  Az akusztikus intro-t követő Left For Dead máris megalapozta a hangulatot, a banda teljes fordulatszámon izzott a színpadon, ahogy azt tőlük megszokhattuk. Meglepetésre Mark Osegueda megszabadult jellegzetes rasztáitól, de úgy látszik, erejét nem tartogatta sámsoni módon a hajában, mert a bulit így is kiválóan vezényelte. Az erőteljes thrash-es kiabálás mellett Mark jellegzetes dallamai is hangsúlyos szerepet kapnak a Death Angel zenéjében, ezt a szintén új lemezről származó Son Of The Morning-nál meg lehetett tapasztalni. A debütalbumról az egy szem Mistress Of Pain árválkodott, ezt is már a buli elején elsütötték, szóval ez a mai koncert egyáltalán nem a régmúlt nosztalgiájáról szólt. Más kérdés, hogy számomra így is ez a nóta ütötte a legnagyobbat az egész koncerten, de hát a The Ultra-Violence iránt a végletekig elfogult vagyok.
  
  Innentől aztán a frissebb számok sorjáztak, a Fallen az új lemezről, a Relentless Revolution és Claws In So Deep dalokkal pedig a megelőző Relentless Retribution is bemutatkozott. A rajongók élvezték az új szerzeményeket, még ha a legújabbakat még nem is lehetett kívülről fújni, a Relentless lemez szövegei és refrénjei már működtek. Elhangzott a The Dream Calls For Blood album egyik legerősebbjének számító címadó nóta is, a zúzás pedig folyamatos volt mind a nézőtéren, mind a színpadon.
  Mark meggyőző teljesítményéről már volt szó fentebb, közvetlenségből és a rajongók fanatizálásából csillagos ötöst érdemel a frontember, és persze ezúttal is valami rikító színű alkoholos löttyöt lóbált mindvégig a színpadon. Rob Cavestany és Ted Aguilar ugyancsak nagyon odatették magukat a gitárokon, jókedvűen horzsolták az erőteljes thrash riffeket, előbbinek pedig a szólózások alatti teljes extázisa is figyelmet érdemelt. A ritmusszekció szintén fontos szerepet játszik a Death Angel életében, és nem csak azért, amit Mark elmagyarázott, hogy az ő csatlakozásukkal menekült meg a mélypontról a Death Angel, és működhettek tovább teljes értékű bandaként. Hanem a lemezeken és színpadon nyújtott teljesítményük is megérdemli a figyelmet. Damien Sisson nagyot tombolt a mai bulin, Will Carroll hihetetlenül erőteljes dobmunkája pedig még mindig ámulatba ejtő.
  
  Egyetlen régi dal bukkant még fel, az Act III slágere, a Seemingly Endless Time, amely egy kicsit más világot képvisel az eddigiekhez képest, de még így is az adott lemez leginkább kompatibilis nótája erre a koncertre. Innentől aztán jöhettek újra az idei lemez pillanatai, a Succubus és az Execution - Don´t Save Me. A visszatérő 2004-es album, a kiválóan sikerült The Art Of Dying is beköszönt, a Thicker Than Blood című, némileg punkos hangvételű nótával, de ez a változatosság is jót tett a programnak. Érkezett még a rendkívül fogós Sonic Beatdown és a Caster Of Shame a legújabb lemezről.
  Ráadás persze kell egy ilyen koncertre, és ilyenkor a legtöbb banda búcsúzóul és a rajongók totális megőrjítése céljából előhúzza a legrégebbi, legkultikusabb, legütősebb, legemlékezetesebb nótáit, az este bombasztikus zárásaként. Nem így a Death Angel, akik a ráadásban is az újabb szerzeményekre koncentráltak – és így is működött a dolog!
  
  Nem mondom, hogy nem hiányoltam még 1-2 The Ultra-Violence-es vagy Frolic Through The Park-os dalt, de a csodás introval megáldott, megadallamos Lord Of Hate, a Relentless albumról származó Truce és a kőkeményen riffelős Thrown To The Wolves megoldották a feladatot. Búcsúzóul az instrumentális csodának számító The Ultra-Violence dalból elnyomtak egy rövid részletet, ilyenkor nagyon bánom, hogy nem tudtam jelen lenni a debütalbum 25 éves emlékturnéján.
  Nem játszott telt ház előtt a Death Angel, de aki eljött, véleményem szerint nem csalódott. Lehet, hogy nem jött be mindenkinek az új albumra koncentráló setlist, de hogy rendkívül jó hangulatú és végtelenül intenzív buli volt a mai, azt senki nem vonhatja kétségbe. És ez a lényeg. Zúzásban és brutalitásban a Dew-Scented is rádobott még egy lapáttal, a többi zenekar inkább csak időtöltésnek volt jó. Remélem legközelebb Magyarország sem marad ki a turné állomások közül, mert el kell ismernem, hogy a hazai közönség nagyobb pörgést és őrületet képes prezentálni, mint az osztrákok.
  


Kulcsszavak:
  death angel     dew-scented     extrema     adimiron 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Death Angel: már kezdenek összeállni az ötletek az új albumra

Élő lemezt ad ki a Death Angel

Death Angel dobos: a koronavírus ezerszer rosszabb, mint az influenza

Anthrax, Amon Amarth és Death Angel - metalnevekkel kezdi a névsort a FEZEN

Új videóklip a Grammy-re jelölt Death Angel-től

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 elvenking    zsákbamacska    matt bellamy    dreadful peace    gondolat kiadó    tango underground    Éli könyve    smashing pumpkins    apokalipszis    lich king    winterborn    villámtolvaj    sziládi mónika    lancer    the jet-sons    the agonist    be’lakor    indian    alkonost    daedelus (usa) live    gemma arterton    steven spielberg    kassandra    corrections house    notimefor  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!