hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. december 3. kedd   16:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Liszt Ferenc Kamarazenekar először a BMC-ben
2013. december 8. BMC

  Az együttes rendszeresen játszik kortárs magyar darabokat: a 2012/13-as évad A38 Hajón zajlott sorozata után ezúttal a Budapest Music Centerben lép föl. December 8-án többek között Orbán György, Farkas Ferenc és Tóth Péter műveit hallhatja a közönség.
  
  A Liszt Ferenc Kamarazenekar több éve ad kortárs esteket Budapesten: a „Kamarazenei estek a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival” c. sorozatot a székhelyéül szolgáló Óbudai Társaskörben rendezte meg elsőként a 2006/7-es évadban. A 2010/11-es évadig maradt ezen a helyszínen a kezdeményezés, míg 2012/13-ban az A38 Hajó kiállítótermében folytatódtak a kortárs estek. A 2013 tavaszán átadott zenei központban, a Budapest Music Centerben első ízben lép föl az együttes 2013. december 8-án.
  
  Az estek célja, hogy a zenekar fórumot teremtsen a kortárs magyar daraboknak, s hogy a nézőket érzékenyebbé, nyitottabbá tegye az új művek befogadására. Mivel a XX. századi illetve kortárs zeneirodalom rendkívül gazdag, így sokszínű programot lehet összeállítani annak érdekében, hogy minél több műfajt megismerhessenek a hallgatók. A decemberi hangversenyen Orbán György Ludus tabulaturae c. darabja is elhangzik, melynek ősbemutatóján is a zenekar játszott a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Farkas Ferenc: Jelky András- szvit vonószenekarra és zongorára c. művét pedig a Toccata Classics-nál 2014 közepén megjelenő Farkas Ferenc-lemezükre is felvette a zenekar.
  
  Az együttesnek, mely november 21-én ünnepelte 50. születésnapját a Zeneakadémia Nagytermében, 2014. január 30-án indul a három hangversenyből álló sorozata az Alma Materben.
  
  Program:
  Tóth Péter: Téli rege
  Pertis Jenő: 5 miniatűr
  Farkas Ferenc: Jelky András- szvit vonószenekarra és zongorára
  Orbán György : Ludus tabulaturae
  Kecskés D. Balázs: Missa brevis (vezényel: Dinya Dávid)
  
  Jegyvásárlás.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 svart crown    kutyák És macskák    cryptopsy    reason-x    hungarythm    local heroes    social distortion    magor    the big bunny hall swinger club    s first date    malice mizer    brainlust    balaton sound 2013    despicable me    neurasthenia    wildbirds & peacedrums    spirit of pink floyd show    beri ary    overload    artillery    az igazi kaland    soulburners    pelican    transitional    babits mihály  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!