hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. december 4. szerda   16:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar sztárdobos diadala New York-i dzsesszistákkal – Ferenc Nemeth Quartet a Müpában
2013. december 18, 19:30 - 22:00h, MÜPAFesztivál Színház

  Egy ezerfős magyar faluban töltötte gyerekkorát, ma már New York az otthona, ahol az egyik legkeresettebb ütőhangszeresnek számít. Németh Ferenc – aki a dzsesszvilág számára már évek óta Ferenc Nemeth néven ismert – december 18-án a legmagasabban jegyzett amerikai dzsesszmuzsikusokkal érkezik a Művészetek Palotájába, hogy második szerzői lemezét, a Triumph-ot a magyar közönségnek is bemutassa.
  
   Németh Ferenc élettörténetét olvasva elhihetjük, az amerikai álom tényleg valóssággá válhat. Keszthelyen született, Zalacsányban nevelkedett, ahol három éves korában már odaült édesapja dobjához. Zeneiskolába másodikosként kezdett járni, és már ekkor sem volt kérdés számára, hogy zenélni akar. Tizennégy évesen Győrbe költözött, hogy klasszikus ütőzést tanuljon a Richter János Konzervatóriumban, diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán szerezte. Ekkora már Magyarország legígéretesebb dobosának tartották. 1999-ben Bostonba költözött, ugyanis elnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját. A kétéves képzés után az Egyesült Államok legjelentősebb dzsesszoktatási intézményei következtek, master tanulmányait a New England Konzervatóriumban kezdte, majd - első magyarként és egyetlen dobosként – a Thelonius Monk Institute-on fejezte be. 2003-ben költözött New Yorkba, ahol azonnal koncertezni kezdett. Ekkor már a legjobb amerikai dzsesszzenészek hívták vendégszerepelni. Olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, John Abercrombie vagy Jonathan Kreisberg. Mára a világ minden táján keresett és elismert előadó, aki szüntelenül a dzsesszdobolás határait feszegeti és tágítja.
  
  A Művészetek Palotájába zenésztársaival érkezik, akik Ferit nemcsak megbízható kollégának, hanem barátjuknak is tartják. Lionel Loueke gitárossal még a Berklee College of Musicon ismerkedtek meg az ezredfordulón; együttműködői halmazaik metszetébe tartozik Herbie Hancock és Terence Blanchard. Kenny Werner - Joe Lovano kedvelt zongoristája - saját zenekarában is alkalmazza a magyar dobost, akinek legújabb lemezén is ő szolgáltatja a ritmusokat. Szaxofonosként a világklasszis Chris Potter csatlakozik hozzájuk.
  
  A koncerten Németh Ferenc 2012-ben megjelent Triumph című albumának anyagát mutatják be a budapesti közönségnek. A lemez tavaly a legjobb ötvenbe került a CMJ éves Jazz toplistáján, de a megjelenése körüli időszakban az Emusic és az Amazon eladási listáin is a legjobbak között volt.
  Az album egyik érdekessége, hogy a szaxofon, gitár, dob és zongora kvartettben nincs bőgős. A kompozíciók szvitszerűen követik egymást, s nemcsak zenei, de egyfajta emocionális utazásra hívják a hallgatóságot. A koncepcióról egy korábbi interjújában Ferenc így nyilatkozott:”Át akartam venni a klasszikus zenéből, hogy a zene úgy hasson, mint egy szimfónia. Ezért nem számcímekben, hanem tételekben gondolkodtam. Egységes íve van az egésznek az elejétől a végéig, elsőtől a tizenkettedikig, de ezen belül négy tételenként kisebb egységek is észrevehetők.” Emellett a Triumph egyfajta összegzésnek is tekinthető, hiszen Németh Ferenc első 36 évének életérzései és tapasztalatai inspirálták, egy zenészé, aki tehetsége és kitartása révén egy ezerfős magyar faluból érkezve vált New Yorkban az egyik legkeresettebb dzsesszdobossá.
  
  Közreműködik: Németh Ferenc - dob, ütőhangszerek, Gregory Tardy - szoprán- és tenorszaxofon, Kenny Werner - zongora, Fender Rhodes, Lionel Loueke - gitár, ének, Chris Potter – tenorszaxofon



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 edvard munch    date night    kiske    zagar    in extremo    jetsam    gyilkos természet    aws    bryan singer    hatóságilag tilos    avenged sevenfold    csemer boglárka    simpsons    antal nimród    csata: los angeles    nanny mcphee    edge of paradise    corrodal    the rev    thy catafalque    golden globe    bastards of bodom    akkezdet phiai    the sherlocks    nikson  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!